Lélektani szempontból is lényeges a pillanat átélése

Spirituális éberség

A spirituális értelemben vett jelenlét, éberség gyakorlatát évezredek óta ismerjük: a római katolikus szerzetesek lelkigyakorlatától a buddhista meditáció számos formájáig sok spirituális hagyományban jelen vannak a tudatos éberség mozzanatai. Legjobban talán három alapvető jellegzetességén keresztül ragadható meg. Először is az éberséghez, a tudatos jelenléthez hozzátartozik, hogy a jelen pillanatra koncentrál. Azaz figyelmünket a jelenre fókuszáljuk, nem pedig a múltról vagy a jövőről való gondolatokra.

Másodszor, az éberség azt jelenti, hogy tudatosítjuk közvetlen környezetünket és önmagunkat: kapcsolatba kerülünk a jelen teljes fizikai valóságával. Álljunk meg egy kicsit az olvasással és figyeljük meg környezetünk hangjait. Halljuk a körülöttük lévő zajokat? Terjesszük ki figyelmünket a testünkre is. Milyennek érezzük az izmainkat? Lazák vagy merevek? Ha tudatosítjuk környezetünket és benne a saját helyünket, akkor felismerhetjük, mi az, ami cselekvést igényel itt és most. Harmadszor, az éberséghez hozzátartozik az elfogadás. Bármilyen is a „most” pillanata, elfogadjuk olyannak, amilyen. Semmi nem változik meg pusztán attól, ha kiértékeljük a jelen helyzetet vagy idegeskedünk miatta.

Átmenetiség bennünk

Az éberség, a jelenlét pszichológiai fogalomként viszonylag új. Eleinte speciális orvosi esetekben kísérleteztek vele: Jon Kabat-Zinn amerikai biológus például krónikus fájdalom enyhítésére alkalmazta. Kimutatta, hogy azok a betegek, akiket arra bíztattak, hogy ne enyhíteni vagy megszokni próbálják a fájdalmaikat, hanem inkább figyeljék meg azokat, fokozatosan csökkenő kínokról és javuló életminőségről számolnak be. A gyakorlatban ez úgy nézhet ki, hogy egy krónikus hátfájdalommal élő beteg elsajátítja és gyakorolja azt a testhelyzetet, amelyben ülve minimalizálhatja a fájdalmait. Idővel ez a pozitúra egyre természetesebbé válik számára, a fájdalom megszabadul többletjelentésétől, végül pedig testtartása javul, fájdalmai enyhülnek.

A meditáció mindennapi gyakorlása

Az egyik nézőpont úgy tartja, hogy az éberségmeditáció mindennapi gyakorlása akkor fejti ki jótékony hatásait, ha bizonyos mértékű önfegyelmet és elegendő időt fordítunk rá. A másik megközelítés szerint még a rendszertelenül végzett, rövidke gyakorlatok is javítják az ember lelki egészségét és életminőségét. Milyen testhelyzetben olvassuk ezt a cikket? Ülünk? Fekszünk? Egy pillanatra koncentráljunk arra a testrészünkre, amelyik közvetlenül érintkezik az ülő- vagy fekvőalkalmatossággal. Figyeljük meg a nyomást, amit érzünk és a többi testi élményt is, például ahogy a kárpit felülete a bőrünkkel érintkezik. Pár másodpercig koncentráljunk erősen ezekre a testi érzésekre.

Ezzel a gyakorlattal a jelenre fókuszáljuk a figyelmünket, jobban tudatába kerülünk testünk pillanatnyi állapotának, ezáltal összeszedettebbé és energikusabbá válunk. Elménkben folyamatosan jönnek-mennek a gondolatok és a képek. Próbáljuk „elkapni” és lelki szemeink előtt tartani a következőt. Lehet, hogy képet észlelünk, de az is előfordulhat, hogy egy szóra vagy kifejezésre bukkanunk. Amint megfigyeljük, érzékelhetjük, hogy növekedni kezd: mintha felduzzadna, kitágulna.

Előfordulhat, hogy közben a periférián új gondolatok jelennek meg, amelyek megzavarhatják, elterelhetik a figyelmünket. Ekkor szelíden tereljük vissza a fókuszt az eredeti gondolatra. Végül, amikor e gondolat már akkorára nőtt, hogy teljesen betölti lelki szemeink látóterét, figyeljük meg, ahogy kipukkan, majd eltűnik. Végezzük el ugyanezt a következő gondolattal, és így tovább. Ezzel az a cél, hogy némi távolságot teremtsünk önmagunk és a gondolataink között.