
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása. A miniszter a Kolozsvári Magyar Napok zárórendezvényén köszöntötte a több tízezres közönséget a kincses város Főterén.
2016. augusztus 22., 12:172016. augusztus 22., 12:17
Kijelentette: októberben is közösen kell dönteni, hogy „kikkel akarunk együtt élni, veszélynek tesszük-e ki kultúránkat, polgárainkat, törvényeinket”.
„Olyan jövőt kell építeni, amelyben mindenki a saját országában élhet teljes életet, ahol büszke lehet nemzeti kultúrájára, ahol tanulhat, élhet és boldogulhat” – fogalmazott a miniszter az MTI beszámolója szerint. Biztosította a hallgatóságát, hogy a magyar kormány ezen az úton halad: „nemcsak szavakban hirdetjük az összetartozást, hanem akarunk és tudunk is segíteni a külhonban élőknek. Mindent megteszünk azért is, hogy a kormány folytassa a munkát a kétoldalú kapcsolatok javításáért” – jelentette ki.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy olyan magyar napokat szerveztek, amelyek a városnapokkal együtt Kolozsvár erős márkái, büszkeségei. A polgármester úgy vélte: Kolozsvár magyar és román közösségének közösen sikerült az együttélés modelljévé tenni a várost az egész ország és Európa számára.
„A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, legfeljebb tanulhatunk belőle, de a jelent és a jövőt jobbá tudjuk tenni a kölcsönös tisztelettel, elfogadván, hogy mindannyian otthon vagyunk itt, Kolozsváron” – fogalmazott Boc, aki reményét fejezte ki, hogy közösen sikerül azt is elérni, hogy Kolozsvár legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa.
Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt is szóvá tette, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt.
Arra utalt, hogy a román közszolgálati televízió híradása alapján a rendőrség is vizsgálja, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler és Sztálin képek a háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e. „Ne higgyetek abban, amit a média próbál sulykolni. Higgyetek a szemeteknek, a saját tapasztalatotoknak!” – szólította fel a hallgatóságot.
A zárógálán jelentették be: hogy a Kolozsvári Magyar Napok közönsége 23 ezer lejt adakozott az Életfa Egyesület Én is szeretnék játszani programjára. A pénzből vásárolják meg az első olyan hintát, amelyet mozgássérültek is használhatnak. A Kolozsvári Magyar Napokat az Omega együttes koncertje zárta.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
szóljon hozzá!