
Kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít a Szent György Napok programja
Fotó: Farkas Orsolya
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
2026. április 24., 17:182026. április 24., 17:18
A legnagyobb székelyföldi városünnep komolyzenei hangversennyel kezdődik 19 órakor a Krisztus Király római katolikus templomban, ahol más zenei művek mellett Mozart Koronázási miséje hangzik el helyi előadók feldolgozásában. A koncert után a Háromszék Táncegyüttes tart táncházat a népviselet napja alkalmából – írta az MTI.
A szervezők közlése szerint a nehéz gazdasági helyzet miatt a rendezvény költségvetése jóval kisebb, mint korábban, ennek ellenére igyekeznek változatos programokat kínálni az ünneplőknek.
A kulturális héten négy színházi társulat előadásait nézhetik meg az érdeklődők: az Andrei Mureșanu Színház mellett a marosvásárhelyi Yorick Stúdió mutatja be Székely Csaba Bányavirág és az Egy diktátor születése című darabját. A Csíki Játékszín a Koldusoperával jelentkezik, Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze pedig az Illúziók című egyéni esttel lép fel.
A tánc- és mozgásszínház kategóriában a Háromszék Táncszínház Tükör című produkciója a székely vidékek táncait mutatja be, az M Studio pedig a Lift2-vel és a Fire Flow tűztánccal lép színpadra.
A főtéri színpadon többek között koncertek várják az érdeklődőket
Fotó: Tuchiluș Alex
A gyerekek számára a Cimborák Bábszínház, az Udvarhely Bábműhely és a Temesvári Csíki Gergely Színház készül programokkal.
Az irodalmi rendezvények között április 28-án a Székely Nemzeti Múzeumban háromszéki írók-költők adnak zenés irodalmi estet, majd
A Főtéren felállított színpadon délelőttönként közösségi műsorok, este koncertek kapnak helyet, továbbá a Borudvarban is lesznek zenei programok. A főtéri színpadon a helyi lemezlovasok mellett a Titán, a Tiltott Illés, valamint a Retro MagyaRock & Székelyföldi Nagyprodukció művészei is fellépnek.
A fesztiválhétvégén a Gyermekváros is üzemel az Erzsébet-parkban, a The Base - az ifjúság bázisa pedig előadásokkal, beszélgetésekkel és koncertekkel várja a fiatalokat az egykori dohánygyár udvarán.
További programok a szentgyorgynapok.ro honlapon olvashatók.

Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány Szent György napjától, április 24-től számítja. Számos Szent György-napi szokás és hiedelem élt és él talán itt-ott ma is a magyar nyelvterületen.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!