
Az országos átlagnál kevesebbszer fordul elő iskolai erőszak Hargita megyében, legalábbis a megyei tanfelügyelőség hivatalos adatai szerint.
2016. szeptember 26., 18:012016. szeptember 26., 18:01
Az intézmény adataiból kiderült: az előző, 2015/2016-os tanév második félévében 56, pszichikailag vagy testileg erőszakosnak minősíthető cselekedetről számoltak be a megye iskolái. Görbe Péter főtanfelügyelő hangsúlyozta: a felmérés kizárólag a tanintézetek által közölt eseteket tartalmazza, szerinte ugyanakkor Hargita megye azért is áll jobban az ország más térségeinél, mert nem fordult még elő, hogy egy diák fizikailag bántalmazzon egy pedagógust. Görbe azt is elmondta: folyamatosan érvényben van az iskolai agressziót visszaszorító ütemterv, amelynek keretében elemzik az erőszakos eseteket, illetve az érintettekkel megbeszélést folyatatnak, hogy „jövőben ne forduljanak elő hasonló esetek”.
A statisztika szerint a leggyakoribb kihágás a tettleges bántalmazás volt, ez huszonháromszor fordult elő a Hargita megyei iskolákban. Négy súlyos sértést jegyeztek fel, ugyancsak négy esetben pedig fenyegetőztek a diákok. Szintén négy tanuló idegen személyt vitt be az iskolába, és két gyújtogatási kísérlet is történt. Tízszer rongálták meg a tanintézet felszerelését – például ablakokat törtek be –, kétszer pedig lopás történt. Az összeállítás szerint ugyanakkor több alkalommal is előfordult, hogy tanulók alkoholt fogyasztottak. Az iskolai erőszak jelensége érdekes eredményeket mutat nemi lebontásban: mint kiderült, 46 esetben fiúk, tízszer pedig lányok követtek el kihágást.
Az előző tanév második felében 73 tanuló kapott szankciót, legtöbben, 18-an írásbeli figyelmeztetést. Nyolc fiatalt ugyanakkor háromtól öt napig terjedő időszakra kizártak az iskolából, négy diákot eltanácsoltak, tizenkét tanulótól pedig megvonták az ösztöndíjat. Arra is volt példa, hogy pedagógust büntettek erőszakos viselkedés miatt, Görbe Péter szerint a legtöbb ilyen esetben a tanár fizikailag bántalmazta a diákot. „Amennyiben ilyen esetet jelent egy iskola, a tanfelügyelőség kivizsgálást kezdeményez, majd a hatályos jogszabályok alapján részesítjük szankcióban az elkövetőt” – magyarázta a főtanfelügyelő.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!