A megrekedt idő foglyai

Szervezett formában egyelőrenem oktatják a magyar nyelvet ebben a térségben.A kőfaragásból, illetve külföldivendégmunkából élők környezetébencsak a gyógyvizeiről híres kezelőközpontbaérkezők jelentenek kapcsolatot a külvilággal. Azüdülőtelep – néhány pártvezetőtulajdonában levő szállodán kívül –meglehetősen romos állapotban várja a gyógyulnivágyókat Szaláncfürdőn. Olvassák el riportunkat!

Megrekedt az idő Szaláncfürdőn

Slãnic Moldova nevének hallatánma már szinte mindenkinek elsőként a Moldva kincsekéntemlegetett üdülőtelep jut eszébe. A mindenkori,központi, illetve Bákó megyei hatóságokgondoskodtak arról, hogy a csángó témábanjáratlanokban fel se merüljön, hogy a tatrosmentiAknavásárról (Tîrgu Ocna) az üdülőtelephezvezető közel 20 kilométeres útszakasz menténelterülő helységekben, köztük a Szlanikfürdővagy Szaláncfürdő néven emlegetett üdülővárosbanma is élnek magyarul beszélő római katolikusok.
A néphagyomány szerint azelső hét magyar gazda Mária Terézia idejébentelepedett meg ezen a környéken, közülük alegelső Csihán Pista volt. Nicolae Iorga szerint azonban amagyarok már a 13. század elejétől jelen voltaka Tatros, a Szeret és a Szalánc mentén. A nevesromán történész megállapítja,hogy az ezen a környéken élő magyarok ugyanátvették a románok viseletét, szokásaités viselkedésmódját, de „megőriztékszékely nyelvüket és törvényeiket.”
Az aknavásári leágazásutáni első településen, Templomfalván(Cireºoaia) az 1811 lakóból csaknem 1783 vallja magátrómai katolikusnak. A legtöbben értenek magyarul,de nem beszélik a nyelvet. A következő faluban, afürdőtelep felé vezető műút felénél,Cserdákon (Cerdac) az 1571 lakosból már csak559-en katolikusok. A néphagyomány szerint a településtornácos házairól kapta a nevét, a románcerdac szó magyarul tornácot jelent. A legkevesebbkatolikust Szaláncfürdőn tartják nyilván,itt a lakosságnak csupán egynegyede vallja magáte felekezethez tartozónak. A népszámlálásokalkalmával a völgy lakóinak nagy többségeelismerte ugyan, hogy ősei magyarok voltak, anyanyelvként isa magyart jelöli meg, de román nemzetiségűnekvallja magát.
A szalánciak kevert, kettőstudatára már a múlt század elejénIorga is felhívta a figyelmet, amikor leírta, hogy anemzetiségükről kérdezett lakók egyrésztmagyaroknak tartották magukat, másrészt aztválaszolták, hogy ők is románok, mert románkenyeret esznek.

Magyar nyelv – csak gazdasági érdekekből

Mivel a keskeny völgyben kevésa megművelésre alkalmas terület, a falusiak egy részefőleg kukoricát és krumplit termeszt. A férfiak,kihasználva az egykori mészkőbánya közelségét,inkább kőfejtésből és kőfaragásbólpróbálnak megélni. Marin Loaþã vagyis –ahogy a magyarul beszélők szólítják –Laci egyike azon szaláncvölgyieknek, akik kőkitermelésbőltartják fenn magukat. Ottjártunkkor udvaránakegyik fele faragott kővel, a másik pedig megdolgozásraváró alapanyaggal volt tele. Laci szerint a völgylakói nem is olyan régen még fizettek a kőérta néhány kilométerre levő bányának,de a jelenlegi polgármester, Andrei ªerban lehetővétette, hogy mindenki ingyen szolgálja ki magát azáltala kitermelt mennyiséggel. A településelöljáróját nagyon tisztelik a helybéliek:mindenki csak a megvalósításairól beszél.Ezekről egyébként az út menténelhelyezett pannókról is bárki értesülhet,hiszen a három helységben több óriásplakátis hirdeti, hogy egyik vagy másik infrastrukturálisberuházás a jelenlegi polgármesternekköszönhetően jöhetett létre.
A kőbánya mégsem jelentparadicsomot az itt élők számára: a fejtésés a megmunkálás egyaránt rendkívülnehéz munka, ráadásul igavonó állatotis kell tartani, amely a bányától hazahúzzaa jól megrakott szekeret. „Még szerencse, hogy mostnincs hideg, de amikor kint mínusz húsz fok van, sekitermelni, se megmunkálni nem lehet a követ” –magyarázza a gördülékenyebb kommunkációkedvéért román nyelven beszélő kőfaragó.Amikor a férfit arra kérjük, váltson átegy kicsit magyarra, kiderül, hogy ékesen ésaránylag folyékonyan beszéli anyanyelvét.„Akit kapok, azzal beszélek – válaszolja, amikorarról faggatjuk, hogy kinek a társaságábanszokta gyakorolni a nyelvet. – Itt, Slãnicen nagyon nincs kivel,de otthon anyámmal magyarul beszélek. A kár az,hogy a gyerekek már erőst kicsit tudnak magyarul. Az öregekelmennek, s a kicsik nincs kitől tanuljanak”.
Alkalmi idegenvezetőnk, a Cocolinókéntbemutatkozó középkorú hölgy –egykori néptanácsi gépírónő –azt állítja, hogy ő tősgyökeres moldvai ortodoxrománként a falubeliektől valamelyest megtanultmagyarul. Miután egyetlen szám kihagyásávalfolyékonyan elszámol tízig, elmondja, hogy őcsak azt fájlalja, hogy a magyarok nemcsak vele, de mégegymás között sem igen hajlandókanyanyelvükön beszélni.

Még csak tervezik a magyarnyelvű oktatást a térségben

A Szalánc völgyébenegyetlen településen sem oktatják a magyarnyelvet. Hegyeli Attila, a Moldvai CsángómagyarSzövetség oktatási programjáértfelelős vezetője is elismeri: a szervezetnek még nemsikerült feltérképeznie Bákó megyevalamennyi csángó települését.„Tudjuk, hogy a térségben legalább hat-nyolc,esetleg tíz olyan falu is van, ahol meg lehetne szervezni amagyar nyelvű oktatást. Ezenkívül mégkörülbelül harminc olyan településttartunk számon, ahol akár anyanyelvként lehetneoktatni a magyart. Mindehhez idő, pénz és pedagógusszükséges. Másrészt még mi semjutottunk el minden faluba, így a Szalánc völgyébesem” – állítja Hegyeli, aki bízik abban,hogy a közeljövőben a festői szépségűvölgy települései is felkerülnek a magyaroktatási program térképére.
Addig is a középnemzedékrehárulna a szülőktől kapott ismeretek továbbadásánakfeladata. Mint kiderül, a harminc-negyven éveseketkevésbé érdekli a hagyományok ápolása.Ez a helyi papok tevékenységének iskövetkezménye: annak ellenére, hogy a falujelentős része római katolikus, a templomban kizárólagrománul prédikálnak. Laci azonban belátja,hogy a csángómagyarok is elkényelmesedtek:sokkal könnyebb nekik románul beszélgetni, atérségben is nézhető Duna Televízióműsorai helyett pedig az olcsó sorozatfilmeket nézni.Amikor szülőfaluja magyar nevéről kérdezzük,rávágja: Cireºoaia az románul is, magyarul is.A völgy első településének nemcsak az őtudomása, de Erdély háromnyelvű térképeszerint sincs más neve, holott valamikor Templomfalvánaknevezték.
A magyar nyelv ismerete akkor válthasznukra a település lakóinak, amikor mégMagyarországra jártak dolgozni. Viszont amiótafeloldották a vízumkötelezettséget, a falufiatalsága több pénz reményébenfőként olaszországi vendégmunkáraszerződik. „Ott mindenki olyan munkát végez,amilyenhez hozzájut, senki nem kőfaragó” –magyarázza a férfi.

Magyarul csak a nevek beszélnek

Mivel 1916-ban a Szaláncvölgyén, az ojtozi és a mãrãºeºti-iütközetekhez hasonlóan nagy csaták folytak,az első világháború szinte teljesenmegsemmisítette az üdülőtelep épületeit.A villák nagy részét a két világháborúközött építették újra, míga szállodák építése az 1970-esévekben kezdődött.
Egy szállodai folyosónlátható szolgálatosok lajstrománkarbantartó vagy takarítónői beosztásokmellett ugyan megjelenik néhány magyar hangzásúnév, de a településen már szinte senki nembeszéli a nyelvet. A vendéglátóiparban ésa kezelőbázisokon dolgozók nagy része a románnyelvet is jellegzetes moldvai tájszólásbanbeszéli. Mivel a fürdőtelepre a vendégek nagytöbbsége – a parkoló autók rendszámábólítélve – az ókirályság megyéibőlérkezik, aligha akad olyan turista vagy beteg, aki hiányolnáa magyar nyelvet.
A helyszínen szerzettinformációink szerint a Szalánc völgyénekleggazdagabb települése a Szociáldemokrata Párt(PSD) vezetőinek érdekeltségi körébetartozik. „Ezt az egész fürdővárost átigazoltáka PSD nevére” – jegyzi meg viccesen a kezelőbázisegyik gyúrója, amikor az egyes szállodákés villák tulajdonosáról próbálunkérdeklődni. „Nem titok, az itteni ingatlanok 90 százalékaa Nãstase, a Hrebenciuc és a Iacubov testvérek kezébenvan – utal a PSD volt és jelenlegi, Bákómegyei, illetve bukaresti vezető beosztásútisztségviselőire beszélgetőpartnerünk, akiszerint az említett ingatlanok nem a politikusok, hanemkülönböző hozzátartozóik nevénszerepelnek.

Vacsora csomagban – a kártyaasztal mellett

A néhány magánkézbekerült, fényűzően berendezett villa mellett békésénmegférnek mind a bontásra ítélt, időkoptatta ingatlanok, mind a privatizáció előtt álló,elhanyagolt szállodák. Az 1989 előtt épültvendéglátó-ipari egységekben aligváltozott valami az utóbbi harminc esztendőben. Alegfelkapottabb szálloda, a még szakszervezetitulajdonban lévő Hotel Venus vendéglőnek nevezettétterme is inkább szegénykonyhárahasonlít. Az is előfordul, hogy a szakácsnők ésa pincérnők szabadnapja szombat estére esik: ilyenesetben már délben kiosztják a vendégneka vacsorára szánt hidegételcsomagot. A többnyireidős, kezelésre érkező párok közülsenki nem háborog az eljárás miatt. A vacsoráraszánt idejét inkább papucsban ésháziköntösben, a szálloda előcsarnokábanrömizve vagy kártyázva tölti el.
A néhány méterrelodébb található, világhálóracsatlakoztatott számítógép békésenporosodhat. A szálloda halljában jól megféraz éjszakai hideg elől bemenekülő hajléktalanis, aki az esti órákban végigterül a liftekelőtti kanapén. Néhány ajtó ésablak kicserélésén kívül csak azalagsorban lévő kezelőbázist sikerültkorszerűsíteni. Az itt dolgozó személyzetszerint ezt a változást is csak a kényszerszülte, a szálloda működtetői kénytelenekvoltak beruházni, hisz a penészes vakolat táblákbanomlott a betegek fejére.

Rövidebb út – csaktankoknak

A szépen és rendkívülötletesen parkosított városközponthoz képesta borvízforrások teljesen elhanyagoltak, akárcsaka településről, az erdőn keresztül vezető útis. A térkép szerint a Szalánc völgyétalig tizenegynéhány kilométeres szakasz kötnéössze az Ojtozi-szorossal. A fürdőtelep rozsdástáblájánál álldogálórendőr viszont jóindulatúan figyelmeztet:„Személygépkocsival ne is próbálkozzanak,mert aztán minket fognak segítségül hívni.Inkább kerüljenek hatvan kilométert Kománfalvafelé, meglátják, megéri. Annak idejénezt az utat azért építették, hogy háborúesetén, tankokkal lehessen behatolni Erdélybe” –mondja büszkén.

Sz. E.

Keret
Elfelejtett magyar vegyészek

A Szalánc völgyénekutolsó települése egyben a legismertebb is. Azásványvízforrások falán láthatóromán nyelvű emléktáblák szerint agyógyvizeket 1801 júliusában egy vadászatalkalmával Serdarul Mihalache Spiridon fedezte fel. ABorvízhegy és Borvízoldal nevek viszont arróltanúskodnak, hogy a helyi magyar lakosság márjóval régebbről ismerte a földből felbuggyanókincset. Az üdülőtelepet és forrásaitbemutató jelenlegi reklámanyagokból viszont egyZotta nevű orvos és egy Ábrahámfy nevűgyógyszerész nevének feltüntetése ishiányzik. Domokos Pál Péter leírásaszerint ők voltak az elsők, akik 1830-ban Kisseleff tábornokrendeletére vegyelemezték a szalánci vizeket,amelyek a későbbi világkiállításokonszámos arany- és ezüstérmet nyertek.