
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint négy tonna, erdélyi árváknak, idősöknek és rászoruló családoknak szánt karácsonyi ajándékot adott át Marosvásárhelyen az Ökumenikus Segélyszervezet pénteken.
2016. december 09., 21:272016. december 09., 21:27
2016. december 10., 16:292016. december 10., 16:29
A szervezet nevében Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója vett részt a fogadó Lazarenum Alapítvány által szervezett ünnepi rendezvényen.
Lévai Anikó az esemény előtt a közmédiának elmondta: több mint tíz éve állnak kapcsolatban a Lazarenum Alapítvánnyal, és úgy látják, hogy amikor a marosvásárhelyi szervezetet támogatják, nem feneketlen zsákba szórják a pénzt. Olyan családok is vannak a támogatottjaik között, amelyek időben, megfelelő segítséget kaptak, és kiléphettek a támogatottak sorából.
„Ez is célunk, hogy ne egy nehéz sorsú rendszert tartsunk fenn, hanem próbáljuk onnan kiléptetni az embereket\" – közölte Lévai Anikó. Lehel László elmondta, hogy a segélyszervezet mindig pénzadományokat gyűjt Magyarországon, és abból vásárolják meg azokat a termékeket, amelyeket a partnereik kérnek. Elmondta, hogy a mostani szállítmányban a legfontosabb tartós élelmiszereket, olajat, lisztet, rizst, húskonzerveket és tésztát hoztak, de a karácsony közeledte miatt az édesség sem maradt ki.
Az Ökumenikus Segélyszervezet évről évre támogatja a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány által segített szegény sorsú és árva gyermekeket és az idősotthon lakóit. A több mint 100 gyermeket és idős lakót segítő akció három (téli) hónapra biztosítja az intézmény tartósélelmiszer-ellátását. A segélyakció az alapítvány látókörében lévő 170 nehéz sorsú Maros megyei családra is kiterjed.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!