
Tisztségviselők „párbaja”. Az RMDSZ által magánügynek nevezett incidens az asszonyvásári falunapok zárónapján történt (képünk illusztráció)
Fotó: Facebook/Forum Reginae/Boldogasszonyvására
A felszólítás ellenére nem mond le tisztségéről a politikai ellenfelét felpofozó Szabó Zoltán Lajos kiskereki alpolgármester. Az elöljáró mellett a bihari község vezetése is kiáll, míg az RMDSZ megyei vezetőségének nincs hivatalos álláspontja az ügyben.
2017. augusztus 25., 13:072017. augusztus 25., 13:07
2017. augusztus 25., 13:122017. augusztus 25., 13:12
Csak képviselőtársai felkérésére hajlandó lemondani tisztségéről Szabó Zoltán Lajos, a Bihar megyei Kiskereki község alpolgármestere, akit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szólított fel erre, miután több mint egy héttel ezelőtt
Szabó Zoltán Lajos a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy az asszonyvásári falunapokon történt incidensnek semmi köze a pártpolitikához, és csupán az őt megválasztó tanácsos társai felkérésére hajlandó távozni tisztségéből.
A nem várt incidens az idei asszonyvásári falunapok utolsó programpontján, az ifjúság számára szervezett diszkóban történt, ahol Szabó Zoltán Lajos, mint elmondta, a háromnapos rendezvény előkészítése és lebonyolítása után kimerülve, alkoholos állapotban felpofozta tanácsos kollégáját, az EMNP színeiben mandátumot szerzett Barta Bélát.
Az alpolgármester lapunknak kifejtette, „az ügyet nem kell politikai síkra terelni, mert nincs köze a politikához”. Szerinte a konfliktus előzménye, hogy pályázati pénz hiányában önerőből kellett megszervezni a számos külföldi vendéget is vonzó falunapot, melynek asszonyvásári származásúként házigazdája volt. Az előkészületekben mindenki kivette a részét Barta Bélán kívül, mondta Szabó, aki szerint a néppártos tanácsos folyamatosan megpróbált „keresztbe tenni”, és a közösségi portálon próbálta lejáratni a rendezvényt.
„Bocsánatot kérek, amiért nem tudtam kulturáltan és időben kezelni a problémát, maximálisan egyetértek, hogy egy alpolgármesterhez, választott vezetőhöz nem méltó ez a magatartás, de emberileg érthető” – fogalmazott a Krónikának Szabó Zoltán Lajos.
Barta Béla ezzel ellentétben lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az incidensnek semmiféle előzménye nem volt, közöttük „soha egyetlen rossz szó el nem hangzott”. Kifejtette, a történtek után Szabó Zoltán Lajos alpolgármester
Értesülése szerint ezt a következő tanácsülésen szándékszik megtenni. Barta blöffnek nevezte az alpolgármester azon vádjait, miszerint a néppárt tanácsosaként akadályozta volna a rendezvény lebonyolítását. „Ketten vagyunk néppártos tanácsosok, semmiféle hatáskörünk nem volt” – jelentette ki. Közölte, neki az jutott feladatként, hogy egy magyarországi testvértelepülés küldöttségével foglalkozzék, aminek eleget is tett, de emellett másban is segített.
Kifejtette,
Úgy döntött, beéri egy nyilvános bocsánatkéréssel, ha az nem tíz ember előtt, tanácsülésen, hanem a sajtón keresztül történik. Emellett anyagi kártérítést is kér, mivel az ütlegelés során a telefonja is darabokra tört, mondta Barta. Hangsúlyozta, amennyiben a bocsánatkérés nem az említett módon történik, polgári pert indít és erkölcsi kártérítést követel.
Az lenne az ideális, ha egy elöljáró, aki ilyesmibe keveredett, levonja a konzekvenciákat és lemond, de mivel ismerjük az RMDSZ-t, ez nem fog megtörténni” – jelentette ki az EMNP-s tanácsos. Úgy vélte,
„Elszakadt a cérna”. Szabó Zoltán Lajos alpolgármester és Barta Béla, az EMNP tanácsosa
Szabó lemondását kérte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete is, amely közleményében úgy fogalmaz, az ütlegelő „minősíthetetlen tettével bebizonyította, nem méltó hivatalára, de a választó polgárok bizalmára sem”.
„Egy közhivatalt ellátó elöljáró, aki miután nyilvánosan italozik, választott tisztségviselőhöz nem illő, közönséges módon rátámad, és véresre veri békés ellenzéki képviselőtársát, méltatlan a további közfeladatok ellátására” – áll a közleményben. Az EMNP továbbá emlékeztet, hogy nem Szabó az első RMDSZ-es elöljáró a többségben magyarlakta Érmelléken, aki „az öklével érvel”. A néppárt közleményében felszólította az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amennyiben Szabó nem hajlandó önként távozni, mondassa le és vonja meg tanácsosi mandátumát.
Szabó Zoltán Lajos lapunknak kifejtette: amennyiben az önkormányzati képviselő-testület nem kéri a lemondását, továbbra is alpolgármester marad, és vállalja az ügy közigazgatási és bírósági következményeit. Kérdésünkre, hogy mit szándékszik tenni, ha a szövetség megyei szervezete szólítja fel lemondásra, kijelentette: „az megér egy újabb nyilatkozatot”.
Az RMDSZ megyei vezetése természetesen tud a történtekről – mondta lapunknak Nyíri Sándor polgármester, aki szerint
Az elöljáró hallomásból értesült a történtekről, de ő is hangsúlyozta: ennek nincs politikai vetülete, a két érintett magánemberként cselekedett. „Ha RMDSZ-es lett volna, akkor is megtörtént volna” – fogalmazott az elöljáró Barta Bélára utalva, aki szerinte „minden lehető módon igyekezett elrontani a fesztivált”.
– mondta Nyíri.
Kifejtette, az alpolgármesterhez hasonlóan a község vezetése is sajnálja a történteket és elítéli az erőszakot, de nem rendelnek el vizsgálatot, mivel tudják, mi történt. Hangsúlyozta, a helyi RMDSZ és a közösség is kiáll Szabó mellett, véleménye szerint egy olyan embernek, „aki eddig a közösségért dolgozott, nem kellene lemondania egy olyan ellenében, aki csak rombolt”.
Az asszonyvásári incidens következményeiről az RMDSZ Bihar megyei vezetőségének véleményét is ki szerettük volna kérni, de a szabadságát töltő Szabó Ödön ügyvezető elnök azzal az indokkal zárkózott el a nyilatkozattól, hogy nem ismeri az ügy részleteit, míg Cseke Attila elnököt többszöri próbálkozás után sem sikerült telefonon elérni.
Biró Rozália választmányi elnök lapunknak elmondta, mivel a két vezető távollétében nem tárgyaltak az esetről, nincs hivatalos álláspont, így csupán személyes véleményét mondhatja el. A kiskereki elöljárókhoz hasonlóan az RMDSZ parlamenti képviselője is úgy tartja, hogy
és ha jól tudom, meg is történt az elnézéskérés” – mondta a politikus, azon reményének is hangot adva, hogy a konfliktus a jövőben nem lesz hatással az együttműködésre. Kérdésünkre, hogy a megyei vezetőség kivizsgálja-e az esetet, Biró Rozália nem tudott válaszolni, mint mondta, ebben az elnök és az ügyvezető elnök az illetékes.
Szabó Zoltán Lajos kiskereki alpolgármester tettlegességig fajult esete egyébként nem egyedi a Bihar megyei RMDSZ történetében, 2007-ben Gyurcsik Zoltán, a szövetség székelyhídi elöljárója pofozott fel egy pincérnőt egy helyi étteremben. Az elöljáró ellen tett rendőrségi feljelentés nyomán ügyészségi vizsgálat indult, a politikus a következő választásokon már román pártok jelöltjeként méretkezett meg.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!