Hirdetés

„Ami jó, azt kár elrontani” – Sándor Krisztina politikai programfelelős az idei Tusványosról

•  Fotó: Tusványos

Fotó: Tusványos

Huszonnyolcadszorra is tud újat mutatni a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – ígéri interjúnkban Sándor Krisztina, a július 18–23. között zajló rendezvény politikai programfelelőse. Mint mondta: a szerdán hivatalosan is megnyíló Tusványos több helyszínt, több programot kínál, de ragaszkodtak „a biztos pontokhoz”, a rendezvény hagyományaihoz is. A szervezők a táborozók biztonságára is odafigyelnek.

Gyergyai Csaba

2017. július 18., 23:242017. július 18., 23:24

2017. július 18., 23:322017. július 18., 23:32

– A Tusványos „a legkomolyabb fesztivál és a leglazább szabadegyetem a Kárpát-medencében” – így fogalmazott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a ma hivatalosan megnyíló rendezvény kapcsán. Huszonnyolcadszorra tud-e újat mutatni a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagy inkább a hagyományaihoz kíván ragaszkodni?

– Ami talán kiemelendő, hogy idén is bővítettük az előadósátrak számát, 28 különböző helyszínen zajlanak a programjaink. Azt tapasztaljuk, hogy évről évre több hazai vagy magyarországi szervezet igényli, hogy részt vehessen a rendezvényünkön akár saját programokkal, akár tevékenységük népszerűsítése céljából. Az igazság az, hogy ezeknek a kéréseknek egyre nehezebb eleget tenni.

Hirdetés

A programjaink egyébként a jól megszokott forgatókönyv szerint zajlanak.

Idézet
Ami eddig jó volt és népszerű, azt kár lenne elrontani.

A táborba egyébként több mint 300 vendégelőadót hívtunk meg a különböző panelbeszélgetésekre. Fontos továbbá, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idejére egy úgynevezett nemzeti sportudvart is berendeztünk, ahol az éppen zajló vizes világbajnokság fontosabb eseményeit is követni lehet.

– A rendezvény mottója: Tusványos, a biztos pont. Melyek lesznek az idei szabadegyetem kiemelt témakörei?

– Azért választottuk jelmondatul ezt a gondolatot, mert az egyre bizonytalanabbá váló európai politikai környezetben nagy szükség van biztos pontokra. Büszkék vagyunk arra, hogy a már 28 éves hagyománnyal rendelkező Tusványos is egy ilyen biztos pontnak számít. A részt vevő meghívottak egyebek mellett a bevándorlásról, Kelet-Közép-Európáról mint biztos pontról, a régió jövőjéről fognak előadást tartani és véleményt cserélni. Ezekben a témákban több előadást is szervezünk több helyszínen.

Idézet
Azokról a különböző gazdaságfejlesztési programokról is beszélnünk kell, amelyek már működnek más Kárpát-medencei térségekben, és várhatóan Erdélyben is beindulnak a közeljövőben.

A nemzetpolitikának – mint minden évben – idén is fontos szerep jut, erről szól a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztal, melynek keretében a külhoni magyar pártok és szervezetek vezetői tanácskoznak.

– Beleértve Kelemen Hunort is?

– Nem, az RMDSZ elnöke nem lesz jelen, de a szövetség vezetőségének képviselete részt vesz majd a megbeszélésen.

•  Fotó: Tusványos Galéria

Fotó: Tusványos

Folytatnám azzal, hogy

Idézet
a jogvédelem szintén hangsúlyosan jelen van a programban,

gondolok itt akár a székely és az erdélyi zászló elleni hatósági hadjáratokra vagy a magyar nyelvű feliratok körüli perekre, a nyelvhasználat körüli problémákra. Nem maradnak el nyilván a klasszikus közpolitikai témakörök – oktatás, kultúra, média –, amelyekről szintén szervezünk legalább egy szakmai vagy elemzői beszélgetést.

A Tusványos ideje alatt nem fogunk megfeledkezni a kerek évfordulókról sem. A Szent László-év kapcsán egy szép kiállítást lehet megtekinteni a táborban, ugyanakkor a reformáció 500. évfordulója alkalmából is tervezünk egy kerekasztalt.

– Hívtak román politikusokat is a rendezvényre? Milyen visszajelzéseket kaptak?

– Az előző témához is kapcsolódik, hogy terveztünk egy beszélgetést a trianoni döntésről, valamint a román egyesülés évfordulójáról, de sajnálatos módon ezek eléggé egyoldalúak lesznek, mivel a meghívott román történészek nem jönnek el. Küldtünk természetesen meghívókat román politikusoknak – mint minden évben –, de

Idézet
úgy tudom, egyetlenegy pozitív választ kaptunk, Radu Carptól, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) külügyi titkárától.

Az a fajta tartózkodás, amit már az előző években is megtapasztalhattunk, továbbra is jellemző a román politikusokra. Úgy látszik, a pártpolitikai vagy a szavazatszerzési logika alapján még mindig nem éri meg részt venni egy ilyen táborban.

•  Fotó: Tusványos Galéria

Fotó: Tusványos

– A medvék látványa már mindennapos Tusnád­fürdőn, azonban enyhén szólva kellemetlen a helybéli lakosok és a turisták számára. A tábor előtti napokban a szervezők is találkoztak már a nagyvaddal?

– Igen, a stáb tagjai közül többen is láttak medvét az elmúlt napokban, legutóbb épp a vonatállomás mellett.

– Milyen biztonsági intézkedésekre számíthatnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői?

– A szervezői stáb idén is együttműködik a vadőrökkel, és a biztonságért felelős személyzettel együtt próbálják távol tartani a nem kívánt vendégeket a tábor helyszínétől. Segítséget nyújt ebben a helyi polgármesteri hivatal is. Egyébként esténként a nagy zajkeltés miatt nem valószínű, hogy a medvék lejönnének egészen a táborig. Szeretnénk azonban felhívni a táborlakók figyelmét arra, hogy

Idézet
egyedül senki ne járkáljon a városban éjszaka vagy a hajnali órákban.

– Mit tehetnek azok a résztvevők, akiknek a kempingtábortól távolabb van szállásuk, például a település szélén?

– Nekik lehetőleg csoportosan, zajkeltő eszközökkel kell megtenniük ezt a távolságot, úgy biztonságosabb.

korábban írtuk

Elkezdődnek a „kurzusok” a tusnádfürdői szabadegyetemen
Elkezdődnek a „kurzusok” a tusnádfürdői szabadegyetemen

A Tusványos megnyitóját immár hagyományosan szerdán délelőtt 10 órakor tartják a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés