Hirdetés

„Higgyetek a szemeteknek!” – Véget értek a Kolozsvári Magyar Napok

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása. A miniszter a Kolozsvári Magyar Napok zárórendezvényén köszöntötte a több tízezres közönséget a kincses város Főterén.

Krónika

2016. augusztus 22., 12:172016. augusztus 22., 12:17

 

Kijelentette: októberben is közösen kell dönteni, hogy „kikkel akarunk együtt élni, veszélynek tesszük-e ki kultúránkat, polgárainkat, törvényeinket”.

„Olyan jövőt kell építeni, amelyben mindenki a saját országában élhet teljes életet, ahol büszke lehet nemzeti kultúrájára, ahol tanulhat, élhet és boldogulhat” – fogalmazott a miniszter az MTI beszámolója szerint. Biztosította a hallgatóságát, hogy a magyar kormány ezen az úton halad: „nemcsak szavakban hirdetjük az összetartozást, hanem akarunk és tudunk is segíteni a külhonban élőknek. Mindent megteszünk azért is, hogy a kormány folytassa a munkát a kétoldalú kapcsolatok javításáért” – jelentette ki.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy olyan magyar napokat szerveztek, amelyek a városnapokkal együtt Kolozsvár erős márkái, büszkeségei. A polgármester úgy vélte: Kolozsvár magyar és román közösségének közösen sikerült az együttélés modelljévé tenni a várost az egész ország és Európa számára.

„A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, legfeljebb tanulhatunk belőle, de a jelent és a jövőt jobbá tudjuk tenni a kölcsönös tisztelettel, elfogadván, hogy mindannyian otthon vagyunk itt, Kolozsváron” – fogalmazott Boc, aki reményét fejezte ki, hogy közösen sikerül azt is elérni, hogy Kolozsvár legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa.

Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt is szóvá tette, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt.

Arra utalt, hogy a román közszolgálati televízió híradása alapján a rendőrség is vizsgálja, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler és Sztálin képek a háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e. „Ne higgyetek abban, amit a média próbál sulykolni. Higgyetek a szemeteknek, a saját tapasztalatotoknak!” – szólította fel a hallgatóságot.

A zárógálán jelentették be: hogy a Kolozsvári Magyar Napok közönsége 23 ezer lejt adakozott az Életfa Egyesület Én is szeretnék játszani programjára. A pénzből vásárolják meg az első olyan hintát, amelyet mozgássérültek is használhatnak. A Kolozsvári Magyar Napokat az Omega együttes koncertje zárta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés