Politikai elítélt. A Sepsiszentgyörgyön élő Zsók László bútoripari technikus 1959 szeptemberében hat év börtönt kapott, amiért társait nem jelentette fel
Fotó: Benkő Levente
Zsók László 1942. január 8-án született Csíkdánfalván. Az elemit szülőfalujában, a középiskolát Csíkszeredában, az akkori 1-es számú gimnáziumban, a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. Azaz végezte volna, ha az 1956-os forradalom idején osztály- és iskolatársai által írt versek miatt letartóztatott, Puskás Attila biológiatanár nevével fémjelzett, úgynevezett Puskás-csoport politikai perében őt is katonai bíróság elé nem állítják – elítélt lett. Az interjút – melyet két részben közlünk – Benkő Levente történész, a Krónika volt munkatársa készítette.
2026. október 23., 08:032026. október 23., 08:03
2026. október 23., 08:302026. október 23., 08:30
A Puskás-csoportban 1959-ben hat tanárt és öt diákot ítéltek el a magyar forradalom alatti és későbbi „ellenséges magatartás” vádjával. A ma Sepsiszentgyörgyön élő Zsók László bútoripari technikus 1959 szeptemberében hat év börtönt kapott, amiért társait nem jelentette fel. 1962. szeptember 7-én szabadult Szamosújvárról. A politikai elítélt Zsók Lászóval beszélgettünk.
– Szép gyermekkorom volt. 1942. január 8-án születtem. Jó tanuló gyermeknek számítottam, és 1955-ben egyedül az egész osztályból jelentkeztem a csíkszeredai gimnáziumba. Csíkdánfalván előszeretettel benne voltam minden táncos játékban, szereplésben, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a csíkszeredai gimnáziumban az elsők között leszek, aki jelentkezett a csizmaverésre.
és hát nagy élményünk volt megjelenni a testvérgimnáziumoknál, főleg Sepsiszentgyörgyön, ahol az akkori tánccsapatnak a fő-fő vezetője Albert Ernő iskolaigazgató volt. Ez azért érdekes, hogy Csíkdánfalván három házzal laktak mellettünk, tehát csíkdánfalvi származású volt.
– És idekerült Sepsiszentgyörgyre…
– És idekerült Sepsiszentgyörgyre az egyetem után, s a Mikó kollégiumnak lett tanára, majd igazgatója, és nagy gondot fordított az akkori művelődésre. A második, az őszi felvételin kerültem be. Így volt.
– A nyolcadik, kilencedik, tizedik osztályt ott jártad a csíkszeredai gimnáziumban?
– Igen, s tizenegyediket is végig.
A szamosújvári börtön 1. számú pavilonjának baloldali szárnya az udvarról
Fotó: Benkő Levente
– Igen, tehát négy évet.
– Kivéve két hetet. Ez úgy történt, hogy… ’59-ben volt. Érettségiző osztály voltunk, már ismételtük, szóval már az utolsó dolgozatot írtuk. Meg kell említsem Puskás Attila tanár urat, aki a kultúra élére állt, és színdarabokat, művelődési esteket, meg mindent tartott, szóval [Csíkdánfalván] közél lakott hozzánk. Szólt, hogy mennék be hozzá, közel lakott, bérlakásba’… Bementem. Nem sok beszélgetés volt, kezembe adott egy fekete támlájú füzetet – ez aztán nagyon híres füzet lett – azzal, hogy vigyem vissza az osztálytársamnak, Sántha Imrének (Sántha Imre Jenő). Minden itt kezdődött. Otthon, emlékszem, hogy a lánytestvéreim beleolvasgattak, és hát, mint fiatal lányok, ott kacagdostak, mert hát olvasták, hogy: „vesd rám dióbarna szemed”.
A kihallgatásoknál használt ún. „fekete szemüveg”, valamint a halálos ítéletek és végrehajtásuk iratai a szamosújvári börtön múzeumában
Fotó: Benkő Levente
Na, gondoltam magamban, ez itt megkomplikálódhatik… Úgy is lett. Nem volt kivel megosszam ezt a titkomat, hogy én most mit hurcolok. És akkor hétfőn, amikor megjött Vorzsák János osztálytársam, jóbarátom, mondom: Te Jani, nézd meg, milyen galibában vagyok…
Hát mit? Mi azt tettük, hogy megfogtuk s kihasítottuk a füzetből, de mindig folytatódott egy másik oldalon; hát akkor csonkán bárki rájöhet, hogy állj meg, itt valaki hozzapiszkált. Azt is kihasítottuk. Addig hasítottuk, hogy alig maradt egypár lap. Készültünk tovább rendesen az érettségire, közben még tanultunk is. És két hét eltelte után Sántha Imrét szabadon engedték, visszafogódott volt, és szünetben hozzá mentem, s megkérdeztem… vittem a füzetet, hogy: Erről került-e szó? Ha nem került, ne is hozd elé, mert bajba hozod Puskás Attila tanár urat meg engemet is. Ennyi volt. Ez a kérdés majd aztán nagyon-nagyon jelentőségűvé vált a marosvásárhelyi szekus kihallgatásokon. Na, ezzel így el volt intézve. Amíg Sántha le volt tartóztatva, el ne felejtsem, utánam jöttek, és bevittek a csíkszeredai Securitatéra. Egy nagy irodában… már nem tudom, magyar szekus, egy kemény, olyan… félelmetes kinézetű, tehát egy fiatal gyereknek éppen félelmetes…
Zsók László 1942-ben született diákot is letartóztatták. Dokumentum a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács nyilvántartásában
Fotó: CNSAS
Te mit gondolsz, ez az Alimentár (Alimentara – élelmiszerbolt, románul) irodája? Hát mondom: Jaj, jaj, hát én nem gondolom… S ott… próbáltam valamit mondani. Na, menj vissza az iskolába, de egy szót sem, pofa be! Már esteje volt, a fiúk a hálóban voltak, s én biza elmondtam, hogy: Gyerekek, itt valami nagy baj készül, biztos valami nagy baj, ez nem gyerekjáték. Ez azalatt volt, amíg Sántha [el volt tűnve]… Tehát már akkor információk jöttek (A szekusok információt kaphattak), hogy mégis kit kéne megkérdezni, egy cseppet. Sánthát újra visszavitték, akkor már… ott szivárogtak a szekunak elegendő információk.
Csajka, kanalak, kéz- és lábbilincs – egykori eszközök és használati tárgyak a szamosújvári börtön múzeumában
Fotó: Benkő Levente
– Sánthát visszavitték?
– Másodikszor tartóztatták le, de akkor már vele együtt Vorzsák Jánost és Szőcs László verselő diákokat [is], tehát hármukat egyszerre. Ahonnan többet a dolgok lezárásáig nem szabadult senki. Ez már nagy-nagy szomorúság volt az osztályban, és már érezte mindenki, hogy itt nem babra megy a játék. ’59… május előtt, tehát áprilisban tartóztatták le Vorzsákékat. És akkor egyet lépünk május 12-ére. Bejött az igazgató, felszólított az egész osztály előtt: vegyem a tanszereimet, és jöjjek.
Zsók László: „mindenkit egy elszigetelt cellába tettek. Az első három hetet egymagam töltöttem. És elkezdődtek a kihallgatások”
Fotó: Benkő Levente
A sarokban ott állt Sorbán… hát nem volt 25 éves, fiatal szekus, egyébként az egyik osztálytársunknak lett a férje. Csak úgy érdekességből. Az akkori igazgató Horváth József volt, latin szakos tanár. Én elbúcsúztam, a hálóban is össze kellett szedjek, ilyen-olyan… mindenféle tanszereimet, s bevittek a csíkszeredai Securitatéra. Betettek egy kis cellaszobacskába, folyosóról nyílott, s ott üldögéltem. És egy ajtónyiláskor Puskás Attilát láttam. Akkor már nem volt kérdéses, hogy a fekete füzet beindult… De hát nyugtattam magamot, hogy hát milyen nagy baj lehet, kérem, hát én nem írtam verset, hát ott… eltéptük, hát mi lehet ez olyan nagy dolog? De csak ott csücsülgettem. És a bajom akkor gyűlt meg, amikor még egy ajtónyitásnál János Lászlót láttam meg.
„Szigorú törvény, de törvény”. Felirat a szamosújvári börtön 1. számú pavilonjában
Fotó: Benkő Levente
Ez a János László, az én nagybátyám, nyolc hónappal volt nagyobb, mint én, előttem végzett a csíkszeredai gimnáziumban, és ’59-ben Brassóban volt autómechanikai technikumon. Őt nem letartóztatták, hanem beidézték. Ezt utólag tudtam meg, de a lényeg az, hogy ott volt. Szóval én ott üldögéltem, s mondom magamban, hogy: Puskás Attila itt van, rendben van (Értelemszerűen: ez érthető, ezt értem), egy ügyhöz kapcsolnak, de mit keres itt János László?
Nem a groteszk, egyperces írások szerzője, Örkény István „lép színpadra”, hanem az író, aki 1956 forradalmi napjaiban percről percre jegyzetel. A 70. évfordulón Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze adja elő a Noteszlapok, 1956 című írásból készült előadást.
Ő a verselő diákokkal különösen nem volt kapcsolatban, ismerte őköt, de mint nagyobb diák, végezte a dolgát (A maga útját járta ). Mégis mért van itt? Addig törtem a fejemet, amíg 1956-ra kellett visszagondoljak. És eszembe jutott: egy nekem címzett levél került a kezébe. Mint rokon, hát persze, hogy felbontotta, nézi, hogy ’56-tal kapcsolatos:
Egykori rabruha a szamosújvári börtön múzeumában
Fotó: Benkő Levente
Hát akkor hogy legyen? És szólt, hogy szólnék vagy két megbízható kollégának, kicsit beszéljük meg, mert ez igen fontos. És akkor kérem szépen, leültünk a fizikumban:
Elolvastuk a levelet. Sántha Imre szerint fegyverekről tárgyaltunk, hogy fegyvereket szerezzünk. Én nem emlékeztem [ilyesmire], és én nem is vallottam ilyent. De hogy szimpatizáltunk az eseményekkel, ezalatt is, meg előtte is, ez tiszta volt. Hát akkor kialakult a kép, hogy miért utazunk a dzsip[pel] az éjszakában…(A letartóztatottakat terepjáróval szállították Csíkszeredából Marosvásárhelyre.) Udvarhely felé mentünk, aztán lassan derengett, hogy Marosvásárhely lesz ebből. Nem engedték, hogy egymásra nézzünk. Szóval az éjszakát ott (a terepjárón) töltöttük. És megnyílt a szekus kapu, és onnantól mindenkit elválasztottak. Kezdődött a motozás, az ujjlenyomat, de nem csak a keziről, a talpáról is, tehát: lehúzni a zoknit! Egyébként elszedték a nadrág csattot, a cipőfűzőköt, mindenféle iratot… Nadrágszíjat, mindent, mindent, amivel kárt tehetne a vendég…
Cellaajtó a szamosújvári börtön 3. számú, használaton kívüli pavilonjában
Fotó: Benkő Levente
– Amikor Csíkszeredából vittek át Marosvásárhelyre a dzsippel, kikkel voltatok a járműben?
– János László, Puskás Attila tanár úr, jómagam, Zsók László és egy falusi bácsi. Négyen. A lábunk alatt feküdt egy tisztikard, egy díszkard. Ez a díszkard azt tudatta, hogy nagyanyáméknál házkutatás volt, mert ez a kard nagybátyámé volt. Ő fiatal tiszt [volt], kadét, és a kard megmaradt a háború után is az emeleti házukban; a kaszten fiókjában volt, s közbe-közbe mi Lacival párbajozgattunk, egyik a tokkal, s a másik a pengével, de ahogy a kardot láttam a lábunk alatt, ez megint tiszta volt: nálunk is volt házkutatás, otthon.
Május 13-ától elkezdve egészen szeptember 15-ig tartott ez az őrizet, a kivizsgálási folyamat. Magyar kihallgató tisztek voltak, egyébként a parancsnok is magyar [volt]. Nem vertek meg, de nagyon rafináltak voltak. Nagyon kellett vigyázni arra, hogy ne fussál saját magaddal ellentmondásba, hogy amit a tegnapelőtt nyilatkoztál… mert mindig visszatértek, hogy akkor az most hasonlít-e, vagy éppen most fogódzót ad nekik a továbbhaladásban. Sokat lovagoltak ezen a fekete füzeten, első ízben ez volt a fő-fő téma. Azt még be kell ékeljem, hogy Sántha Imrének az első elvitele… ehhez van birtokomban a saját levele, amit Pálfalván a szüleinél hagyott, és amiben hagyatkozott, hogy ő megunta ezt az egyhangú életet, ő a szabad világba kívánkozik, és teljes lendülettel nekiindult a világnak. Sepsiszentgyörgyig jutott el…
Ennél a falnál hajtották végre a halálos ítéleteket a szamosújvári börtönben. Ma múzeum
Fotó: Benkő Levente
Hogy aztán színész akart-e lenni… de a levélben arról ír, hogy: Ha lehet, a rendőrséggel ne kerestessenek, mert hogyha erre sor kerül, akkor megtalálják a verseimet, amelyik a rendszer szájízének nem nagyon felelnek meg; így hát ne köröztessenek, vittem magammal két kiló szalonnát, egy kenyeret. Hát persze, hazakerítették, és akkor kezdődött a letartóztatás.
– Ez azt jelenti, hogy a szülei mégiscsak a milíciához fordultak, vagy valakinek szóltak, hogy eltűnt a fiuk, nem? A milícia nem jött csak úgy magától rá erre a levélre…
– Csak kellett szóljanak. Egyébként aláíratatták az édesapával, hogy ezt a levelet a családnál kapták, s aláírattattak, hogy: „Ez a fiam levele”. Az aláírása az édesapjának rajta van.
– És te a fekete versesfüzet közvetítése miatt jöttél képbe…
– Kimondottan! Kimondottan! És a kihallgatásoknak az első felében ez volt a fő lovagló vesszőjük (a vesszőparipájuk), ez a fekete füzet. Nekik pontosan kellett: hogy adtam át, mi történt a többi versekkel, hol égettük el, kik égettük el? Hát, mondtam, hogy: Vorzsákkal ketten.
A szamosújvári börtön 1. számú pavilonjának részlete az udvarról
Fotó: Benkő Levente
szembesítünk Sántha Imrével. Úgyhogy aztán Sántha bejött. Ismered, hogy kicsoda? Igen, Sántha. Őt is megkérdezték, hogy: Ismeri? Igen, ez Zsók László. Na, ezzel rendben voltunk. Így ezt már nem lehetett tovább tagadni. Hát igen, kérem, féltettem magamat és féltettem a tanár urat is.
– Nem kerül szó arról, hogy milyen tartalmúak voltak azok a versek?
– Nem.
– Mondjunk néhány nevet. A kihallgatótisztek: Fábián Márton…
– Fábián Márton, Suciu, Bihari volt a parancsnok, aztán a többivel nem volt dolgom. Egyszer volt egy olyan kihallgatás, amikor segítségnek behívott még egy valakit, s ketten rakták a kérdést, s én koncentráltam: S mondta, hogy: A kurva diák… Szóval, hogy annak a csepp logikának, amit tanultunk, valószínű, hogy hasznát vettem. De az igaz, hogy a cellában az elkövetkező kihallgatásig mindig azt építgettem, hogy: ezt kérdezték, ezt mondtam, s ha azt kérdik, akkor mit tudok mondani?
Kilátás a kápolnára (balra) és az 1. számú pavilon bal szárnyára a szamosújvári törtönnek abból a cellájából, amelyben kirobbant az 1958. június 14-i lázadás
Fotó: Benkő Levente
Minden további nélkül mondtam, hogy: Albert Ernő igazgató elvtársat, mint falusfelemet. Szomszédok voltunk, s tíz évvel volt idősebb, mint én, tehát még gyermekkori pajtások is voltunk. De én még akkor arról egyáltalán nem tudtam, hogy a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumban micsoda letartóztatások és megtorlások voltak már folyamatban. Egyáltalán! Még akkor sem, amikor ’59 tavaszán vendégszereplésre megérkeztünk a csíkszeredai kultúrcsoportunkkal. Ott voltunk órákat látogatni, diákbálban, s persze az előadás, amivel hát megfeleltünk az elvárásoknak, fényképek velük együtt, közösen. És…
– De, bocsáss meg, ’59-ben a Székely Ifjak Társasága, Bordás Attiláék már le voltak tartóztatva. Őket [’58.] március 14-én este tartóztatták le.
– De az iskolába’ erről egyáltalán… mintha semmi sem történt volna. Hát abszolút nem volt honnan ezt tudni. Úgyhogy tulajdonképpen [a Mikó-ügyet] én Szamosújváron tudtam meg, amikor szemtől szemben voltunk a fiúkkal, ott.
– Még egyet a kihallgatásokról: említetted, hogy fizikai bántalmazás nem volt…
– Nem, fizikai nem.
– De szóbeli gorombáskodás volt?
– Hát nem voltak finomkodók. De mondjam úgy, hogy ki lehetett bírni. Ez az ’56-os levél felé [történet]… Mert erről a levélről Sántha Imre részletesen beszámolt, amikor őt hallgatták ki, amire (Aminek következtében) beidézték és letartóztatták János Lászlót.
Hova került a levél? János Lászlónál maradt. Mért maradt ott? Úgy gondoltam, jobb helyen van nála. Ilyen válaszok jöttek, de nem gondoltam, hogy baja származhatik ebből, hogy egy ilyen levél van nála.
– A levél alá volt írva?
– Nem, névtelen levél volt, szép kalligráfus írással.
– És kinek volt címezve, név szerint?
– Nekem!
– Zsók László névre?
– Zsók László. És úgy kapta meg [János László]. Na szóval, hát ez már nagy főbenjáró dolog, ugye? Annyira ezzel a levéllel ők ott a nyomán voltak a dolognak, hogy abból már tagadni nem lehetett.
Hát egyébként már annyira értettem a dologhoz, hogy azzal a fekete füzettel, mint „jó, hűséges” állampolgár, tudtam volna, hogy mit kell avval csinálni, ugyebár. Hát ezt várták el, hogy feljelentés [legyen], de hát ezt nem tudtam elviselni, [nem] tudtam volna elviselni az önbecsülésemből sem, és hát egyáltalán. Pedig tudtam, hogy baj lesz.
Cellaajtó kukucskálója a szamosújvári börtön 3. számú, használaton kívüli pavilonjában
Fotó: Benkő Levente
– Egyébként is törvényben volt akkor, hogy a feljelentés elmulasztása büntetendő…
– Igen. De ezzel a levél dologgal egyre világosabbá vált, hogy a Securitaténak a keze van benne. Provokációs jellegű [volt], és nekik nem volt sürgős ezt a dolgot felfedni vagy nyomára indulni, elért ez három év múlva, amikor nagy dolgok mozogtak az iskoláztatásban, értem alatta a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését; ekkor már Sepsiszentgyörgyön román osztályok voltak [a magyar iskolákban], és bele kellett látni, hogy soron következett a csíkszeredai gimnázium is, és az a következő [tan]évnyitásra meg is valósult.
Benkő Levente történész, a Krónika volt munkatársa
Interjúnk második, befejező részét hamarosan közöljük.
A múlt feltárása nem tűri a fekete-fehér ítéleteket: a kutatónak együtt kell látnia a kényszerpályákat és az áldozatok igazságát – mondta el a Krónikának Bandi István marosvásárhelyi születésű történész.
„Ahhoz, hogy egy-egy egyéni szerepet reálisan és elfogulatlanul láthassunk, a teljes erdélyi értelmiségi társadalom hálózatát, a teljes kontextust meg kell vizsgálnunk” – mondta el a Krónikának adott interjúban Bandi István történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hiába került 2022-ben Arad tulajdonába a 18. századi vár, és hiába született két és fél évvel ezelőtt megállapodás a katonai helyőrség kiköltöztetéséről, az erődítmény továbbra is el van zárva a nagyközönség elől, műemlék épületei pedig pusztulnak.
Felhagytak a tiltakozással azok a bányászok, akik közel két napig tiltakoztak a Zsil-völgyi Zsilyvajdejvulkán szénbányájának tárnáiban, miután biztosítékot kaptak arra, hogy követeléseiket teljesítik.
Megnyitották szerdán este a Vörös Csillag Múzeumot Sepsiszentgyörgyön. A háromszéki megyeszékhely egykori dohánygyárának raktárában kialakított közel 3000 négyzetméteres kiállítótérben Romániában elsőként a kommunista diktatúra történetét mutatják be.
Több tanuló iskolai tanácsadó segítségét kérte szerdán a besztercei Ștefan cel Mare Általános Iskolában, amikor két nappal a 13 éves diáktársuk által elkövetett késelés után visszatértek a tantermekbe.
Emil Boc szerint a román hatóságoknak szigorúbban kellene ellenőrizniük az országban vendégmunkásként alkalmazott külföldiek lakhatási körülményeit, szerinte ugyanis fennáll a veszélye, hogy néhány éven belül gettók alakulnak ki a kincses városban is.
A szabadság nevében mottóval emlékeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról az erdélyi, a partiumi és a bánsági településeken. Összesen 158 rendezvényt tartanak 73 helyszínen.
Több hónapos huzavona után október elején hatályba lépett a medveállomány szabályozásáról szóló új törvény, amely 2026-ra és 2027-re egyaránt 859 medve megelőzési célú kilövését határozza meg. Benke József vadgazdálkodási szakembert kérdeztük.
Nincs mentség az erőszakra – jelentette ki Luca Niculescu miniszterelnök a besztercei késelés kapcsán. Jelezte egyúttal: a miniszterekkel együtt „a lehető leggyorsabban” kidolgoznak egy „konkrét cselekvési tervet”, amelybe több intézményt is bevonnak.
Benyújtotta lemondását Mihai Pașca, Arad megye prefektusa, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatalosan is ellenzékbe vonult. A prefektusi teendőket szerdától Tóth Csaba RMDSZ-es alprefektus látja el.
A Máramaros megyei Szinérváralja (Seini) önkormányzata európai uniós forrásokból újította fel a 122 éves zsinagógát. Az épületben az Erdélyi Zsidók Múzeuma kap helyet, emellett koncertteremként és kulturális központként is működik majd.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!