
A kalákamúzeumban a régen használt tárgyakat gyűjtötték össze a szövérdiek
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
Szövérden van Istenét és egyházát szerető, élő és tenni akaró közösség – hangsúlyozta a Krónikának Márton István. A Maros megyei település lelkipásztorával annak kapcsán beszélgettünk, hogy nemrég kalákamúzeumot nyitottak, valamint felavatták a megújult parókiát és gyülekezeti termet. A református lelkész szerint ez az alkalom nemcsak a múltba tekintett, hanem a jövő reményének hangját is szerette volna megszólaltatni.
2025. szeptember 09., 08:022025. szeptember 09., 08:02
Kalákamúzeum nyílt nemrég a Maros megyei Szövérden, ahol a parókia és a gyülekezeti ház is megújult a közösség összefogásának köszönhetően. Márton István parókus lelkipásztor a Krónika érdeklődésére felidézte, hogy a 158 lelket számláló, a Küküllői Református Egyházmegyébe kebelezett szövérdi református egyházközség az elmúlt nyolc évben sok áldásban részesült. Mint kifejtette, a templomfelújítási program keretében kapott összegből, amelyet Magyarország kormánya adott, a gyülekezet 2018–2020 között elvégeztette a templom tornyának meszelését és a bádogos munkálatokat, kicseréltették az ablakokat, és megtörtént a cserépforgatás. A templom ugyanakkor további felújításra szorul.
Márton István lelkipásztor szerint a szövérdi nép mindig szerette egyházát, és ez a közmunkákból is meglátszott
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
„2021-ben a HEKS (Svájci Református Egyház Segélyszervezete) támogatásával és saját forrásokból a gyülekezet 38 év után kívül-belül átfogóan felújíttatta a parókiát, valamint a 2011-ben közmunkából épült, jobbára csak raktár és garázsként használt gyülekezeti termet is felújította és korszerűsítette. A gyülekezeti termet augusztus 30-án névtáblával láttuk el,
– részletezte a lelkész. Hozzátette, gyülekezetükben nagyon sok közmunka volt az elmúlt időszakban, ugyanis a szövérdi nép mindig szerette egyházát, és ez a közmunkákból is meglátszott. Egy kopjafát is elhelyeztek, melyen az olvasható, hogy „Isten dicsőségére és egyházát közmunkával szolgáló nép tiszteletére”.
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
Márton István arról is beszélt lapunknak, hogy a családlátogatások alkalmával a szövérdiek sokat meséltek a régmúlt időkben használt tárgyakról. Kiderült, hogy viszonylag sok ilyen tárgy található egy-egy csűrben, padláson, viszont sokat elégettek már belőlük. „Innen jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy helyi múzeumot, ahova kimenthetjük ezeket a tárgyakat és emlékül őrizhetjük őket. Múzeumnak nevezni ezt a helyet enyhén túlzás, még gyerekcipőben jár, inkább régiséggyűjteménynek nevezném, azonban ez lehet egy újabb közösségi összetartást előkovácsoló jövőbeli projekt.
– hangsúlyozta az Ákosfalva községhez tartozó, szinte teljes egészében magyarok által lakott Szövérd lelkipásztora. Hozzátette, a kaláka vagy közmunka gyülekezetük legnagyobb erejét jelenti. „Nem vagyunk nagy létszámúak, nincsenek jeles anyagi forrásaink, de a közmunkák alkalmával mindenki hozzá adhatja azt, amije van: kétkezi munkáját, imádságát, szaktudását” – részletezte Márton István.
Szövérden a református templomon kívül immár a múzeum is látogatható
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
Mint mondta, augusztus 30-án a hála hangja zendült fel szívükből és az említett megvalósításokért adtak hálát Istennek. „Ez az alkalom nemcsak a múltba tekintett, hanem a jövő reményének hangját is szerette volna megszólaltatni. Szövérden van Istenét és egyházát szerető, élő és tenni akaró közösség. Ennek jeléül helyeztünk el kopjafát és nyitottuk meg a helyi múzeumot: a múltat ápolva építjük a jövőt. Nem a nagy látványosság, hanem a kis gyülekezet őszinte, nagy hálájának napja volt ez” – emlékezett vissza a tiszteletes.
Kolumbán Vilmos József református püspök szerint minden gyülekezet a maga helyén és a maga sajátosságaival szolgálja Istent
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
Hozzátette, a hálaadó istentiszteleten Kolumbán Vilmos József református püspök igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületben nincs kis vagy nagy gyülekezet –
„A múltbeli örökség fontossága és a jövő reménye egyaránt Istentől jövő ajándék” – hangzott el az istentiszteleten, ahol a helyi gyülekezet bibliaórás csoportjainak képviselői (vallásórás, nőszövetségi tag, presbiter, gyülekezeti tag, ifis és a lelkipásztor) is elmondtak egy-egy hálaadó imádságot. „A hála, az együvé tartozás és a közösség fontosságának a napja volt” – hangsúlyozta Márton István.
Kis gyülekezet nagy hálaadása
Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!