
Kilakoltatás. A nagyváradi bíróság alapfokon a város önkormányzatának adott igazat
Fotó: Bihari Napló/Alexandru Nițescu
Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apátnak a rendházból történő kilakoltatásáról döntött a helyi bíróság az egyházi elöljáró ellen a város önkormányzata által indított perben csütörtökön.
2026. január 29., 16:022026. január 29., 16:02
2026. január 29., 17:142026. január 29., 17:14
A premontrei-ügyben hozott, a bíróságok honlapján ismertetett alapfokú ítélet értelmében
Emellett elutasította azt a felvetést, hogy az önkormányzat nem jogosult perelni az ingatlanért, mint ahogy azt a kérelmet is, hogy forduljanak előzetes kérdésekkel az Európai Unió Bíróságához az ügyben.
Helyt ad ugyanakkor az alperes kérelmének, amelyben azt kérte, forduljanak alkotmánybírósághoz az ügyben.
Az ítélet ugyan nem jogerős, vagyis az apát fellebbezhet ellene, azonban, mivel az önkormányzat sürgősségi eljárásban indított pert, a kilakoltatás végrehajtandó.
Fejes Rudolf Anzelm még decemberben a Krónikának elmondta:
Az ítélet előzménye, hogy az illetékes bíróság elutasította a peráthelyezés iránti kérelmet.

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat még májusban küldött kilakoltatási végzést Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak, váradhegyfoki prépost-prelátusnak, amelyben felszólította, hogy öt munkanapon belül hagyja el a premontrei rendházat, mivel azt a város tulajdonának tekintik, és fel akarják azt újítani.
Fejes Rudolf Anzelm a Krónikával közölte, jogi lépéseket tervez az ügyben.
Mivel nem tett eleget a felszólításnak, az önkormányzat bírósághoz fordult.
Májusi közleményében az apát úgy fogalmazott: a szerzetesi örökfogadalom által megszentelt életforma nem visszavonható, nem időhöz vagy hatósági engedélyhez kötött, és nem sorolható be a polgári jog kategóriái alá.
Isten háza és a megszentelt élet tere, amelyet egyházi kánoni klauzúra védelmez. Ezért minden olyan állami megnyilatkozás, amely az e helyen történő jelenlétemet jogcím nélkülinek minősíti, nemcsak szakmailag téves, hanem a vallásszabadság és az egyházjogi autonómia szempontjából is elfogadhatatlan.
A Krónika megkeresésére, hogy milyen jogcímen akarja kilakoltatni az önkormányzat, kinek a tulajdonában áll most a rendház, leszögezte: az ingatlan a premontrei rend tulajdonában van a legfelsőbb bíróságon született ítélet nyomán.
Mi próbáltuk ennek a pernek az iratait megnézni, de nekünk soha nem adták ki az anyagot, mivel azt mondták, hogy illetéktelenek vagyunk. Bolojan úr rájött arra, hogy csak az épület közepe van államosítva, és akkor, amikor államosították, ezt át is vitték egy más telekkönyvi betétbe. Tehát nem volt nehéz elfogadni, amit a prépostság mindig is mondott, hogy csak a közepe van államosítva, a többit csak úgy elfoglalták” – mutatott rá az apát. Hozzátette: a volt polgármester biztos akart lenni a dolgában, mert ilyen ingoványos jogi helyzetben levő ingatlan kapcsán nem lehet munkálatokat végezni és pályázni sem. Mivel kitöröltette az államosítást, a jogcím visszaszállt ránk. Közben, mikor már ez megtörtént, ők körülbelül hat telekkönyvre feldarabolták kataszterileg az épületet, úgyhogy a régin már csak a templom maradt. Ennek nyomán ilyen tiszta, úgynevezett tiszta telekkönyvekkel pályáztak. A saját nevükre telekkönyveztették azt, ami nem az övék” – hangsúlyozta az egyházi vezető.
A Krónika megkeresésére
Az igazgatóhelyettes szerint az apát „olyan helyiségeket foglal el, amelyek nincsenek a tulajdonában”.
„Létezik egy bírósági ítélet, amelyet nem kíván elismerni. Az ítélet arra az ingatlanra vonatkozik, amelyben ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik. Az általa használt öt helyiség ugyanis a gimnáziumhoz tartozik. A szóban forgó ingatlan az Eminescu-gimnáziummal azonos helyrajzi számmal rendelkezik. Hozzáépült a templomhoz” – mondta.
Kérdésünkre, hogy amennyiben az apátot kilakoltatják, mi a tervük a szóban forgó ingatlanrésszel, az igazgatóhelyettes kifejtette, a főgimnáziumnak adnák át a helyiségeket. „A teljes ingatlanban felújítás kezdődik. Ennek során a jelenleg az iskolához tartozó helyiségek mellett ezeket a helyiségeket is felújítják, majd átadják őket az iskolának” – mondta.

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
A premontrei apát egyébként hosszú évek óta pereskedik az államosított ingatlanai visszaszolgáltatása érdekében – többek között a ma a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak otthont adó, a kilakoltatási felszólításban is szereplő és az igazgatóhelyettes által is említett rendház tőszomszédságában álló Premontrei Gimnázium épületéért is –, de máig csupán a korábbi tulajdona elenyésző részét szolgáltatta vissza a román állam.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!