
Fotó: the sun
Kivizsgálást indít a kindertojásokat is gyártó Ferrero nagyvállalat azoknál a romániai cégeknél, amelyek a brit The Sun napilap riportja szerint rabszolgamunkát végeztettek alkalmazottaikkal, akiknek állítólag éhbérért kellett összerakniuk az édességbe szánt játékokat és műanyagtojásokat.
2016. november 23., 19:282016. november 23., 19:28
A Ferrero ugyanakkor azt is közölte: egy független szakértő májusban már ellenőrizte a nagyváradi Romexa beszállító és ennek alvállalkozója, a Prolegis tevékenységét, és megállapították, hogy mindkét cég betartja a megrendelő belső szabályzatát.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a Ferrero beszállítóira szigorú rendszabály vonatkozik, ezek betartása pedig a szerződés kizáró jellegű feltétele. Az előírások többek között szigorúan tiltják gyermekek dolgoztatását. A riportban leírt vádak kapcsán a szervezettbűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is nyomoz – a vádhatóság vizsgálódott a Sky News brit televíziós csatorna ügyében is, amelyről kiderült, hogy a román fegyverkereskedőkről bemutatott dokumentumfilmjük tulajdonképpen megrendezett.
Amint arról a Krónika is beszámolt: a The Sun kedden megjelent riportja többek között egy Nagykároly környéki családot mutat be, amelynek tagjai – köztük egy 6 éves gyermek – állítólag éhbérért dolgoznak napi 13 órát is a Ferrero beszállítójának. Tímea J., a cikkben szereplő családanya viszont már kedden délután úgy nyilatkozott a román sajtónak, hogy átverés történt, a brit újságírók ugyanis azt állították: népszerűsíteni akarják a kindertojásokat, illetve az édességek előállítási folyamatát, mert a meglepetést rejtő csokoládé Nagy-Britanniában meglehetősen drága, a szereplésért pedig angliai munkát ígértek férjének. A nő hangsúlyozta: ő egyedül vállalta el a munkát keresetkiegészítésként.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!