
Fotó: mti
Minden eddigiénél több zarándok érkezik idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a Misszió Tours által szervezett Boldogasszony zarándokvonattal, a tizenhat vasúti kocsin több mint 950 hívő teszi meg a 15 órás utat Budapestről Gyergyószentmiklósig – jelentették be a szervezők a hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón.
2016. április 25., 19:412016. április 25., 19:41
2016. április 25., 19:422016. április 25., 19:42
Budai László, az utazási iroda alapítója elmondta: idén is megállnak fél órára Kolozsváron, ahol rövid ünnepi műsor is belefér a programba. Az eseményen Mile Lajos kolozsvári főkonzul köszönti majd a zarándokokat, és Kovács Sándor római katolikus főesperes mond áldást.
Budai András, az iroda ügyvezetője a menetrendről elmondta: május 12-én, csütörtökön 14.48-kor érkezik meg Kolozsvárra a zarándokvonat és 15.13-kor indul tovább. A magyarországi zarándokok szálláshelye Gyergyószentmiklóson és környékén lesz, innen másnap indul tovább a vonat a Gyimesek völgyébe, ahol Gyimesbükkön ünnepi fogadás várja őket, majd felvonulnak az ezeréves határig. Szombaton a csíkszeredai vasútállomásról énekelve és imádkozva vonul a tömeg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a Nyeregbe.
Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a 16 kocsiból álló szerelvény fél kilométer hosszú lesz, amivel elmondása szerint a Román Állami Vasúttársaság (CFR) tűréshatárait feszegetik, hiszen legfeljebb 17 kocsit tudnak fogadni a romániai vasútállomások. A szerelvény végig ki van hangosítva, vonatrádió működik benne, egy külön erre a célra kialakított vagonban pedig közös imára, énektanulásra is van lehetőség. „A lelki tartalom teszi zarándokvonattá a szerelvényt” – magyarázta.
Budai László arra is felhívta a figyelmet, hogy maga az utazás egyre inkább eseménnyé vált azok számára is, akik kijönnek az állomásra, ezért külön figyelnek arra, hogy pár nappal korábban közöljék a pontos menetrendet. A szerelvényt ráadásul kifelé is kihangosítják, így a vonatot várók is hallhatják a bennülők énekét. Hozzáfűzte: arra is biztatják a zarándokokat, hogy hozzanak magukkal olyan könyvet, amelyet maguk is szívesen olvasnak, az így összegyűlt kiadványokat pedig erdélyi magyar iskoláknak adományozzák.
Antal Géza, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) képviselője arról számolt be, hogy a kincses városban rövid, de tartalmas ünnepi műsorral készülnek a zarándokok fogadására. „Fontos, hogy az anyaországi magyar zarándokok találkozzanak a kolozsvári magyar közösséggel” – jelentette ki az ifjúsági vezető.
A Boldogasszony zarándokvonat fővédnökei Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A népes gyülekezetet lelki vezetők is kísérik: Bíró László püspök, Görbe László piarista, Burbela Gergely verbita és Tímár Asztrik ferences szerzetes is a vonatos zarándokokkal tart.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!