Létezzen a Mikulás?

De mit tegyen akkor, ha a gyerek kényes kérdéseket tesz fel, mert az oviban a többiek igyekeztek őt felvilágosítani az angyal, a Mikulás ajándékozási szokásait illetően? Rápolti Kinga kolozsvári pszichológus segít körbejárni a témát. „Tapasztalatom szerint a gyerekek szeretnek hinni, és könnyen hisznek a Mikulás meg az angyal létezésében” – fogalmazta meg lapunknak egy kolozsvári édesanya, akinek most első osztályos a gyereke. Mint elmesélte, kisfiának eddig hús-vér Mikulás hozta az ajándékot, de tavaly már nem mertek kockáztatni, így december 5-én késő este csak a cipőbe kerültek az ajándékok.

„Gyere vissza, Mikulás, itt vagyunk!”

„Amikor a kisfiam meglátta, hogy a cipője ajándékokkal van tele, nem is törődött azokkal, hanem odarohant az ablakhoz, és kikiabált rajta: gyere vissza, Mikulás, itt vagyunk!” – idézte fel az anyuka. Mint mondta, többek között ezért is döntöttek úgy, hogy egyelőre még nem fosztják meg a gyereket a mesétől, és hagyják, addig létezzen a Mikulás és a karácsonyi angyal, ameddig a gyerek hiszi ezt, és igényli. „Természetesen bennünk is felmerült a kérdés, hogy iskolában, nagyobb gyerekek között valaki felfedheti az angyal és Mikulás kilétét, és az esetleg csalódást okozhat a gyereknek” – osztotta meg a kételyeit az édesanya, de mint mondta: azt tapasztalták, hogy az iskolában a felnőttek is támogatják az angyalmesét, az első osztályos gyerekek pedig egyértelműen hisznek benne, tehát nem fenyeget a lelepleződés veszélye. Mint mondta: azt remélik, hogy törés nélkül lehet átvezetni majd a meséből a valóságba, akkor, amikor a gyerek csalódás nélkül tudja elfogadni az igazságot.

Ajándék az angyalnak

László már hatodik osztályos, ő például már régen tudja, hogy a szülei ajándékozzák meg karácsony este. Szülei a titok felfedésének fokozatos módszerét választották, és állítják: működött. Amikor már nem lehetett a lelepleződés veszélye nélkül megoldani a fadíszítést és ajándékosztást, akkor megbeszélték Lászlóval, hogy közösen díszítik fel a karácsonyfát,  ezzel ajándékozzák meg ők is az angyalt, akitől a fát kapták. „Ettől a lépéstől jutottunk el odáig, hogy fokozatosan kiderült a teljes igazság, de Lackó ugyanolyan izgalommal várja még mindig a karácsony estét, hiszen most már a családi együttlét, a Szenteste csendessége fontos számára. És lelkesen segít abban, hogy négyéves húga még sokáig higgyen az angyalban” – mondta el a Krónikának László édesanyja.

Az egy napig tartó csoda

„A Mikulás-járás, angyaljárás összefüggésbe hozható az aranykorba vetett ősrégi hittel, hiszen az aranykor az a vágyott, időtlenségbe vesző időszak, amikor még mindene megvolt az embernek anélkül, hogy küzdenie kellett volna érte” – fejtette ki  Rápolti Kinga kolozsvári pszichológus. Bár a gyermekkor elmúltával az ember érett, racionálisan gondolkodó felnőtté válik, a felhőtlen boldogság utáni vágy, az ajándékozás öröme továbbra is megdöbbentő mértékben foglalkoztatja a képzeletét. Annak ellenére, hogy a gyermek lassacskán rájön: valójában nem kaphat meg mindent, amit szeretne, illetve azt sem kapja meg mindig, amit levélben kér a Mikulástól vagy az angyaltól, ragaszkodik a téli ünnepek rítusaihoz, és továbbra is szeretné hinni az ünnepkör varázslatos illúzióját. A pszichológus véleménye szerint a gyerekek nagyon is tudatában vannak annak, hogy milyen korlátok feszülnek a vágyaik és a valóság között az év minden napján, ezért szükségük van a Mikulás-járás és a karácsony kivételes „varázslataira”, amikor valósággá válhat a csodavárás, sőt maga a csoda is megtörténhet. „Az egy napig tartó csoda mélységes megnyugvást nyújthat a gyermekek számára, és »feltarisznyálja« őket útravalóval, úgymond erőt ad nekik, hogy megbirkózzanak a valósággal” – fogalmazott Rápolti Kinga.

A láthatatlan ajándékozó és az ésszerűség

A legtöbb családban szertartásszerűen ünneplik meg a Mikulást meg az angyaljárást, a gyermeket körülveszi a titokzatosság légköre, amikor teljesülhetnek a vágyai. Az óvodás meg kisiskolás általában gyanakvás nélkül hisz abban, hogy létezik Mikulás, és hogy az angyal hozza a karácsonyfát, teszi az ajándékot a fa alá. A szülők pedig „belemennek” ebbe a játékba, lelkesen és szívesen vállalják a láthatatlan ajándékozó szerepkörét. A későbbiek során azonban a gyermek óhatatlanul szembesül azzal, hogy tulajdonképpen a szülők díszítik fel a karácsonyfát, és tőlük származnak a Mikulás-ajándékok is, ő azonban ragaszkodik tovább az ünnepek varázslataihoz: nem akarja elhinni a valóságot. Hogyan viszonyuljon a szülő ehhez a helyzethez, és hogyan igazítsa el a gyermeket a bizonytalanság útvesztőiben? „Az ésszerű, racionális szülői magyarázat elidegenítheti a gyermeket a valóságtól. Ha a szülők arról próbálják meggyőzni a kicsit, hogy ennek az »álomnak« nincsen valóságalapja, magyarán még az év legünnepeltebb hónapjában sem létezik varázslat, akkor a gyermek barátságtalan helynek fogja látni a világot. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy a gyermek ne gyűlölje meg a valóságot, mert akkor túlságosan korán kényszerül feladni úgynevezett vágyteljesítő fantáziáit” – mondta a pszichológus. Rápolti Kinga arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisgyermeknek szüksége van arra, hogy hihessen a „mágiában”, fel kell használnia mágikus gondolkodását, mert csak így tudja féken tartani a szorongásait, és csak így tudja feléleszteni, illetve ébren tartani a hitet, hogy jó dolgok fognak vele történni a jövőben. A varázslatba vetett hit – és idetartozik az ajándékot hozó Mikulásról és az angyalról kialakított elképzelés is – nélkül a gyermek nehezen birkózik meg később a valóság többi, esetleg nem mindig barátságos arcával.

Szükség van a „varázslatra”

A pszichológus szerint a gyerekeknek leginkább 6 éves koruk körül van szükségük arra, hogy higgyenek a varázslatnak ebben a „fajtájában”. Ez az igényük körülbelül 4 éves kor körül alakul ki, és általában 10 éves korukig tart – egyébként ekkor következik be az is, hogy meg kell tanulniuk megállni a helyüket a valóságban. Az úgynevezett mágikus gondolkodás fokozatosan hanyatlásnak indul, és iskoláskorban egyre inkább megszűnik. „Ha a gyermekre idejekorán ráerőltetik a felnőttek a racionális gondolkodást, elnyomják a mágikus gondolkodás iránti igényét. Így a mágikus gondolkodás nem megy keresztül a maga normális fejlődési, hanyatlási szakaszain. Ezekben az esetekben a varázslat iránti igény felbukkanhat később, kamaszkorban, amikor a gyermek »kiszabadul« a szülők uralma alól” – mondta el a pszichológus. Rápolti Kinga kifejtette: gyakorta előfordul, hogy az, aki kiskorában nem hallott elég tündérmesét, hanem inkább valós történetekkel traktálták, illetve akinek elmondták a szülei, hogy nem létezik a Mikulás, serdülőkorában a különböző egzotikus tanok — asztrológia, ezotéria, kártyavetés stb. — iránt kezd érdeklődést mutatni. Ajánlatos tehát meghagyni a gyermeket abban a hitben, hogy létezik a Mikulás, hiszen előbb-utóbb a környező világ úgyis szembesíteni fogja ennek ellenkezőjével. Ha a szülő azt érzékeli, hogy a gyermek már tisztában van az ünnep valósága és varázslata közötti különbséggel, a szertartást még folytathatja a család. „Fontos, hogy új tartalommal töltsék meg a rítust. Ha például a gyermeknek kisebb testvére van, akkor rendszerint szívesen vesz részt abban, hogy együtt lepjék meg a kicsit a szülőkkel” – mondta a pszichológus.

Az ajándékozás módszertana

Sok családban nagy dilemma, hogy mennyit és mit vegyenek a szülők, nagyszülők ajándékba a gyereknek. A gyermekpszichológusok szerint meg kell tanítani vágyakozni a gyereket: nem jó, ha minden kívánsága teljesül. Ha például októberben korcsolyára vágyik, ne kapja meg – legyen az ajándék inkább a karácsonyfa alatt. Hasznosnak tekinthető, ha a gyerek megtanul vágyakozni, sokkal szomorúbb, ha megkérdezzük tőle, hogy mit szeretne karácsonyra, és elénk tol egy listát. Az ilyen gyereknek ugyanis leggyakrabban nincs vágya, mert mindent megkap, amit megkíván, és már azt sem tudják a felnőttek, hogy még mit „pumpáljanak bele”. Csak a szülőn múlik, hogy megértesse a gyerekkel: jó dolog kicifrázni magunkban azt az érzést, milyen jó lesz majd, ha már megvan az áhított holmi.