
Fotó: Rotaractmun.org
A romániai magyarságot ért jogsértésekről, a gyűlöletbeszéd következményeiről, valamint a kisebbségi oktatás problémáiról tájékoztatták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a Pro Regio Siculorum Egyesület és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai.
2017. december 06., 17:142017. december 06., 17:14
A november 29. és december 1. között Genfben megszervezett 10. Kisebbségügyi Fórum több mint 400 résztvevővel zajlott, az állami küldöttségek mellett számos civil szervezet is képviseltette magát. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményében arról tájékoztatott,
Emlékeztettek, hogy júniusban a kisebbségek nyelvi jogainak kiterjesztését nem fogadta el a parlament, ami részben az agresszív médiakampánynak tudható be. Hangsúlyozták, az Európai Unió tagállamainak határozottabban kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd megfékezése érdekében. A jogvédő szervezetek illetékesei rámutattak: az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) munkája hasznos és fontos, de önmagában nem elég, szerintük hangsúlyosabban kellene büntetni a xenofób üzenetek megfogalmazóit.
Ugyanakkor a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai nyilatkozatban világítottak rá a magyar kisebbséget érintő oktatási rendszer buktatóira. Jelezték többek között, hogy a középiskolai oktatásban a magyar diákok számára továbbra is kihívást jelent, hogy ugyanazon a szinten tanulják a román nyelvet, mint a román anyanyelvű diákok. Felhívták a figyelmet a magyar nyelvű tankönyvek hiányára az elemi oktatásban, valamint arra, hogy a magyar anyanyelvű oktatás nem biztosított minden egyetemi szakon, különösen a mérnöki, illetve az orvosképzésben jelent ez problémát.
– hangzott el a Kisebbségügyi Fórumon.
Benkő Erika parlamenti képviselő, a jogvédelmi szolgálat vezetője hangsúlyozta, az erdélyi magyarságot érintő problémákat nemzetközi szintre is el kell vinni, ezért minden ilyen lehetőséggel élnek. Lapunknak kifejtette,
ugyanakkor az ENSZ kisebbségügyi raportőre is készít egy hivatalos jelentést, amelyben kiemelt figyelmet szentel a romániai kisebbségi oktatás helyzetének.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!