Az elmúlt két és fél évben több mint százhúsz olyan újszülöttet ápoltak a marosvásárhelyi kórházban, akik kritikus szívrendellenességgel jöttek a világra.
2016. szeptember 26., 20:132016. szeptember 26., 20:13
Az erre vonatkozó tanulmányt a marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház neonatológiai klinikájának vezetője, Manuela Cucerea mutatta be a hétvégi Országos Neonatológiai Kongresszuson. „Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a koraszülöttkori megbetegedések száma, a szívrendellenességek miatti elhalálozási arány továbbra is magas. A születés előtti diagnosztizálás rendkívül fontos a neonatológusok és a gyerek jövőjét illetően egyaránt” – mutatott rá a szakorvos.
Manuela Cucerea szerint a kritikus szívrendellenességgel született babák édesanyjának majdnem 90 százaléka legalább egyszer járt ultrahangos vizsgálaton a terhessége második negyedében. „Az eseteknek 58 százalékában még a terhesség alatt megállapították a szívrendellenességet, ami rendkívül fontos, mert a mi központunkba azokat a gyerekeket irányítják, akiknél már felállították ezt a diagnózist, tehát sok kismama azért jön hozzánk szülni, hogy azonnal kezelésbe vehessük a babát. Ez az oka annak, hogy nálunk nagy a zsúfoltság, és nem mindig tudjuk fogadni a máshol született csecsemőket” – mondta Manuela Cucerea. Emiatt az újszülöttek majdnem felét átirányították az 1-es vagy 2-es szintű szülészeti osztályra.
A legfrissebb romániai statisztikák szerint a szívrendellenesség 1000 élve született csecsemőből 6-8-at érint, ezek közül mintegy 15 százalék a koraszülöttkori kritikus eset. A modern intenzív terápiás neonatológiai központokban nyújtott komplex kezelések jelentősen megnövelték a kicsik életben maradási esélyeit, ehhez azonban felszereltségre és szoros együttműködésre van szükség a neonatológusok, a szülészorvosok, gyermekkardiológusok, sürgősségi orvosok, sebészek és altatóorvosok között – hívta fel a figyelmet a szakember.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!