
„Ameddig veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes. Mert akitől el akarják venni a nemzeti identitását, akinek az anyanyelvhasználati jogát vitatják, annak a szabadságát kérdőjelezik meg. Aki nem tudhatja biztonságban identitásának legértékesebb elemeit, a nyelvet, a kultúrát, az nem mondhatja magát szabad embernek” – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján Szatmárnémetiben.
2016. március 16., 15:052016. március 16., 15:05
A Petőfi-szobornál tartott ünnepségen a szövetségi elnök kifejtette: a marosvásárhelyi fekete március óta a nemzeti ünnep hajszálpontosan mutatja, hol tart a romániai magyar közösség a szabadságának és biztonságának megteremtésében.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy a különböző szintekről érkező újabb és újabb visszásságok, támadások egyre rontják a magyarság kollektív közérzetét. „Bár nem látjuk, de pontosan tudjuk, ki az ellenfél. Többek között azért nem látjuk, mert mindig újabb arcot ölt, új formában jelentkezik. Nem látjuk az igazi arcot, de érezzük, hogy elszánt – nem akar hátrálni\" – mondta a politikus, aki szerint ez új, profi eszközöket használ, amelyek bumerángként ütnek vissza a magyar közösségre.
„Igen, a támadások új eszközeit nehezebb kivédeni, hiszen gyakran politikától független intézmények mögött jelennek meg. Azt is látnunk kell, hogy ami ellenünk történik, az nem véletlen, hanem tervszerű és folyamatos\" – mutatott rá az RMDSZ elnöke a szövetség több polgármestere ellen indított bűnvádi eljárásokra utalva.
Úgy vélte, a közösség biztonságérzete az új fenyegetéseknek tulajdoníthatóan rendült meg. „Ki kell állnunk, és el kell mondanunk, hogy nekünk ilyen körülmények között kell megvédenünk azt, ami a miénk. És ezredszer is vissza kell szereznünk azt, amit már egyszer megszereztünk, amiről azt hittük, hogy a miénk\" – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor, aki szerint az RMDSZ-t nem lehet megfélemlíteni, nem alkuszik, nem bújik a sarokba a fenyegetések láttán.
Arra is kitért, hogy először a magyar közösségen belül kell megteremteni a „tartós békét\", hogy tagjai, politikai vezetői ne egymással viaskodjanak, harcoljanak, mert ezzel csak az ellenfelet erősítik.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!