Hirdetés

„Kinőtte” helyszíneit a Kolozsvári Magyar Napok

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

„Részvétel szempontjából rekordot döntött a Kolozsvári Magyar Napok, de sokkal fontosabb, hogy egy nagyon jó hangulatú rendez­vénysorozatot tudunk magunk mögött. Az emberek láthatóan együtt éltek a fellépőkkel, együttesekkel, programokkal, mindenikről azt mondhatni, hogy telt házas volt” – értékelt a Krónikának Gergely Balázs főszervező.

Kiss Előd-Gergely

2016. augusztus 22., 19:222016. augusztus 22., 19:22

2016. augusztus 22., 21:352016. augusztus 22., 21:35

Kifejtette, bár a következő napokban futnak be az adatok a különböző helyszínekről, úgy tűnik, idén voltak a legtöbben a Kolozsvári Magyar Napok hétéves történelmében. „Majdhogynem azt kell mondanom, hogy kinőttünk bizonyos helyszíneket, programpontokat, ezért jövőre kapacitásnövelésben kell gondolkodnunk\" – tette hozzá a főszervező, aki szerint a Farkas utcában és a Főtéren látott tömeg is erre enged következtetni.

Az Ákos-koncertre több mint 30 ezer ember volt a kíváncsi, az Omega-koncert nézettsége pedig a 2013-ban bemutatott István, a király rockoperáéval vetekszik. „Megkockáztatom, hogy talán kicsivel többen is voltak, hiszen az István, a király előadása alatt ezer szék is ki volt helyezve, ami nagy helyet foglal\" – magyarázta. Gergely Balázs szerint a tanulságokat levonva jövő héttől a következő kiadás szervezésén dolgoznak. „Bizonyos változtatásokra szükség lesz, mert a közönség érdeklődése miatt lassan kezdünk túlnőni néhány helyszínt\" – közölte.

A főszervező szerint néhány program kínálatát tovább kell bővíteni, ugyanis hiába volt rengeteg gyerekprogram, a saját gyerekei is arra panaszkodtak, hogy félórás-órás sorban állás után kerültek sorra egy-egy helyszínen. Gergely rámutatott, a városban vannak még jó, kihasználatlan helyszínek, ezért bízik abban, hogy jövőre ezeket is be tudják majd vonni.

Amint arról beszámoltunk, a Kolozsvári Magyar Napokon vasárnap este tartották a zárógálát, a programsorozat pedig az Omega együttes fergeteges koncertjével ért véget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés