A szankciók jogosságáról döntöttek

Jóváhagyta az egyetem szenátusa az etikai bizottság javaslatát Vita nélkül fogadta el a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa azt a javaslatot, amelynek értelmében a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetőire különféle szankciókat rónak ki. A javaslatot az egyetem etikai bizottsága terjesztette a szenátus elé, bár a rektor saját hatáskörben már gyakorlatba ültette azt. A Bolyai-egyetem visszaállításáért küzdő oktatók kijelentették: fellebbezni készülnek a döntés ellen.

Gazda Árpád

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Négy tartózkodással és egy ellenszavazattal fogadta el a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa azt a javaslatot, amelyet a tanintézet etikai bizottsága a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) három vezetőségi tagjával kapcsolatban hozott. A döntést az egyetem sajtóközleményben adta hírül. Az etikai bizottság azt javasolta, Bodó Barnát írásbeli figyelmeztetésben, Hantz Pétert pedig megrovásban részesítsék, Kovács Lehel esetében a felmentést ajánlotta. A tegnapi szenátusi döntés tét nélkül maradt, ugyanis az ajánlást Nicolae Bocºan rektor már napokkal ezelőtt hatályba léptette. A szenátusi ülésen Liviu Pop bizottsági elnök felvázolta a Nicolae Bocºan rektor által kivizsgálásra kért ügyet, valamint a bizottság javaslatát, amelyet a szenátusi tagok vita nélkül szavazásra bocsátottak. Az etikai bizottság javaslata egyébként a testület két magyar tagjának távollétében született, akik a magyar oktatók meghallgatására összehívott két ülés egyikén sem vettek részt.
Az önálló Bolyai-egyetem visszaállítását szorgalmazó három magyar oktatót félretájékoztatás és a BBTE hírnevének rontása miatt vonták kérdőre. A fegyelmik ellen az oktatók fellebbeznek, és állításuk szerint folytatják a Bolyai Kezdeményező Bizottság keretében eddig kifejtett munkájukat. Úgy vélik: az eljárás azért indult, hogy megfélemlítsék a BKB-s munkásságukban őket támogató munkatársaikat. Kovács Lehel nem tartotta kizártnak, hogy jogi útra terelik az ügyet, amennyiben nem adnak helyet fellebbezésüknek. Kelemen Tamás
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek