Minden gyereknél egyedi folyamat a szobatisztaság elérése

Vajon létezik-e olyan módszer, amellyel csökkenthetők a kisgyerek bilire szoktatását kísérő negatív élmények előfordulása? Az Origó hírportálon olvasható, hogy egy, a Canadian Medical Association Journal orvosi lapban megjelent cikk összefoglalja a szobatisztasággal kapcsolatos, jelenleg használatos módszereket és azokat a kutatási eredményeket, amelyek segítik az orvosokat, hogy tanácsot adjanak a szülőknek. „A szobatisztaságról úgy érezzük, hogy természetes folyamat, amely a fejlődés része, ám erről nagyon kevés tudományos eredmény áll a gyerekorvosok rendelkezésére” – írja Darcie Kiddoo, az Albertai Egyetem gyermekorvosa a CMAJ-ben megjelent cikkben. „A valóságban a szobatisztaságra nevelés egy komplex folyamat, amelyet anatómiai, élettani és viselkedési tényezők is befolyásolnak.”

Villámszoktatás, pelenkátlanság

Az elmúlt száz évben sűrűn váltották egymást a különböző módszerek a passzív és kevéssé irányított szoktatástól a büntetésvezérelt, merev menetrendszerhez ragaszkodóig. Az első standardizált módszert 1962-ben írta le T. Berry Brazelton amerikai gyermekorvos. A szobatisztaságra szoktatás kezdő időpontjaként a 18 hónapos kort jelölte meg, amennyiben arra mind a gyermek, mind a szülők érzelmileg készen állnak, és a körülményeik ezt lehetővé teszik. A gyerek esetében feltételül szabta a záróizmok tudatos kontrolljának képességét (vagyis azok reflexes működésének akaratlagos gátlását), és a környezettel való együttműködést.

Az 1970-es években egy amerikai szerzőpáros, Richard M. Foxx és Nathan Azrin olyan módszert dolgozott ki, amelyben egyértelműen a szülő irányítja a szoktatás folyamatát: a gyerek folyadékbevitelének növelésével, időzített biliztetéssel és pozitív megerősítéssel. Az eredetileg fogyatékos gyerekek számára kidolgozott módszerről a szerzők azt állították, hogy segítségével a gyerek egyetlen nap alatt szobatiszta lesz – feltéve, hogy gondolkodása és mozgása elérte az ehhez szükséges fejlettséget (lányok esetében 2,5, fiúknál 3 évet javasolnak kezdési időpontnak). Egy ezzel homlokegyenest ellenkező irányzat, az úgynevezett csecsemőkori segített szobatisztaság, amely már csecsemőkorban, a születés után 2-3 héttel megkezdődik. Ennek lényege, hogy a szülők megfigyelik a baba jelzéseit, és mindannyiszor a megfelelő pózban a kívánt hely (pl. egy tál, a bili vagy a wc) fölé tartják, amikor úgy látják, hogy üríteni készül. Ezt általában kiegészítik azzal, hogy a szülő jellegzetes hangot ad, miközben a baba pisil vagy kakil, így kondicionálva a babát, hogy az ürítést a hangjelzés hallatán végezze. A pelenkátlan nevelés hívei a módszer legfőbb erényeinek a komoly anyagi megtakarítást, a környezetszennyezés csökkentését és a gyerek komfortérzetének javítását tartják.

Minden gyereknél más

A főbb módszerek szisztematikus összhasonlítását nem teszi lehetővé a kevés és többnyire kis mintaszámú kutatás. Valamivel több adat áll rendelkezésre a szoktatás kezdetének optimális időpontjáról.

A Kanadai Gyermekorvos Társaság és az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája – elismerve, hogy nincs egyértelmű tudományos bizonyíték bármelyik módszer előnyére a többivel szemben – azt ajánlja, hogy a szoktatást 18 hónapos korban kezdjük, amennyiben a gyerek érdeklődést mutat a folyamat iránt, és törekedjünk rá, hogy a folyamat minél gyerekközpontúbb legyen. A szakemberek szerint a szobatisztaság elérése minden gyereknél egyedi folyamat. Mint figyelmeztetnek, a bilire meg kell érnie a gyereknek, és ez minden gyereknél máskor következik be. A védőnők általában azt ajánlják, hogy másfél éves kor körül érdemes először próbálkozni vele, de erőltetni nem szabad. A bilire szoktatást a legegyszerűbb nyáron kezdeni, amikor a pelenka viselete amúgy is terhes a gyermeknek. Ajánlott, hogy a gyermeket minden alvás előtt és után, valamint étkezés előtt bilire tegyük, de órákra ne hagyjuk rajta, tudatosítsuk benne, hogy a bili nem játszóhely.