2007. április 06., 00:002007. április 06., 00:00
A marosvásárhelyiSzentgyörgy utcai kisállat-kereskedésben kiderült,hogy főleg a kisgyerekeknek vásárolnak húsvétranyuszit, általában meglepetésnek szánják,de az sem ritka jelenség, hogy a szülő a gyerekévelmegy el a boltba kiválasztani a számárarokonszenves állatot. A legnépszerűbb a tiszta fehérnyuszi, de szívesen vesznek barnát, feketét,illetve foltosat is. A tehetősebbje külön etetővel,kifutóval, fekvőhellyel ellátott ketrecet is vásárolhozzá, míg mások faládában,illetve a megürült akváriumban tartják. Dr.Bob Miklós állatorvos állatkínzásnaktartja, ha húsvétra vagy bármilyen másünnepre nyulat vásárolnak, ajándékoznaka szülők. Egyrészt a lakásban nem lehet nyulattartani, ugyanis bármilyen tiszta körülményekközött is nevelik, az állatkának erős szagavan. Másrészt ezen állatok többségerövid időn belül elpusztul. Sok esetben a felnőttek semtudják, hogyan, mivel kell etetni az új házikedvencet,a gyerekek pedig hajlamosak mindennel összevissza etetni anyuszit. Az állat a nem megfelelő, esetleg a mértéktelenülsok tápláléktól könnyen felpuffad éselpusztul.
A másik gond az ünnepekután kezdődik, amikor a család rádöbbenarra, hogy igazán nincs is mit kezdenie egy házinyúllal.Ilyenkor megpróbálják továbbajándékoznivagy jobb esetben falura szállítani, ahol megfelelőkörülmények között élhet tovább.„Általában szeretik a nyuszit, és szeretetbőlis vásárolják meg. De ez a szokás egyenlőaz állatkínzással” – fogalmazta meg avéleményét a szakember.
A. E.
Hogyan lett a madárbólnyúl?
A húsvéti nyúlszimbolikája nehezen megmagyarázható. Ugyan abizánci állatszimbolikában Krisztus jele volt,de valószínűbb, hogy Ostarával, a germánistennővel áll kapcsolatban. A monda szerint ugyanis a nyúleredetileg madár volt, akire az istennő megharagudott, ésezért négylábú állattáváltoztatta. Az is előfordulhat, hogy egy félreértéskapcsán került a húsvéti ünnepkörjelképei közé. Egyes német területekenugyanis gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnakaz emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúknémet neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúlnémetül pedig Hase. A húsvéti nyúlma már mindenképpen népszerűvé vált,valószínűleg szaporasága és éjszakaiállat mivolta miatt, a termékenységetszimbolizálja.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.