Tőkés László amúlt hét végén közölte, kilépaz RMDSZ Kolozs megyei szervezetéből, és a Temesmegyei szervezetbe kéri felvételét. Lépésévelaz ellen tiltakozott, hogy a Kolozs megyei RMDSZ két egeresiönkormányzati képviselő kizárásáthelyezte kilátásba amiatt, hogy Tőkés európaiparlamenti képviselőségéhez gyűjtöttekaláírásokat.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temesmegyei szervezetének elnöke a Nyugati Jelennek elmondta,nincs könnyű helyzetben az elnökség, mert haelfogadja Tőkés tagságát, megszegi a szövetségalapszabályát, ha viszont elutasítja a kérelmet,magára haragíthatja a tagság egy részét.Halász az RMDSZ alapszabályának kétcikkelyét is idézte. Az egyik szerint nem lehet tag,aki más szervezet tagjaként indul a választásokon;a másik szerint kizárható az a tag, aki aválasztások során az RMDSZ jelöltjeivelszemben indul.
Hasonló helyzet legutóbbSzékelyudvarhelyen adódott, ahol a február 4-érekiírt időközi önkormányzati választásokonBorbáth István, az RMDSZ korábbi frakcióvezetőjefüggetlenként indult. Borbáth a Krónikánakkijelentette: mindezt nem az RMDSZ ellenében tette. MártonÁrpád, az RMDSZ képviselőházifrakcióvezetője akkor azzal érvelt: az alapszabálycsak a más pártok színeiben indulójelölteket bünteti, a függetleneket nem.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.