Hirdetés

Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán

•  Fotó: KelemenHunor.ro

Fotó: KelemenHunor.ro

Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.

Pap Melinda

2017. július 20., 11:192017. július 20., 11:19

2017. július 20., 11:332017. július 20., 11:33

Hónapok óta akadályozza a margittai önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) frakciója annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Bihar megyei város egyetlen magyar iskolája, a Horváth János Elméleti Líceum melletti területet.

Az évek óta parlagon álló telken sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak

Hirdetés

– mondta el a Krónikának Árkosi Antal helyi RMDSZ-elnök, frakcióvezető.

Kifejtette, a területet évek óta meg szeretné szerezni a város, de a tulajdonos temesvári cég, bár eladná, nagyon sok pénzt kért a mintegy 1700 négyzetméteres telekért. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel az iskolában a diáklétszámhoz viszonyítva nem biztosított az előírásoknak megfelelő tér, a szomszédos telek kisajátításával növelik. A tervvel a tanács valamennyi frakciója, az RMDSZ-szel koalícióban álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egyetértett, és megfelelő összeget különített el a tranzakcióra az idei büdzsében.

Azonban a PNL később meggondolhatta magát, ugyanis már kétszer meggátolta a kisajátításra vonatkozó határozattervezet elfogadását,

legutóbb a júniusi tanácsülésen – magyarázta Árkosi. A frakcióvezető szerint abszurd módon a szövetségnek csupán egyetlen szavazatra lenne szüksége terve átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egyetlen liberális voks kellene a kétharmados többséghez.

Ketyeg az óra

A határozattervezet elfogadása ráadásul egyre sürgősebb, mivel a Bihar megyei önkormányzat is célirányos támogatást utalt ki a terület kisajátítására, és amennyiben erre idén nem kerül sor, vissza kell küldeni a pénzt.

Várják a csodát. Tanévnyitó ünnepség •  Fotó: KelemenHunor.ro Galéria

Várják a csodát. Tanévnyitó ünnepség

Fotó: KelemenHunor.ro

Idézet
Most már háromszor annyi pénzünk van, mint amennyibe kerül a terület”

– jegyezte meg Árkosi Antal.

Kifejtette, a legutóbbi ülésen annak ellenére sem sikerült meggyőzni az ellenzéki tanácsosokat, hogy a teremben a tanintézet pedagógusai és a diákok szülei is megjelentek, jelezve a beruházás fontosságát. Az önkormányzati képviselő szerint a PNL-sek a magántulajdon védelmére vonatkozó kifogással tagadták meg a tervezet támogatását.

Idézet
Ezt ők mondják, akik Nagyváradon egész utcákat sajátítanak ki”

– fakadt ki a politikus arra utalva, hogy a megyeszékhely liberális polgármestere a Kert (Avram Iancu) utca több házát is ledózeroltatná útszélesítés céljából.

Ismét próbálkoznak

Árkosi Antal szerint annyiszor viszik a tanács elé a tervezetet, ahányszor szükség lesz rá, a tervek szerint a következő, július 27-i ülésen kerül újra a képviselők asztalára.

Az RMDSZ frakcióvezetője azonban attól tart, a PNL valami „komolyabb, nagyobb dolgot akar” a támogatásért cserébe,

például beleszólna a városvezetésbe egy alpolgármesteri tisztség megszerzése vagy helyi koalíció megkötése révén.

Az RMDSZ margittai elnöke szerint ez azért furcsa, mivel a szövetség helyi szinten soha nem lépett koalícióra a liberális alakulattal, melynek politikusai véleménye szerint olykor a Nagy-Románia Pártnál is nacionalistább retorikát folytattak. Emlékeztetett,

a PNL tanácsosai a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem is volt égetően szükség a támogatásukra,

mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédet mond az iskola tanévnyitóján •  Fotó: KelemenHunor.ro Galéria

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédet mond az iskola tanévnyitóján

Fotó: KelemenHunor.ro

Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, a területen – mely „adja magát”, hiszen az iskola két épülete között van – sportközpontot, kézilabda- és kosárlabdapályát, illetve közösségi teret, étkezdét, konyhát és dísztermet alakítanának ki. Rámutatott, a beruházásra szükség van, mert a magyar tagozat az Octavian Goga Elméleti Líceumból való kiválásakor a legrosszabb állapotban lévő épületeket kapta. Árkosi Antal szerint

az iskolának nincs tornaterme, a diákoknak nagy távolságot kell megtenniük, hogy a város sportcsarnokát használhassák.

A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást.

A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Család karácsony idején: hogyan változik a család fogalma a fiatal felnőttek szemszögéből

A karácsony a családi együttlétek ideje, ám a fiatalok számára gyakran árnyaltabb a kép. Pszichológus, lelkipásztor és fiatalok tapasztalatai alapján közelítjük meg, miként élik meg a családi kötelékeket a távolság és az önállósodás kihívásai mellett.

Család karácsony idején: hogyan változik a család fogalma a fiatal felnőttek szemszögéből
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba

Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba
2025. december 20., szombat

Halálos munkabaleset történt Temes megyében

Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.

Halálos munkabaleset történt Temes megyében
2025. december 19., péntek

Antiszemita bejegyzések miatt őrizetbe vettek egy férfit Maros megyében

A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.

Antiszemita bejegyzések miatt őrizetbe vettek egy férfit Maros megyében
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Nagyváradon csaptak le a belga hatóságok által keresett kábítószer-kereskedőre

A belga rendőrség által körözött romániai férfit vettek őrizetbe Nagyváradon, megkezdődött a gyanúsított kiadatási eljárása a belga hatóságok felé. A kábítószer-kereskedő Romániába történő hazatérte után bukott le.

Nagyváradon csaptak le a belga hatóságok által keresett kábítószer-kereskedőre
2025. december 19., péntek

Eladó a kápolnási kastély, a megyei önkormányzat mérlegeli a műemlék megvásárlását

A versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi–Teleki-kastélyban hatvan éven át elmegyógyintézet működött, állapota leromlott. A jelenlegi tulajdonos 800 ezer euróért eladná.

Eladó a kápolnási kastély, a megyei önkormányzat mérlegeli a műemlék megvásárlását
2025. december 19., péntek

Rablók csaptak le éjnek idején egy idős férfira Szilágy megyében

Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon éjszaka bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit.

Rablók csaptak le éjnek idején egy idős férfira Szilágy megyében
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Erdélyből három új repülőjáratot indít a Wizz Air

A Romániában vezetőnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy 2026-ban négy új járatot indít az országból, hármat Kolozsvár és egyet Bukarest repülőteréről.

Erdélyből három új repülőjáratot indít a Wizz Air
2025. december 19., péntek

Rekordszámú távoltartási végzés Brassó megyében: előzetesbe kerül, aki megszegi

Egy 73 éves brassói férfit vett 24 órára őrizetbe a rendőrség, miután megszegte a feleségével szembeni erőszak miatt elrendelt távoltartási végzést. A bíróság ezt követően 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.

Rekordszámú távoltartási végzés Brassó megyében: előzetesbe kerül, aki megszegi
2025. december 19., péntek

Nagyvárad: egy munkás véletlenül elvágott egy kábelt, beragadtak a sorompók az összes parkolóházban és mélygarázsban

Leállt a forgalom pénteken az összes nagyváradi parkolóházban és mélygarázsban: az érintettek panaszai szerint a bejárati sorompók nem nyíltak fel, így akik be akartak hajtani, nem tudtak bejutni, akik pedig bent voltak, beragadtak.

Nagyvárad: egy munkás véletlenül elvágott egy kábelt, beragadtak a sorompók az összes parkolóházban és mélygarázsban
Hirdetés
Hirdetés