
Seszták Miklós szerint természetes volt a magyar kormány számára, hogy felajánlja segítségét a kripta felújításában
Fotó: Kiss Gábor
Ünnepélyes keretek közt adták át szerda délután a Házsongárd Alapítvány által helyreállított Biasini-kriptát a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta az ünnepi beszédek sorát.
2017. május 31., 21:502017. május 31., 21:50
2017. június 05., 12:212017. június 05., 12:21
Kifejtette: a Házsongárd síremlékei együttesen hirdetik Kolozsvár magyar múltját, kulturális örökségét, „reményt és hitet is adnak a megmaradáshoz, erőt mindazon értékek megőrzéséhez és gyarapításához, amelyekkel Kolozsvár és Erdély történetéhez nemzetünk hozzájárult”.
Hozzáfűzte, az emlékek megőrzése kiemelten fontos, ezért természetes volt a magyar kormány számára, hogy felajánlja segítségét a kripta felújításában. A magyar kormány egyébként
A tárcavezető ugyanakkor aktuális közéleti kérdésekről is szót ejtett. Elmondta: szolidáris a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjaival és Horváth Annával, Kolozsvár volt alpolgármesterével
„Össze kell fognunk, hisz együtt erősek lehetünk, akár egy síremlék, akár egy iskola megvédéséről van szó. Magyarország kormánya ezekben az ügyekben mindig támogatni fogja Önöket” – szögezte le Seszták Miklós.
Fotó: Kiss Gábor
Mile Lajos kolozsvári főkonzul ugyanakkor úgy fogalmazott, kegyhelyeink megőrzése nemzeti és emberi kötelességünk. A diplomata továbbá kiemelte Gaetano Biasini Kolozsvár sport- és társadalmi életében vállalt kiemelkedő szerepét, amely révén jelentős mértékben járult hozzá a kincses város polgárosodásához.
Gaetano Biasini (1790–1847) élettörténetét Gaál György, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke ismertette. Kiemelte: bár eredetileg vívóedzőnek hívták a kincses városba, az ő nevéhez fűződik a kolozsvári bérkocsi-szolgáltatás elindítása is. Killyéni András sporttörténész pedig arra emlékeztetett, hogy jövőre lesz a 200 éves évfordulója annak, hogy Biasini megnyitotta vívóintézetét Kolozsváron.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!