
Hivatalos fordító hiánya akadályozza a gyulafehérvári római katolikus érsekség által visszaigényelt Batthyáneum könyvtár restitúciós perének folytatását, eddig ugyanis nem sikerült olyan személyt találni, aki lefordíthatná latinról Batthyány Ignác püspök végrendeletét.
2016. szeptember 19., 18:412016. szeptember 19., 18:41
A bíró kérése szerint a kétszáz éves okirat fordítójának nemcsak latinul kell tudnia, hanem a középkor szakértőjének is kell lennie, írta a Mediafax.
Mint arról beszámoltunk, a Batthyáneum visszaszolgáltatásáért indított perben az alperes Román Nemzeti Könyvtárnak Batthyány Ignác püspök végrendeletének hitelesített másolatát is csatolnia kell a perirathoz, miután a bíróság jóváhagyta az egyház erre vonatkozó kérését. A Román Nemzeti Könyvtárnak, amelynek kezelésébe a közgyűjtemény tartozik a püspök 1798. július 31-én keltezett végrendeletének hitelesített másolata mellett a latin nyelvű szöveg hitelesített fordítását is be kell mutatnia. Annak érdekében, hogy ne merüljön fel kétség a fordítás hitelességét illetően, a bíróság elrendelte, hogy a felek közösen válasszák ki az ennek elkészítésére alkalmas szakembert, de eddig még nem találtak ilyen személyt.
Cosmin Muntean, a Gyulafehérvári Táblabíróság szóvivője elmondta, ha a végrendeletnek lenne angol vagy francia fordítása, az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítói közül választottak volna, de latin nyelvből nincs hivatalos fordítójuk. A Batthyáneum perének következő tárgyalását október 4-én tartják.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!