
Fotó: László Ildikó
Büntetőeljárás indult a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium bentlakásán felújítási munkálatokat végző cég adminisztrátora ellen – közölte szerdán Gianina Oreviceanu, a Maros megyei táblabírósági ügyészség szóvivője.
2023. december 20., 20:502023. december 20., 20:50
Az ügyészek ugyanakkor javasolták a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését.
A cégvezető ellen egyrészt az építkezési munkálatok minőségére vonatkozó 1995/10-es törvény alapján, másrészt a Btk. 35-ös cikkelyének első és harmadik bekezdése (gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés) alapján indított eljárást az ügyészség.
Az ügyészség indítványozta a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését, erről a marosvásárhelyi bíróság nyomozóbírója dönt.
Hétfő délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult, a 17 éves farkaslaki fiú életét vesztette, három lány kórházba került, egyikük állapota súlyos – írja az Agerpres.

Őrizetbe vették a nyomozó hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott diákotthonánál történt, egy diák halálát és több társának sérülését okozó tragédiával összefüggésben a bentlakás csatornázási munkálatait végző cé
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
szóljon hozzá!