
Fotó: Biró István
„Részvétel szempontjából rekordot döntött a Kolozsvári Magyar Napok, de sokkal fontosabb, hogy egy nagyon jó hangulatú rendezvénysorozatot tudunk magunk mögött. Az emberek láthatóan együtt éltek a fellépőkkel, együttesekkel, programokkal, mindenikről azt mondhatni, hogy telt házas volt” – értékelt a Krónikának Gergely Balázs főszervező.
2016. augusztus 22., 19:222016. augusztus 22., 19:22
2016. augusztus 22., 21:352016. augusztus 22., 21:35
Kifejtette, bár a következő napokban futnak be az adatok a különböző helyszínekről, úgy tűnik, idén voltak a legtöbben a Kolozsvári Magyar Napok hétéves történelmében. „Majdhogynem azt kell mondanom, hogy kinőttünk bizonyos helyszíneket, programpontokat, ezért jövőre kapacitásnövelésben kell gondolkodnunk\" – tette hozzá a főszervező, aki szerint a Farkas utcában és a Főtéren látott tömeg is erre enged következtetni.
Az Ákos-koncertre több mint 30 ezer ember volt a kíváncsi, az Omega-koncert nézettsége pedig a 2013-ban bemutatott István, a király rockoperáéval vetekszik. „Megkockáztatom, hogy talán kicsivel többen is voltak, hiszen az István, a király előadása alatt ezer szék is ki volt helyezve, ami nagy helyet foglal\" – magyarázta. Gergely Balázs szerint a tanulságokat levonva jövő héttől a következő kiadás szervezésén dolgoznak. „Bizonyos változtatásokra szükség lesz, mert a közönség érdeklődése miatt lassan kezdünk túlnőni néhány helyszínt\" – közölte.
A főszervező szerint néhány program kínálatát tovább kell bővíteni, ugyanis hiába volt rengeteg gyerekprogram, a saját gyerekei is arra panaszkodtak, hogy félórás-órás sorban állás után kerültek sorra egy-egy helyszínen. Gergely rámutatott, a városban vannak még jó, kihasználatlan helyszínek, ezért bízik abban, hogy jövőre ezeket is be tudják majd vonni.
Amint arról beszámoltunk, a Kolozsvári Magyar Napokon vasárnap este tartották a zárógálát, a programsorozat pedig az Omega együttes fergeteges koncertjével ért véget.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!