Hirdetés

„Lestoppolt” körforgalom Ákosfalván

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A pénzügyminisztériumnál akadt el az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) terve, mely szerint körforgalmat építettek volna az E60-as nemzetközi út egyik legfontosabbnak számító, ákosfalvi csomópontjára. 

Szucher Ervin

2016. október 07., 19:052016. október 07., 19:05

A Marosvásárhelyt Brassóval összekötő E60-as úton naponta több ezer autó – és főleg nagy kapacitású kamion – tér le Ákosfalváról Nyárádtő irányába, illetve kapcsolódik az Alsó-Nyárád-mentéről a nemzetközi útba. A rendkívül forgalmas és szűk elágazás már jó ideje szélesítést és körforgalmat követel, azonban úgy tűnik, hiába támogatta a Maros megyei önkormányzat és az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) az ákosfalviak kérését, a pénzügyminisztérium elakasztotta a tervet. A Marosvásárhelyt elkerülő Nyárád-menti út másik kijáratánál, Nyárádtőn még a Ponta-kormány bukása előtt sikerült megépíteni a körforgalmat, az ákosfalvi beruházást azonban az új kabinet egyelőre nem hajlandó finanszírozni.

Mivel az út a CNADNR kezelésében van, sem a helyi, sem a megyei önkormányzat nem léphet. Egyébként a terv kivitelezé­sének az anyagiak is gátat vetnek. Ugyanis a főút és a Nyárád-menti megyei út kereszteződése közepében nem csupán egy virággruppot kell elhelyezni, hanem ingatlanokat kell kisajátítani, ezekért kárpótlást kell fizetni, épületeket kell lebontani, sávot kell szélesíteni, és az úttengely eltolódása miatt dupla körforgalmat kell kiépíteni.

A megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc szerint hamarosan megoldódik az ákosfalvi probléma. Mint mondta, már tárgyalt a bukaresti illetékesekkel, akik – műszaki okok miatt – nem támogatják a körforgalom kialakítását, de megígérték, hogy hamarosan jelzőlámpákat szerelnek az útelágazáshoz.

Bosszúság- és veszélyforrás

„Állandó bosszúság- és veszélyforrás ez az útkereszteződés – sofőröknek, gyalogosoknak egyaránt. Pedig mindenkinek érdeke a rendezése annál is inkább, mivel a Brassó irányából Kolozsvár felé tartók itt kerülik el Marosvásárhelyt, és rövidítik le néhány kilométerrel az útjukat. Sajnos mi tehetetlenek vagyunk, mindmáig a terveinkkel meg az ígéretekkel maradtunk” – panaszkodott lapunknak Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere.

Az elöljáró szerint kész csoda, hogy eddig még nem követelt emberáldozatot a szűk útkereszteződés, hisz a gyalogosok szempontjából is ez a falu legforgalmasabb része. Az elemi iskola, a polgármesteri hivatal, a posta, a bank, a tűzoltóság, a rendőrség, az üzletek, a sportcsarnok, a futballpálya és a templomok bástyázzák körül az elágazást, egyszóval a több mint ezerlelkes falu központjának számít. A gondok elkerülése érdekében az önkormányzat az iskola kiköltöztetéséről döntött. Osváth úgy véli, a legjobb, ha lebontják a tanintézetet és mást építenek sokkal csendesebb és nyugalmasabb helyre.

Terv van, a pénzre pályázni kell

A sportpályák melletti telek adott, a terv megvan, s ha az épület is elkészül, Maros megye egyik legszebb és legkorszerűbb iskolája lehetne az ákosfalvi. Ide költöztetnék az előkészítő osztályt és a leendő napközit, mely a négyórás óvodát váltaná. A beruházás értéke 5,6 millió lej körül mozogna, amit az önkormányzat saját költségvetéséből nem tudna előteremteni. A tanács a fejlesztésügyi szaktárcához fordulna, vagy uniós pályázattal próbálkozna. „Egyre több szülő igényli a hosszított programú óvodát, így az anyukáknak lehetőségük nyílna munkát vállalni. Sajnos sem a községben, sem a térségben egyetlen napközi sincs” – egészítette ki a polgármestert újdonsült helyettese, Nagy Dalma Imola. Az alpolgármester – aki egy óvodás kisfiú édesanyja – úgy véli, a jelenlegi óvoda és elemi iskola épülete nem felel meg a 21. századi követelményeknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés