
Fotó: Boda L. Gergely
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelent szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horaţiu Lobonţtól, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatójától.
2016. november 25., 10:502016. november 25., 10:50
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt: őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, és az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy sürgősen rendezzék az iskola sorsát” – mondta az édesanya.
Peti András RMDSZ-es tanácsos aggodalmát fejezte ki, hogy a város lakosságának fele „jogászként viselkedik” és mond véleményt a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban levő ügyben. Jelenleg a megoldás nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – mondta Peti András.
Dorin Florea polgármester úgy vélte, a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor ki fogjuk javítani, nem kell aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – jelentette ki Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik. Mint ismeretes, a DNA a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményeit vizsgálja.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!