Ne a felnőtt oldja meg a házi feladatot

A gyerek közben érzi, hogy ő más, mint a többiek, neki nem megy úgy, ő kevesebb, értéktelenebb. Minél többet tanulunk, annál több a kudarc lehetősége. Ördögi kör...

A gyerek órákig görnyed az íróasztal fölött, már három ceruzának elrágcsálta a végét. Nemcsak a testtartásán látszik, hogy utálja az egészet, hanem a jegyein is. Mert a tanulmányi átlag nem arányos a könyvek előtt töltött idővel. Ilyenkor gyakran kisegíti a felnőtt a diákot, ha valamelyik tantárgyból rosszabbul teljesített, az egyik szülő vagy nagyszülő melléje telepszik, átveszi a tananyagot, majd megoldja vele (sőt sokszor helyette) a házi feladatot, teljesen kivéve ezzel az irányítást a gyermek kezéből. Valójában ez többet árt, mint használ. Annál, hogy nap mint nap közösen átvesszük a gyerekkel az anyagot, és a felügyeletünk alatt készíti el a házi feladatát, jóval fontosabb, hogy megtanítsuk tanulni.

Rászoktatni a felelősségvállalásra

Már az óvodáskorú gyereket is megbízhatjuk feladatokkal. Nem jó taktika, ha minden kötelezettséget leveszünk a válláról, és azt mondjuk, „nincs más dolgod, csak tanulni!\". Mind­annyiunknak rengeteg más kötelezettsége akad a tanuláson és a munkán kívül. Ha megkíméljük őt ezektől, és mindig azt csinálhatja, amihez kedve van, akkor csak az élvezetes, szórakoztató dolgokat fogja keresni, és nehéz helyzetben lesz, amikor az iskolában kevésbé izgalmas feladatokkal találja szemben magát. Persze nem szabad magára hagyni, de semmiképpen nem ajánlatos vele/helyette megírni a házi feladatot. Ekkor kellene kialakítani a tanulás módját is, rászoktatni arra, hogy a saját szobájában, a saját asztalánál tanuljon – csendben.

Ha a kezdetek kezdetén nem szoktatjuk rá erre, kamaszkorban már nehéz erről vitát nyitni. Szülőként könnyen csapdába kerülhetünk, ha csak az iskolai jegyeit figyeljük. Ha ezt sikerülne belátnunk, akkor talán nem aggódnánk és szorongnánk annyit miattuk – sőt egy idő után helyettük! Aggódjanak egy kicsit ők is magukért. Épp ezzel késztethetnénk őket arra, hogy járjanak a saját dolgaik után, és viseljék a felelősséget a tetteikért – többek között a tanulásért is.

A gyereknek is szüksége van regenerálódásra

A gyerekeknek is szükségük van kikapcsolódásra, regenerálódásra. Az a szerencsés, ha az iskola után nem ugrik neki rögtön az otthoni tanulásnak. Egy kis játszótér, séta, ugrabugrálás a szabadban felfrissíti a testet és az elmét. Ezután következhet a leckeírás. Célszerű szülői segítséggel kialakítani a megfelelő időpontot, amihez ajánlatos nap mint nap tartania magát. Az óvodások, kisiskolások életében nagyon fontos a rendszeresség, a kiszámítható napirend, ami keretet ad napjaiknak.

Mielőtt nekiáll a feladatoknak, tegyen rendet az íróasztalán, készítse oda a szükséges eszközöket, ceruzát, radírt, füzetet, könyvet, vonalzót. A tanulás színtere lehetőség szerint mindig legyen rendezett, jól átlátható. Érdemes meggyőződni arról, hogy valóban megértette-e, vagy csak „bemagolta\" a tananyagot. Jó módszer lehet, ha felcserélitek a szerepeket: te leszel a bukdácsoló diák, akinek ő magyarázza el a tanultak lényegét.

Figyelemzavart „tanít\" a felnőtt a gyereknek

A mai szülők általában több dolgot csinálnak egyszerre: főzés közben tévéznek, vacsora közben interneteznek, társasjátékozás közben telefonálnak. Szinte megtanítják a figyelemzavart a gyerekeknek. Az információk és az élmények állandó csábításának a felnőtt sem tud ellenállni, és ezt utánozzák a gyerekek is. A mesehallgatásnak lebecsüljük a jelentőségét, pedig az élő szöveg megértése kulcsfontosságú lesz az iskolában. Ma már tudományos tény, hogy a rendszeres élő mesehallgatás semmi mással nem pótolható mértékben fejleszti a tanuláshoz szükséges képességeket.

Óriási tévedés, hogy a mesefilm be tudja tölteni ugyanezt a szerepet, ugyanis teljesen máshogy dolgozza fel az agy a látott és a hallott élményeket. A tévézés elvonja a gyerekeket a spontán, kreatív játéktól és természetes mozgástól, ezáltal erősen akadályozza mind testi mind szellemi és érzelmi fejlődésüket. Korlátozza azokat az ingereket és izgalmat, amelyek nagy– és finom mozgásaik, valamint érzékelésük kifejlődéséhez feltétlenül szükségesek.

Régen nem volt ilyen! – mondják erre sokan, és igazuk van. De ennek nemcsak az az oka, hogy a szakma jobban odafigyel ezekre a problémákra, a gyerekek mindennapos tevékenysége is lényeges változáson ment át az utóbbi években.