Vekerdy Tamás: nyáron tilos tanulnia a gyereknek

A Kiskegyed.hu-n olvasható interjúban a szakember arról is beszél, hogy véleménye szerint nyáron tilos tanulnia a gyereknek.

„Persze, az a gyerek, akivel a szülők végiggyakoroltatták a nyarat, szeptemberben ügyesebb lesz, az egész nyáron csak vakációzó gyerek pedig szeptemberre mintha mindent elfelejtett volna. De október végére kiderül, hogy a gyötrésnek mégsincs jutalma. A gyakorló gyerek addigra elfárad, unja a tanulást, a vakációzónak pedig minden eszébe jut, még azt is jól csinálja, amit a szünidő előtt nem tudott\" – hívta fel a figyelmet Vekerdy.

A neveléstudománnyal, pedagógusképzéssel is foglalkozó pszichológus – aki négy gyermeket nevelt fel – úgy fogalmazott, az lesz jó szülő, aki saját magával is törődik gyereknevelés közben és nem boldog, hanem derűs, nyugodt és biztonságos gyermekkort teremt egy őszinte és szeretetteli családban.

„A gyerek aludjon, de ne folyjanak szét a napjai\"

A vakációzásról szólva a szakember kifejtette, azt javasolja, hogy a gyerek aludjon, amennyit akar, de azért ne folyjanak szét a napjai, legyen tagolt, legyen benne valamiféle rend. „Az a jó, ha van ritmusa a szünidőnek, de fontos, hogy ne taktusa, hanem ritmusa legyen. A taktus az túl gépies, az a nagyon szigorúan vett ritmus, ami nem tesz jót. A vakáció idején inkább az a fontos, hogy lazaságból, »mégis inkább ehhez lenne kedvem« dolgokból legyen több\" – fejtette ki.

A tévézés hatásaira is kitérve Vekerdy (portrénkon) elmondta, kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat, olyan, mint az agymosás, megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapozhatatlan impulzusokkal látja el.

„Vagyis nem maradnak belőle a gyereknek olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az énazonosságát segíthetik. Nem vagyok dogmatikus, inkább azt mondom, tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük\" – fogalmazott a pszichológus.

Kitért arra is, hogy a felnőttek sokkal kevesebbet beszélnek a gyerekkel és a gyerekek előtt, gyakran a tévé beszél helyettük, ami nem úgy hat, mint amikor egy élő szervezet beszél. „Amikor egy kisgyermekhez élő ember beszél, megfigyelhető, hogy a gégefőjében izomrángások futnak le, ez az egyik oka annak, hogy a kicsiknek döbbenetes képességük van az anyanyelv elsajátítására.

Amikor gépi – például a televízió – hangját hallgatják, mindez nem így van. A beszédhibák száma ezért is nő és azért is, mert a beszédfejlődés alapja a mozgás, a mai kisgyerekek pedig katasztrofálisan keveset mozognak, ami szintén összefügg a televíziózással és a számítógép-használattal\" – mondta a szakember.

„A biztonság a meghatározó emlékem\"

Vekerdy a saját gyerekkorára emlékezve elmesélte, ha visszagondol, az az érzése, mintha 5–7 éves koráig „vattába lettem volna bugyolálva. „A biztonság a legmeghatározóbb emlékem. Persze, vannak részletesebb képek is a fejemben, hogy például vasárnap korán reggel lehetett rohanni az apám ágyába és ott volt közös hülyéskedés és nagy mesélések, aztán ahogyan ámulattal figyeltem apámat, amikor hószagúan hazaérkezett a vadászatból és az övéről mindenféle madarak lógtak. De hogy ezekre a fényképek miatt emlékszem, vagy a fejemben rögzültek, már nem tudom eldönteni\" – mondta.

A boldog gyerekkorról is beszélt a szakember, aki szerint a boldogság megfoghatatlan. „Inkább a derűs, nyugodt és biztonságos jelzők jutnak eszembe erről. Ehhez az kellene, hogy minden családban legyen egy ember, legjobb, ha ez az anya, akinek van ideje a gyerekekre, aki odafigyel, ha kérdezik, akivel lehet beszélgetni. Ez az érzelmi jelenlét, biztonság a legfontosabb, e nélkül lesz problémás a kamaszkor és kerülnek gyengén a felnőtt életbe a gyerekeink\" – hívta fel a figyelmet.

Saját gyerekeinek neveléséről szólva elmondta, azt a biztos pontot a gyerekei életében, amibe kapaszkodni lehetett, ami neki az apja volt, náluk a felesége jelentette és nagyon jó sorsuk volt a gyerekeknek mellette.

„Ő is gyermekpszichológus, így szent elhatározásunk volt, hogy itthon csakis civilek leszünk, és spontán módon reagálunk. Így aztán az is előfordult, hogy ráordítottam a gyerekeimre, pedig tudtam, hogy az olyan, mintha megütném, de volt mindennapos mesélés, később felolvasás és nem feltétlen azért, mert a szakmánk miatt tudtuk, mennyire sokat számít. A hitelesség, a gyerekek szeme előtt élt őszinte élet, vagyis az önmagammal való azonosság a legmeghatározóbb minta\" – szögezte le Vekerdy.