
Az üzleti, a közigazgatási és a jogi szakokon végzett a legtöbb egyetemista 2016-ban az ország állami és magánkézben levő felsőoktatási intézményeiben – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból.
A Romániában működő egyetemeken tavaly összesen több mint 80 ezer fiatal szerzett oklevelet alapképzésen, ez elenyésző mértékben, 0,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatokat.
Az állami felsőoktatási intézményekben 66 ezren diplomáztak le, míg a magánkézben levő egyetemeket 14 ezren végezték el az INS összeállítása alapján.
18 százalékuk a mérnöki és az építőipari képzést választotta, míg 14 százalékuk egészségügyi és szociális asszisztensi tanulmányokat folytatott.
A statisztikai intézet arról is beszámolt, hogy a 2015/2016-os tanévben Romániában 99 felsőoktatási intézet működött, ezeken pedig összesen 567 szakon tanulhattak a fiatalok. Az állami szférában 56 egyetemen 409 szak működött, ehhez még hozzájött a 158 fakultást tömörítő 43 magánegyetem.
ez ugyancsak nem jelent számottevő eltérést az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Az INS arról is kiadott egy statisztikát, hogy a nemrég véget ért 2016/2017-es tanévben
A diákok csaknem fele, 47 százalékuk elemi és általános iskolába járt, 18 százalékuk középiskolás, 15 százalékuk pedig óvodás volt. A nemelosztás nagyjából fele-fele arányú, ugyanakkor többségben vannak a városokban tanulók, arányuk meghaladja a 70 százalékot.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest a szakiskolába járók száma közel 16 ezerrel emelkedett. A romániai köz- és felsőoktatásban összesen közel 236 ezer pedagógus dolgozott, tehát egy tanerőre 15 tanuló, illetve hallgató jutott a 2016/2017-es tanévben. A pedagógusok 77 százaléka nő.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!