Mennyiség helyett minőség

Ez a szocializálódás természetes része” – magyarázta Paul Duberstein, a New York-i Rochesteri Egyetem pszichiáter-professzora. Mint kifejtette, később az ember céljai megváltoznak és ennek következtében szociális kapcsolataink is másfélék lesznek, a mennyiség helyett a minőségre helyeződik a hangsúly. Mint a szakember fogalmazott, az idő múlásával az emberek egyre inkább rájönnek arra, hogy leginkább társas kapcsolataik tehetik őket boldoggá.

Munkahelyi barátságok
Fenn lehet-e egyáltalán tartani a barátságot, ha az egyik félből a másik főnöke lesz? Az ilyen helyzetekben keletkező problémák meghatározó oka, hogy a barátság alapvetően egyenrangú partnerek viszonya, míg a főnök-beosztotti helyzet alá-fölé rendeltséget alakít ki – olvasható a Mipszi.hu honlapon.
A pszichológia tranzakcióanalízisként ismert irányzata az emberi viselkedést háromféle szerepbe sorolja: „felnőtt”, „szülő”, „gyerek”. Attól függően, hogy adott szituációban az egyik fél hogyan viszonyul a másikhoz, hogyan kezeli a megnyilvánulásait, tekintheti őt egyenrangú partnernek, vagyis „felnőttként” bánik vele; alávetheti magát a másiknak, vagyis „lemegy gyerekbe”; illetve partnere fölé kerekedhet, és uralhatja, irányíthatja őt, ilyenkor „szülői” szerepbe kerül a másikkal szemben.
A barátság mint hosszú távú emberi kapcsolat akkor működőképes, ha két „felnőtt” kapcsolata, a munkahelyi főnök-beosztotti viszony azonban alapvetően „szülő-gyerek” kapcsolatot jelent. Minden konfliktusos munkahelyi szituációban az eddigi barát főnök/beosztott páros tudat alatt kerül szembe ezzel a problémával, és az erős külső elvárások, a munkahely mint olyan miatt leggyakrabban a „szülő-gyerek” viszonyba sodródik a kapcsolat. Ezért olyan gyakori a fenti példához hasonlóan megromlott barátság.

A Psychology and Aging lapban megjelent tanulmány arra a kutatásra alapoz, amelynek során 30 éven át kísérték figyelemmel 100 egykori rochesteri diák életét. A 20-30-as éveik során arra kérték a résztvevőket, hogy rögzítsék a napi kommunikációjukat, és értékeljék őket, hogy azok mennyire meghittek vagy éppen kellemetlenek. Egy évtizeddel később a résztvevőknek arra kellett válaszolniuk, hogy milyen a lelkiállapotuk, a kérdések kitértek arra is, hogy mennyire érzik magukat magányosnak, illetve lehangoltnak.

A kutatást végző szakemberek ugyanakkor hangsúlyosan arra voltak kíváncsiak, milyen minőségű barátságokról számolnak be a megkérdezettek. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a 20-as években a barátok mennyisége határozta meg a pszichés jóllétet, míg a 30-as években a minőség vált fontosabbá. A kutatásból az is kiderült, hogy az, hogy hány barátja van az embernek, nem feltételezi, hogy később elégedett lesz. A kutatók úgy vélik, hogy akiknek a 30-as éveikben túl sok barátjuk van, azoknak kevesebb lehetőségük van arra, hogy valóban elmélyítsék kapcsolataikat, és inkább felszínes barátságokat ápolnak, hiszen nincs idejük eléggé odafigyelni mindenkire.

„Ettől függetlenül ha valaki sok embert ismer meg fiatalon, természetesen annak is megvannak a maga előnyei” – mondták a szakemberek. Azt azonban elismerték, hogy nem túl sok résztvevő bevonásával készítették a felmérést, az adatokat kizárólag képzett, fehér emberektől gyűjtötték be, akik egyetemi oktatásban vettek részt fiatalkorukban az Egyesült Államokban. Ennek ellenére Dubenstein, a kutatás egyik szerzője azt vélelmezi, hogy szélesebb populációból merítve ugyanezeket az eredményeket kapnák meg.