• Radu Berceanu szakminiszter jelenlétében kezdõdött az útépítés Kolozs megyében

A tervek szerint két év alatt készül el a Kolozsvárt kelet felõl elkerülõ terelõút; az építési munkálatok csütörtökön kezdõdtek el Radu Berceanu szállítási, építési és idegenforgalmi miniszter jelenlétében. A 24 kilométeres út Bányabükknél indul, a Feleki-tetõt megkerülve Szamosfalva felé tart, majd a Muncii sugárút és Apahida közötti terelõútba torkollik, amelynek építését két napja kezdték el. Az 56 millió eurós befeketést az Országos Autópálya- és Útépítõ Vállalat állja. A dombok között – 40 méter magasan és több száz méter hosszan – több hidat is építeni kell.

2006. október 27., 00:002006. október 27., 00:00

Radu Berceanu ugyanakkor az Erdélyt átszelõ autópálya-építési munkálatoknál is látogatást tett. A miniszter úgy véli, a munka üteme felgyorsult azt követõen, hogy – látván a Bechtel cég késlekedését – néhány hete a szerzõdés felbontását is kilátásba helyezte. „Év végéig sokat behoznak a késésbõl, tavaszra pedig már a sztrádaépítési szerzõdésben foglalt ütemtervnek megfelelõen folyhat az építkezés” – nyilatkozta a szállítási tárca vezetõje. Hozzátette: négy év alatt készül el az autópálya Kolozsvár és Nagyvárad közötti szakasza, ezt követõen folytatódik az útépítés Marosvásárhely felé. A leendõ pálya használatáért fizetni kell majd, száz kilométeres távonként három és öt euró között megszabott összeget.
Berceanu ugyanakkor kifejtette: mivel az elmúlt években egyre több útépítõ céggel történt meg, hogy nem tudták tartani a szerzõdésben megszabott ütemtervet, nyilvántartásba veszik ezeket a vállalkozásokat. „Alacsony áron megnyernek egy versenytárgyalást, majd az elõleg felvétele után csak tétlenkednek és magyarázkodnak” – mondta Berceanu, aki szerint a feketelistán levõ vállalatok számos megrendeléstõl esnek majd el. A miniszter példaként a Proodeftiki nevû görög céget említette: ezzel a vállalattal az útépítõ igazgatóság a munkálatok késése miatt nemrég felbontotta a Kolozsvár–Dés közötti útszakasz javítására megkötött szerzõdést. Berceanu szerint több szerzõdésbontás is lesz a közeljövõben. Egy új versenytárgyalás kiírását még mindig jobb megoldásnak tartja a tárcavezetõ, aki úgy véli: így mindössze egy évet késnek az építési munkálatok, míg ellenkezõ esetben a munkáját rosszul végzõ vállalat évekig késleltetheti az utak feljavítását.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének