
Korábbi bejelentésükkel ellentétben nem léptek vissza az RMDSZ bukaresti jelöltjei a képviselői és szenátori listákról: Buday Richárd területi elnök a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a parlamenti képviselet érdekében döntöttek a folytatás mellett.
2016. november 07., 13:322016. november 07., 13:32
2016. november 07., 14:062016. november 07., 14:06
A fővárosi képviselő- és szenátorjelöltek azt követően jelentették be visszalépési szándékukat, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) úgy határozott, Buday Richárd helyett az udvarhelyszéki Birtalan Józsefet állítja a képviselői lista befutónak számító első helyére, a bukaresti területi elnök pedig az esélytelen szenátorlista élére kerül. A fővárosi szervezetnek nem is volt lehetősége a fellebbezésre, Buday Richárd szerint a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) határozatát a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) vagy a kongresszus írhatta volna felül, ezek összehívására pedig a jelöltlisták leadási határideje miatt nem lett volna idő.
„Ha visszavonulunk, az a kevés szavazat is kétségessé vált volna, ami összegyűl. 54 jelöltről van szó, nem lett volna lehetséges egyik napról a másikra helyettesíteni őket\" – indokolta a döntést a Krónikának a bukaresti szervezet elnöke, arra utalva, hogy Kovács Péter ügyvezető elnök új jelöltek nevesítését helyezte kilátásba, amennyiben az eredetiek lemondanak a jelöltségről. Buday szerint ezek közül sokan vissza akartak lépni, vita is kialakult erről a szervezetben, de elnökként maradásra kérte őket.
„Ha már egyszer odaraktak, nem tettem azt, hogy rossz fiú módjára összeszedem a játékaimat. Ha a kollégáimtól azt kértem, hogy maradjanak, akkor én sem mehetek. De tehettek volna a 13. helyre is, mert számomra ugyanannyi. Aztán ha véletlenül mégis mandátumhoz jutnék, az lenne csak a meglepetés. Nem sírnék, nem is nevetnék, de ők biztosan sírnának\" – mondta Buday Richárd, aki szerint „jelenleg is tart a zúgolódás, morgás a szervezetben\", sokan nem értettek egyet a SZÁT döntésével.
Visszakozásukat azzal is indokolta, hogy a visszalépésnek utólagos kihatásai lettek volna a területi és helyi szervezetre, amit el akartak kerülni. „Az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy más megyéből jött emberek irányítsanak\" – jelentette ki Buday. Kifejtette, az érintettek ezért úgy döntöttek, hogy a politizálás helyett a közösségi munkára fektetik a hangsúlyt. „Nem ezért alakult az RMDSZ 1990-ben, hogy az összesen politizáljunk. Mi megmaradunk a régi fajta RMDSZ-nek, bár a világ megváltozott\" – ismertette a bukaresti szervezet döntését az elnök.
„Az már sok lett volna\"
Elmondta, a szervezet vezetésében a SZÁT-döntés hatására nem történt változás. „Az már sok lett volna\" – jegyezte meg Buday, leginkább azt kifogásolva, hogy a SZÁT menet közben módosította a listát „Mondják meg előre a játékszabályokat. Hogy ne a saját kapunkba rúgjunk gólt, és a végén derüljön ki: a másik kapura játszottunk. Nem félünk semmitől, ha tudjuk a szabályokat, de az a baj, hogy sokszor menet közben változnak\" – jellemezte a helyzetet. Kifejtette, „a vizet prédikálunk, de bort iszunk\" eljárásmód nemcsak az RMDSZ-re, hanem mindhárom magyar politikai alakulatra jellemző, szerinte „a román társadalom ezeket is elérte\".
„Így is kényelmetlen vagyok\"
A keserű tapasztalatok ellenére a bukaresti szervezet kiveszi a részét a kampányból, ugyanis nagyon fontosnak tartják a parlamenti jelenlétet. „Abban reménykedek, hogy az emberek megértik: nem kellene országos képviselet nélkül hagyni a romániai magyarságot, mert annak nagyon káros következményei lehetnek. Ha nem lesz meg az öt százalék, utána nagyon kétséges és nehéz lesz lábra állni. Főleg úgy, hogy három magyar politikai szervezet van, és soha nem fognak tudni megegyezni: mindig kevesebb lesz a szalonna az asztalon, mint ahány igénylő van rá\" – vázolta Buday Richárd. Úgy vélte, az is baj, hogy az RMDSZ esetében a „házépítés\", vagyis a kormányzás mindig a tetővel kezdődik, és nem az alapokkal.
„Először a területi problémákat kellene letárgyalni, és utána szaladgálni a miniszterelnök-helyettesi, miniszteri, államtitkári tisztségek után\" – jelentette ki a bukaresti politikus. Kifejtette, jogászként azért szeretett volna bejutni a román parlamentbe, mert úgy véli, jelenleg hozzá nem értő személyek – mérnökök, orvosok, állatorvosok, költők, zenészek – a törvényhozók, akik használhatatlan jogszabályokat alkotnak. „Ha bekerültem volna, valószínűleg rosszfiú lettem volna\" – kommentálta azt az értesülést, mely szerint az RMDSZ csúcsvezetése kezdettől fogva nem támogatta a jelöltségét, mivel kényelmetlennek tartotta volna a parlamenti jelenlétét.
„Szerintem így is kényelmetlen vagyok. Azt mondják a kollégák: jó, hogy az SZKT-n legalább valaki elmond dolgokat, különben aludni lehetne\" – értékelt Buday. Kérdésünkre, hogy kijelentései miatt nem számít-e retorzióra a szövetség vezetése részéről, kifejtette: „Mit tudnak csinálni? Kirúgnak? És ha kirúgnak, mi lesz? Kell találniuk egy másik lovat, amelyik szaladgál. Csak azt valószínűleg már fizetni kell, nem úgy, mint engem.\"
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!