Államvizsga csak románul

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Kolozsvár – A Sapientia-EMTE média szakos hallgatói csak hazai egyetemeken diplomázhatnak. Néhány évig még románul kell államvizsgázniuk a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) fotóművészet, filmművészet, média szak végzős diákjainak. A Kolozsváron működő szak első évfolyama idén ér a képzés végére, és mivel az egyetem egyelőre csak ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik, a végzősöknek más, akkreditált felsőoktatási intézményeken kell államvizsgázniuk.

2007. február 21., 00:002007. február 21., 00:00

A média szakosoknak kétlehetőség áll rendelkezésükre: a bukarestiIon Luca Caragiale Színház- és FilmművészetiAkadémia vagy a Hyperion Művészeti Egyetem – mindkétoktatási intézményben kizárólagromán nyelven lehet szakvizsgát tenni.
„A legegyszerűbb az lenne, ha adiákjaink a budapesti Színház- ésFilmművészeti Egyetemen államvizsgáznának,ennek a lehetősége korábban is felmerült. Azonbanaz érvényben lévő jogszabályok szerintaz ebben az országban ideiglenes működésiengedéllyel rendelkező egyetemek diákjainak egyRomániában akkreditált intézménynélkell államvizsgázniuk” – mondta el lapunknak TonkMárton, az EMTE kolozsvári karának dékánja.
Egyelőre nem létezik az alista, amely tartalmazná azon felsőoktatásiintézmények jegyzékét, ahol az ideiglenesműködési engedéllyel rendelkező egyetemekvégzősei államvizsgára jelentkezhetnek.
A jegyzéket az oktatásiminisztérium minőségbiztosításibizottságának kellene összeállítania.„Amennyiben mégis lesz ilyen lista, valószínűlegolyan egyetemeket tartalmaz majd, melyeket Romániábanakkreditáltak” – vélekedik Tonk Márton. Adékán szerint amennyiben a Sapientia-EMTE végzőseiközül valaki a budapesti Színház- ésFilmművészeti Egyetemen államvizsgázna, az ottkiállított oklevelet honosítania kelleneRomániában, ez pedig nem biztos, hogy sikerülne.„Sok olyan személyről tudok, akik oklevelet kaptak azintézettől, de azt Romániában nem tudtákhonosítani” – magyarázta. Ezért döntöttekúgy, hogy diákjaik a bukaresti Ion Luca CaragialeSzínház- és Filmművészeti Akadémián,illetve a szintén bukaresti Hyperion MűvészetiEgyetemen jelentkezzenek a vizsgára.

Diákdilemma

A végzős diákok nemörülnek a román nyelvű vizsgának, deelfogadják ezt a megoldást. „Valamennyivel nehezebblesz, de nem jelent nagy gondot a román nyelvű államvizsga”– vélekedett lapunknak Juhász Ágota. A médiaszak végzőse állítja: a román szaknyelvnagy része elsajátítható azokon azórákon, amelyeket a bukaresti akadémia kéttanára tart a Sapientián. „Nem hiszem, hogy nagygondot okoz majd a román nyelvű vizsga” – magyarázza.Szerinte ennél fontosabb az, hogy az egyetem kifizeti avizsgák költségeit.
A Sapientia végzőseieldönthetik, milyen áron, és milyen szakképesítéstigazoló oklevelet akarnak megszerezni. A filmművészetiakadémia audiovizuális kommunikációszakirányán forgatókönyvvel lehetállamvizsgára jelentkezni, itt a vizsgadíjszemélyenként 2000 euró. A Hyperionnálrendezői, illetve operatőri vizsgát tartanak, ennek díja800 lej, valamivel több mint 200 euró. „Aforgatókönyvíróknak egynagyjátékfilm-forgatókönyvvel és egydiplomadolgozattal kell vizsgázniuk. Az operatőröknek ésrendezőknek a diplomadolgozat mellett kész kisfilmet kellelkészíteniük, ami szűkös költségvetésesetén is meghaladja a 2000 eurót” – magyarázzaJuhász Ágota.
A Sapientia kari tanácsánakhatározata szerint az államvizsgázódiákoknak 250 eurót kell saját zsebükbőlkifizetniük, az államvizsga költségeinekhátralevő részét – esetenként afilmkészítést – az egyetem finanszírozza.

Még három év a szak akkreditációjáig

Tonk Márton szerint jelenlegmindössze e két intézmény közöttválaszthatnak a diákok, mivel csak itt létezik akolozsvári Sapientián működő szaknak megfelelőakkreditált képzés. Felhívja a figyelmet,hogy a román nyelvű vizsgázás mindig is „bennevolt a pakliban”, erről szerinte a diákok is tudtak. Ígéri:az egyetem segít majd a diákoknak a román nyelvűszakdolgozat megírásában, illetve annaklektorálásában, bár erről határozatnem született.
A dékán nem tart attól,hogy a román szaknyelv gondot okoz majd a diákoknak.Elmondta: neves román szakemberek is oktatnak az egyetemen,emellett pedig a diákok jól felkészültek.„Az idén végzők mellett még háromévfolyam diákjainak kell más intézménynéljó eredménnyel vizsgázniuk, utána mármi is szervezhetünk államvizsgát” – bizakodika dékán.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása