• Közel húszezer kiskorút hagynak hátra külföldön dolgozó szüleik

A sepsiszentgyörgyi Szemerja negyed egyik tömbházának földszinti lakásában éjjel-nappal üvölt a manelezene. A szomszédok tudják a „megfejtést”: a bérelt lakásban a 17 éves Claudiu él, egyedül. „Az édesanyja nevelte, de három éve Izraelben dolgozik, hogy mindent megadhasson egy szem csemetéjének, azóta évente csak egyszer látogat haza. Ezt a dübörgõ zeneszekrényt is õ vette a gyereknek” – mondja fejcsóválva egy idõsebb férfi a szomszédságból. A tömbház elõtt kisgyerekét sétáltató fiatalasszony viszont már felháborodva meséli, hogy a rendõrséget is riasztották a hangerõ miatt, de hiába, Claudiu nem nyitott ajtót a hatóság embereinek sem. „A rend õrei a vállukat vonogatták, majd hátrahagytak egy papírt, és elmentek” – magyarázza az aszszony. Ottjártunkkor Claudiu többszöri kitartó csengetésünkre sem nyitott ajtót.

2006. október 24., 00:002006. október 24., 00:00

Adatbázis a magukra hagyott gyerekekrõl

Rokonok felügyelete helyett
rossz társaság
Claudiu esete nem egyedülálló: a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Hivatal adatai szerint 330 kiskorút bíztak a rokonok felügyeletére a külföldön dolgozó szülõk. Vass Mária, a hivatal igazgatója a Krónikának elmondta, valószínûsíthetõ, hogy több olyan kiskorú is van, aki nem szerepel a nyilvántartásban, noha az idén júliusban megjelent 219-es számú kormányrendelet szerint a külföldön munkát vállalók a határátkelõknél kötelesek felmutatni az önkormányzattól kiváltott bizonylatot, amely igazolja: gyermekeiket felügyelet alatt hagyták. „Akik feketén dolgoznak, azok turistaként hagyják el az országot, így tõlük nem kérik az igazolást” – magyarázta az igazgató. Vass Mária hozzátette: a tapasztalat szerint az itthon maradt kiskorúak gyakran rossz társaságba keverednek, nem járnak iskolába. Az esetek feltérképezése az önkormányzathoz tartozó szociális irodák feladata lenne, de a munka nehézkesen halad, a gyermekjogvédelmi hivatalhoz még nem érkezett be jelentés a megye valamennyi településérõl. Különben Kovászna városában készült a legátfogóbb a nyilvántartás, ott 105 kiskorúról tudnak, akiknek szülei külföldön vállaltak munkát. Bodzafordulón 55, Hídvégen 11, Lemhényben 40 esetrõl tudnak.

Sok bába közt
A legnagyobb meglepetést a sepsiszentgyörgyi statisztika okozta, e szerint ugyanis a megyeszékhelyen mindössze két család felnõtt tagjai vállaltak munkát a határon túl, hátrahagyva kiskorú gyermekeiket. Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi szociális igazgatóság vezetõje lapunknak elmondta: feltételezik, hogy ennél több „otthon hagyott” gyerek van, de városon nehezebb õket megtalálni, mint falun. Vass Mária elmondta, az itthon hagyott gyerekek ellenõrzése a szociális irodák, az iskolák és a háziorvosok feladata, a gyermekjogvédelmi hivatal csak olyankor avatkozik be, amikor állami felügyelet alá kell helyezni a kiskorút. A Kovászna megyei gyermekjogvédelmi hivatal október 25-ére találkozót hívott össze, hogy ismételten felhívja az érintettek figyelmét: vegyék nyilvántartásba, és rendszeresen ellenõrizzék azokat a gyerekeket, akiknek szülei hónapokig nem tartózkodnak itthon.

Alkalmi árvák
Egyébként a bukaresti gyermekjogvédelmi hatóság nemrég ismertetett adatai szerint az év elsõ harmadában 18 754 gyermeket hagytak hátra a román vendégmunkások, az otthon maradt kiskorúak jelentõs részét pedig szociális és pszichológiai szempontból állandó veszély fenyegeti. Mintegy 3500 gyermeket folyamatos állami felügyelet alá kellett vonni, és noha mindössze ötszáz kiskorút helyeztek el árvaházakban, nevelõintézetekben, a rokonoknál elhelyezettekre is kiterjed a gyermekjogvédelmi asszisztensek védõhálója. A legtöbb „alkalmi árvára” Suceava, Vrancea, Neamþ, Vâlcea, Tulcea és Dâmboviþa megyében bukkantak, Erdélyben pedig Beszterce-Naszód megye a listavezetõ ötezer hátrahagyott gyermekkel. Szakértõk arra figyelmeztetnek: a szülõi felügyelet nélkül felnövõ kiskorúak körében hatványozottan jelentkeznek magatartásbeli zavarok, közülük többen kerülik az iskolát, sõt olyan is elõfordul, hogy öngyilkosságba menekülnek.

---------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének