Hirdetés

A száraz kiflit is megennék – Tovább késik az ingyen tízórai

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Akárcsak egy évvel korábban, idén szeptemberben sem érkezett időben az óvodásoknak és iskolásoknak biztosított friss tej és kifli a Hargita megyei tanintézetekben. 

Molnár Rajmond

2016. szeptember 22., 18:572016. szeptember 22., 18:57

A megyei önkormányzat elektronikus közbeszerzési eljárása elhúzódott – közbeszerzési gondok miatt egyébként több megyében is hasonló helyzet állt elő –, így a gyerekek legjobb esetben is csak tanévkezdés után két hónappal kaphatnak ingyen tízórait. Bár a mezőgazdasági minisztérium új programja keretében az almát már tanévkezdés óta kapják az iskolások, sok hátrányos helyzetű tanuló várja a teljes tízórait.

„Ingyen adják, és persze, hogy jól jönne mindenkinek” – fogalmazott Csillag Ottó, a csíkkozmási Boga Alajos Általános Iskola igazgatója. Mint mondta, az iskolába járó gyerekek várják, sőt naponta érdeklődnek, hogy mikor kapják már meg a nekik járó tejet és kiflit. Vannak hátrányos helyzetű – főként roma – fiatalok, akiknek nagyon sokat jelentene a tízórai – fűzte hozzá az igazgató.

Pálosi Veronika, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola igazgatója is arról számolt be, hogy tanévkezdés után már nem egy gyerek kérdezett rá, mikor jön meg a tej és a kifli. Hozzátette, már az iskola első napján értesítette a szülőket, hogy ismét késik a támogatás, így csomagoljanak elegendő tízórait a gyerekeiknek.

„A kisdiákok kíváncsiak arra, hogy mikor kapják meg a tízórait, amit mindig megígérnek nekik. Mi a kollégákkal elmondtuk időben, hogy ne aggódjanak, mert idővel lesz, viszont az ígéret nem tölti meg az üres gyomrot” – mondta Szabó-Mező László, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, több rászoruló tanulójuk van, akiket sok esetben reggeli nélkül küldenek el iskolába.

A gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskolában minden tanulónak kikerül a napi tízórai – közölte érdeklődésünkre Máté Zoltán iskolaigazgató. „A gazdálkodó emberek megszokták, hogy önellátóak. Igaz, vannak szegényebb sorsú családok, de olyan gyerekről nem tudok, aki éhezne a program késése miatt” – részletezte.

A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója, Dávid Zoltán azt mondta, az osztályfőnökök már tájékoztatták a diákokat a késésről. „Bár legtöbb diák tízóraival jön iskolába, még mindig vannak olyan gyerekek, akik akkor is megennék a kiflit, ha száraz” – mondta az igazgató.

Amint arról lapunkban többször beszámoltunk, Kovászna megye kivételével minden erdélyi megyében gondok vannak a tej-kifli akció lebonyolításával, legtöbb helyen ezúttal is a pék- és tejtermékek kiszállítására meghirdetett versenytárgyalások miatt késtek.

A sokat bírált, 13 évvel ezelőtt beindított tej-kifli program egyébként évente közel 435 millió lejbe kerül, a költségek pedig az EU és a kormány között oszlanak meg. Az elképzelés szerint a program keretében több mint kétmillió óvodás és általános iskolás diák tízóraiját biztosítanák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés