
Fotó: A szerző felvétele
2012. január 17., 07:452012. január 17., 07:45
Sikerült kiszélesíteni és járdákkal ellátni a Bodoni, Jeddi, Szabadi utat, a Hídvég, Meggyesfalvi és Szabadság utcát, illetve leaszfaltozni az addig szinte használhatatlan Băneasa utcát. Kerékpárossávot mindössze a Jeddi út és a Hídvég utca egy-egy szakaszán alakítottak ki. Van viszont olyan útszakasz, ahol a járda hiányzik.
A Krónika kérdésére, hogy a kivitelezők miért nem tartották tiszteletben az eredeti tervet, Constantin Şerban, az önkormányzat illetékese elmondta, hogy az uniós támogatás elveszítését kockáztatták volna, ha a biciklis sávokhoz szükséges terület megszerzése miatt késnek a terv kivitelezésével. „A kerékpáros sávok megépítéséhez szélesíteni kellett volna az úttestet. Ez azt jelentette volna, hogy minden egyes telektulajdonostól ki kellett volna sajátítsunk egy-két métert, ami rendkívül bonyolult és lassú eljárás” – magyarázta Constantin Şerban. Kollégája védelmére kelt Dana Ijac is, és úgy fogalmazott: egy ilyen jelentős uniós pályázat esetében szinte valamennyi folyamat olyan kényes és bonyolult, akár a hímzés.
A pályázatokkal foglalkozó iroda vezetője hozzátette: amikor 2009 nyarán be kellett nyújtani a dokumentációt, egy-két napos késés is a támogatás elveszítéséhez vezethetett volna. Két és fél esztendővel ezelőtt, 2009 nyarán, amikor a városházán, a sajtó munkatársai előtt írta alá a finanszírozási szerződést Dorin Florea polgármester és Vasile Blaga akkori tárcavezető, az elöljárók még úgy vélekedtek: semmi akadálya annak, hogy a tervbe foglaltak teljes mértékben és időben elkészüljenek.
Lucian Rácz városházi igazgató szerint Marosvásárhely így is szerencsés helyzetben van, mert más, hasonló méretű városoknak nem sikerült ekkora összegeket lehívniuk. „Az idén további 53 utcát újítunk fel vissza nem térítendő uniós alapokból. A szerződést aláírtuk, a versenytárgyalást meghirdettük” – számolt be a 2012-es útkorszerűsítési tervekről az igazgató. Lapunk érdeklődésére Rácz elmondta, ezúttal többnyire a belváros főutcáiról a település kijárataival összekötő utcákról van szó.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.