
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely legrangosabb román nyelvű iskolájának, az Unirea Főgimnáziumnak a működését is fenyegeti a Római Katolikus Gimnázium küszöbön álló megszüntetése. Egy szerződés értelmében ugyanis az iskola addig használhatja a római katolikus egyház épületét, amíg működik a katolikus iskola.
2017. szeptember 01., 13:522017. szeptember 01., 13:52
2017. szeptember 01., 13:552017. szeptember 01., 13:55
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye vagyonkezelője, a Római Katolikus Státus 2014-ben kötötte a legutóbbi szerződést Marosvásárhely polgármesteri hivatalával - a város iskoláinak a fenntartójával - a tulajdonában levő iskolaépületek bérbe adásáról.
A szerződés rögzíti, hogy az egyház tulajdonában levő iskolaépületeken - az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein - 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti:
Holló László, a Római Katolikus Státus igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, korábban már egyszer kénytelenek voltak felbontani az Unirea Főgimnázium bérleti szerződését, mert a város nem teljesítette az abban foglalt feltételeket.
Elismerte: 2014-ben - amikor az újabb bérleti szerződést kötötték - jó alkupozícióban volt az egyház, és a hosszú tárgyalások során kölcsönös kompromisszumokkal kialakított bérleti szerződés nagymértékben segítette a Római Katolikus Gimnázium létrehozását.
Ez bizonyos értelemben kényszerítő körülmény volt a polgármesteri hivatal számára” - magyarázta Holló László.
Azt is elmondta: februárban átiratban figyelmeztette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy a Római Katolikus Gimnázium megszűnése a bérleti szerződést is veszélyezteti.
A Római Katolikus Státus igazgatója ugyanakkor megjegyezte: a szerződés a katolikus iskola megszűnte után is érvényben maradhat, ha a felek hallgatólagosan érvényben tartják.
Holló László nyilatkozik a sajtónak
Fotó: Boda L. Gergely
Úgy vélte: ha az egyház bejelentené, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a bejelentés azonnali következménye az lenne, hogy a város nem tudná már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépületek minden bizonnyal hónapokon belül áram és víz nélkül maradnának.
- fogalmazott Holló László. A Római Katolikus Státus vezetője elmondta: szeptember közepére hívták össze azt a közgyűlést, amelyen tárgyalni akartak a kialakult helyzetről, de valószínűsítette, hogy az utóbbi napok fejleményei arra kényszerítik az egyházi szervezetet, hogy már korábban állást foglaljon.
Csütörtökön bizonyossá vált, hogy az állami hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust.
A Maros megyei tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa. Szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév, a katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!