
Fotó: Tusványos
A Tusványos megnyitóját immár hagyományosan szerdán délelőtt 10 órakor tartják a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban, amelyen többek közt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is részt vesz.
2017. július 18., 23:272017. július 18., 23:27
Szintén a fősátorban zajlik 14 órától a Kárpát-medencei önkormányzatiság című beszélgetés, melyen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos önkormányzati tanácsának vezetője és Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere is előadást tart.
A Kós Károly-sátorban 15 órától Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? címmel tartanak beszélgetést Cristian Kollmann, a Südtiroler Freiheit sajtóreferense, Elisabeth Nauclér Aland-szigeteki politikus, valamint Andrea Carteny római egyetemi tanár részvételével.
melyen a program szerint Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok szövetségének elnöke, Ballai Zoltán, az erdélyi református egyház egyházkerületi tanácsosa is felszólal.
A Bánffy Miklós-sátorban Gúzsba kötött többnyelvűség címmel tartanak beszélgetést 13 órától, melyen részt vesz a három székelyföldi megye tanácsának elnöke, valamint Magyar Anna, az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzatok kongresszusának alelnöke.
Fotó: Tusványos
A román belpolitikai káoszról Bakk Miklós egyetemi tanár, Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa, valamint Molnár Zsolt, az RMDSZ volt miniszterelnöki tanácsosa beszélget 15 órától a Lóránttfy Zsuzsanna-sátorban.

Huszonnyolcadszorra is tud újat mutatni a Tusványos – ígéri interjúnkban Sándor Krisztina, a július 18–23. között zajló rendezvény politikai programfelelőse. A szabadegyetem több helyszínt, több programot kínál, de ragaszkodtak „a biztos pontokhoz”.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idején a Magyar Teátrumi Társaság gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel várja az érdeklődőket. Szerdán a Békéscsabai Jókai Színház Mesedoboz című interaktív gyermekműsorát láthatja a közönség.
A Humor szavak és határok nélkül című délutáni beszélgetés házigazdája Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz, majd Festett mosoly címmel izraeli és ukrán pantomimművészek lépnek fel a fesztiválon. A nagyszínpadon 20 órától a Balkan Fanatik, 22 órakor pedig Szabó Balázs Bandája koncertezik.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!