
Fotó: Barabás Ákos
Az októberi kvótanépszavazás technikai részleteiről tájékoztatott tegnap Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A diplomata célja, hogy minél kevesebb érvénytelen szavazat legyen.
Mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, azoknak a külhoni magyaroknak, akik a 2014-es magyarországi parlamenti választások alkalmával már bekerültek a választói névjegyzékbe, nem kell ebben az esetben is regisztrálniuk, ők az október 2-ai népszavazáson is szavazhatnak. Többségüknek a napokban a postás már kézbesítette is a levélcsomagot.
Igyekeznie kell annak, aki postán küldi el a borítékot
A Romániában élő magyar állampolgárok a levélcsomagban egy szavazólapot, egy kis méretű borítékot és egy azonosító nyilatkozatot kapnak. A szavazás menete: a választópolgár a levélben szavazás szavazólapját kitölti (X-et vagy + jelt tesz az „Igen” vagy a „Nem” kockába); a szavazólapot beteszi a belső (a kis méretű) borítékba, a belső borítékot lezárja; kitölti és aláírja az azonosító nyilatkozatot (a magyar papírjain lévő adatokat használva); a belső borítékot és az azonosító nyilatkozatot a válaszborítékba (a nagy méretű borítékba) zárja. Ezután a borítékot beviszi vagy beküldi Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára. Postán is feladhatja ingyen, ám ez esetben sietnie kell, hogy a Román Posta időben tudja eljuttatni a Nemzeti Választási Irodához (Magyarországra).
Zsigmond Barna Pál főkonzul több hibát is felsorolt, amelyekkel az előző választáson, 2014-ben szembesültek a romániai levélszavazatok esetében (akkor a levélszavazatok 20 százaléka érvénytelen volt). Gyakori hiba volt, hogy sokan a szavazólap mellé, a kis méretű borítékba tették a kitöltött nyilatkozatot is, ezzel viszont érvénytelen lett a szavazatuk. Két esztendeje gyakori hibának számított az is, hogy a levélben szavazó választópolgárok nem töltötték ki pontosan a nyilatkozatot.
A legtöbbször előforduló tévedés az volt, hogy az „anyja neve” kérdésre nem az anya lánykori nevét, hanem az apa családnevét adták meg. Abban az esetben sem volt érvényes a szavazás, ha úgy küldték vissza a szavazólapot, hogy nem ragasztották le a kis borítékot. Zsigmond Barna Pál jelezte, csak akkor érvényes a levélszavazat, ha az azonosító nyilatkozat alá van írva.
Megrohamozták az EMNT-irodákat
A magyarországi népszavazásra regisztrálók és voksolók a napokban valósággal megrohamozták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszentgyörgyi irodáját. Kátai Zsuzsanna, az EMNT sepsiszéki elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, két nap alatt több mint 300-an kérték a segítségüket.
Az EMNT irodahálózata segít a regisztrációban, és a levélszavazatokat is eljuttatja a külképviseletekhez, a falvakon az önkormányzati képviselők, önkéntesek nyújtanak útbaigazítást, segítenek például a nyilatkozat kitöltésében, de a szavazatokat nem befolyásolják, hangsúlyozta.
Tiboldi László országos alelnök rámutatott, fontos, hogy az erdélyi magyarság éljen a szavazás lehetőségével, hiszen „a jövőnk, a kultúránk, az értékeink megőrzése a tét”. Elmondta, irodahálózatuk két évvel ezelőtt százezer regisztrációban segített, és 80 ezer levélszavazatot gyűjtöttek be. Akkori tapasztalatuk, hogy az erdélyi magyarok nincsenek hozzászokva a magyar nyelvű nyomtatványokhoz, ezért két évvel ezelőtt is több rosszul kitöltött, ezért érvénytelen szavazatot küldtek be.
Pontosan kell átmásolni az adatokat
Tiboldi László felhívta a figyelmet, hogy a nyilatkozatot a magyar okmányok – lakcímkártya vagy útlevél – alapján kell kitölteni, nem pedig a román dokumentumok szerint, és ékezetpontosan kell átmásolni az adatokat, még akkor is, ha a magyar iratokban azok valamiért hibásan jelennek meg.
A szignóhoz olvasható, teljes nevet kell írni, mutatott rá. Ha a nyilatkozatot hibásan tölti ki valaki, van lehetőség új nyomtatvány beszerzésére, mondta Tiboldi. Hozzátette, világszerte 265 ezer regisztrált magyar állampolgár él, kétharmaduk, mintegy 180 ezer, erdélyi.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!