
KITEKINTŐ – Ötödik éve emlékeznek meg a Kárpát-medence magyarlakta településein a magyar Országgyűlés által a nemzeti összetartozás napjává nyilvánított június 4-éről.
2015. június 03., 13:382015. június 03., 13:38
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknapot 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatta törvénybe az Országgyűlés.
Az erről szóló, A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről című törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást arra hivatkozva, hogy a javaslat „rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”.
Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a jogszabályt, és az a 90. évfordulón, 2010. június 4-én hatályba is lépett.
Erdélyi megemlékezések
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete június 4-én, 16.30-tól tart nemzeti összetartozás napi megemlékezést Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius templom udvarán. Ugyancsak Marosvásárhelyen kerül sor a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ közös megemlékező rendezvényére. A két politikai alakulat szervezésében június 4-én 19 órai kezdettel gálaelőadást tartanak a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében.
Az MPP június 4-én Sepsiszentgyörgyön 17.30-kor szervez Trianon-megemlékezést a városi parkban, a rendezvényre valamennyi magyar politikai és ifjúsági szervezet képviselőit meghívták.
A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra erőszakolt rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama, bár jogilag nem nevezhető utódállamnak) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a saint-germaini békeszerződés is rendelkezik.)
Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az őshonos magyar népesség öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is.
A trianoni döntés 23,4 millió lakost érintett: 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát–Szlavónország 2,6 millió lakosát).
Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt. Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, ami nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság 20 913 négyzetkilométert, Horvátországgal együtt 62 ezret. Csehszlovákia 61 661, Ausztria 3967, Lengyelország 519, Olaszország pedig Fiumével 18 négyzetkilométerrel gyarapodott.
A nemzeti összetartozás napjáról szóló törvény indoklásában szerepel, miszerint az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója.
„Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására”.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!