Hirdetés

A székely törekvésekről számoltak be Brüsszelben

Az erdélyi magyarok és a Székelyföld önrendelkezési törekvéseit mutatta be kedden Brüsszelben a Régiók Bizottsága elnökének Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.

Krónika

2015. július 14., 20:062015. július 14., 20:06

A küldöttség arra kérte a Régiók Bizottságának elnökét, Markku Markkulát, hogy a testület foglaljon állást a SZNT indítványozta európai polgári kezdeményezés, valamint a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott határozatok ügyében. Az Európai Unió regionális ügyekben illetékes konzultatív testületének elnöke azt követően fogadta a küldöttséget, hogy az EMNT és az SZNT korábban közös levélben kereste meg a bizottságot.

A találkozón Izsák Balázs hangsúlyozta, hogy a Székelyföld egy olyan uniós szabályozásban érdekelt, amely nem teszi lehetővé a tagállamok számára a demokratikus elvek megkerülését, és nem sérti a régiók esélyegyenlőségét.

„A Székelyföld autonómiája egész Románia érdeke, kár, hogy ezt Bukarest még nem ismerte fel. Románia EU-csatlakozása óta a Székelyföldnek a román többségű megyékhez viszonyított gazdasági lemaradása megnövekedett, és lényegében egy, az Unió kohéziós politikájával ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi\" – mutatott rá Izsák a találkozón.

Tőkés László a romániai közigazgatási tervekre vonatkozóan úgy fogalmazott, a jelek szerint még az egykori kommunista rezsim is nagyvonalúbb volt a Székelyfölddel szemben, mint a jelenlegi hatalom, mely a székely megyék közigazgatási önállóságát megszüntetné. „Előzőleg, már a fejlesztési régiók kialakításánál sem tartották tiszteletben a Székelyföld történelmi összetartozását, a mostani tervek pedig annál is rosszabbak\" – fogalmazott.

Szilágyi szerint a történelmi régiók, így Székelyföld is képes lenne saját önkormányzását ellátni, sőt az egész ország jobban járna, hogyha a történelmi régiók az európai haladó gyakorlatnak megfelelően, önálló pénzügyi és döntéshozási illetékességgel rendelkeznének.

„Bár most mindenki a katalán és a skót helyzetre figyel, az erdélyi magyar autonómiatörekvések valójában megerősítenék térségünk stabilitását, ellenkező esetben viszont csak a meglévő feszültségek növekednének meg\" – mondta Szilágyi Zsolt.

Markku Markkula arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett testület több olyan dokumentumot fogadott el, amely összhangban van az elmondottakkal. Azoknak a korábbi ajánlásoknak a fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek hasonló helyzetekre vonatkoznak, és amelyeket intézkedéseik meghozatalakor a tagállamok szem előtt tarthatnak.

„A Régiók Bizottsága nem mondhatja meg egyik vagy másik tagállam kormányának, hogy milyen intézkedéseket hozzanak, az általános érvényű szabályokat viszont minden tagállamnak tiszteletben kell tartania\" – mondta Markkula.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés