Csak az boldog, ki játszhat?

Megütni a főnyereményt

Történelme során különféle játékoknak hódolt az emberiség. A kezdeti idők harci játékait a rendszeres időközönként megrendezésre kerülő olimpiai játékok követték. Viszonylag új találmánynak számít a kártyázás, de szinte minden kultúrában és civilizációban megtalálható volt: Mózes sorshúzással osztotta szét a földet, az egyiptomiak kedvenc játékaikkal együtt temetkeztek. A szerencsejáték központi fontosságúvá vált a politikai és a társasági életben, szabályozására pedig törvényeket alkottak. A szerencsejáték-ipar az emberek játékvágyára, kockáztatási vágyára alapozva pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Szerencsejátékban „megütni a főnyereményt” – az egycsapásra történő meggazdagodás fantasztikus és romantikus módjának tűnt mindig. A 90-es évek elején szinte az egész országot lázba hozták az úgynevezett „pilótajátékok”, melyek viszonylag kevés pénz befizetése után rendkívül busás megtérülést ígértek.

A kórosan szenvedélyes szerencsejátékos az anyagi haszon és a kényszeresség motívumát is bevonja a játékba. Pénzüket, vagyonukat elkártyázó vagy ellóversenyező s ezzel házasságukat, családi kötelezettségeiket, hírnevüket is kockára tevő emberek esete jól ismert szépirodalmi művekből (az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar mozisikerének, Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének is központi témája a főhős szenvedélyes „lovizása”). Az irodalomban azonban főként moralizáló vagy társadalompatológiai (akaraterő hiánya, elveszített életcél, elidegenedés) szempontból közelítették meg a jelenséget, és sokáig fel sem merült, hogy az adott viselkedésből eredő, krónikus – terápiás eszközökkel kezelendő – betegségről lehet szó.

A gyerekek és a számítógép: menekülés a virtuális világba

A játékfüggőség jellegzetes vonásai közé tartozik, hogy a szenvedély rabja képtelen szembenézni a valósággal, és a játék álomvilágába menekül. Egyre többen válnak manapság a számítógépes játékok rabjaivá, és menekülnek a valóságos elől a virtuális világba. A számítógépes technika fejlődésével meg az internet térhódításával párhuzamosan a játékfüggők száma is egyre gyarapszik, és a gyerekek is mindinkább veszélyeztetettekké válnak. Ahhoz, hogy megtartsuk őket a számítógép- és internethasználat még egészséges keretei között, tudatos felhasználóvá kell nevelni őket. Világossá kell tenni a gyerek számára, hogy mennyi ideig ülhet az internet/számítógép előtt. Szülőnek és gyereknek közösen kell megegyeznie például abban, hogy naponta egy-másfél óránál több nem lehet a játékra fordított idő.

Ha internethasználatról van szó, akkor legyen pontosan körülhatárolt a cél: mit keres, és mit akar megtalálni a gyermek a világhálón. A tudatos szabályozással ugyanis megelőzhető, hogy játékfüggővé váljon. Ha azonban az otthon megállapított „szabályok” értelmében belefeledkezhet a játékba, ha órákig játszhat, és engedik a szülők hosszú ideig a gép előtt maradni, akkor fennáll a kóros játékszenvedély kialakulásának a veszélye.

A tagadás mint védekezés

Bár nincsen kizárólag a kóros játékszenvedélyre jellemző személyiségstruktúra, bizonyos pszichológiai sajátosságok ismerhetőek fel a játékfüggő emberekben. A szenvedélybeteget a tagadás énvédő, elhárítómechanizmusa jellemzi: a tények és bizonyítékok ellenére sem hiszi el, hogy problémái vannak.

A tagadás főbb formái:

Egyszerű tagadás: kereken elutasítja, hogy neki bármiféle akár szerencsejátékkal kapcsolatos, akár attól független gondjai lennének. „Megoldom én a dolgaimat” – mondja minden segítő kezdeményezésre.

Kicsinyítés: Elismeri ugyan a problémái létezését, ám nem tulajdonít ezeknek jelentőséget, s azt sem fogadja el, hogy a gondjai szükségképpen a játékszenvedélyével függenek össze. „Aki igazán betege a játéknak, az többet játszik, s többet veszít, mint én” – állítja.

Vád: Elismeri, hogy jelentős nehézségei vannak, de bármi mást hajlandó ezért felelőssé tenni és vádolni, csak a szerencsejátékot nem. „Ha szeretnél engem...” – hibáztathatja a házastársát, elhárítva ezzel magáról a felelősséget.

Racionalizálás: Elismeri, hogy sokat játszik, s ebből problémái is adódnak, de erre különféle mentségeket, kifogásokat, alibiket keres. „Legközelebb majd jobban csinálom” – csapja be magát és környezetét.

Intellektualizálás: Elismeri a szenvedélyét, s azt is, hogy sokat játszik, de a gondok átélése helyett, inkább csak elméletileg foglalkozik a kérdéssel. „Mi is az a kóros játékszenvedély egyáltalán?”, „Létezik-e ilyen?”, „Megnevezhető-e az oka?” – ilyen felvetésekkel és „igen, de...” fordulatokkal zárkózik el attól, hogy érzelmileg is megérintse őt a probléma.

Elterelés: A játékszenvedély és annak következményei helyett valami másra próbálja terelni a figyelmet. „Az én igazi bajom az...” – mondja, és egy másik problémát állít a beszélgetés fókuszába.

Ellenségesség: A játékszenvedély és következményeinek említése esetén ingerültté, dühössé és támadóvá válik. Elég ehhez csak kiejteni a „játék”, „tét”, „fogadás” stb. szavakat.

Rossz társaságba keveredett csupán?

A játékfüggő szenvedélybetegek családtagjai is gyakran folyamodnak tagadáshoz: „a mi családunkban nincsen baj”. Ilyenkor lekicsinylik a problémát („van elég erőnk ahhoz, hogy megoldjuk ezt a családban”), esetleg másra hárítják („a munkanélküliség, a kormány, a szegénység az oka”), vagy önmagukat vádolják a beteg szenvedélye miatt. Az is gyakori, hogy racionalizálják a játékfüggőséget („rossz társaságba keveredett”), vagy apró különbségeket keresnek a szenvedélybeteg családtag és „valódi” játékfüggők között: jellemzőket, amelyek nem illenek rá az „igazi” szerencsejátékosra. Az is előfordul, hogy megpróbálják elterelni a figyelmet a szenvedélybetegségről („a családunknak egészen más a valódi problémája”), vagy ellenségesen viszonyulnak: szinte kikelnek magukból a játékszenvedély említésére, mint akit nagyon megsértettek.

Érdemes bevonni a szakembert is

A megértő, ám sem a kontrollt, sem a felelősséget átvenni nem akaró hozzáállás az, amelyet a szakemberek a játékfüggőségben szenvedők hozzátartozói számára javasolnak. A játékfüggő kigyógyításában a fő terápiás törekvés a felelősségérzet helyreállítása élete azon területein, melyek valóban tőle függenek. Mintegy „ki kell tanulnia” például rossz pénzkezelési szokásaiból, s „a nem tudok a pénzzel bánni, és ezt tudom magamról” – pozícióból kiindulva megszerezni ezt a képességet. Meg kell tanulnia megkülönböztetni ugyanakkor rövid és hosszú távú céljait (a számítógépes játékok rabjává vált gyereknek például meg kell tanulnia tudatosan, szabályozottan és meghatározott céllal használni a gépet), rangsorolni élete prioritásait. Ha a gyerekről kiderül, hogy eluralkodott rajta a kóros játékszenvedély, a család abban segíthet, hogy felismeri a kezelendő problémát. Ha a szülő hosszabb időre otthon hagyja a gyereket, és amikor hazatér, még mindig a gép előtt találja a játékba feledkezve, vagy azt veszi észre, hogy a kamasz (gyerek) egyre gyakrabban és hosszabb ideig menekül a virtuális világba, ez figyelmeztető jelnek tekinthető. A probléma megoldásába ilyenkor érdemes bevonni egy szakembert is (addiktológust – pszichológust). A szülők hozzáállása kulcsfontosságú: azzal, hogy szidják a gyereket, eltiltják a számítógépes játékoktól, nem segítenek a probléma megoldásában. Nagy segítséget jelenthet a gyógyulásban a játékra felszólító ingerek (helyek, személyek) szándékos kikerülése, s a nemet mondás gyakorlása. Bár a szenvedélyéből kigyógyult játékfüggőnek azt javasolják, hogy tartózkodnia kell a szerencsejátékoktól, magát a játékot, amit valaha kisgyermekként tudott, újra megtanulhatja. Hogy József Attilával újra elmondhassa: „én tudom, mint a kisgyerek, csak az boldog, ki játszhat”.

Rápolti Kinga

A szerző gyakorló pszichoterapeuta

A játékfüggő viselkedése

A szenvedélyes játékost az érzelmi biztonság hiánya (jószerivel csak játék közben jó a közérzete) jellemzi, és felelőtlen, éretlen, nagyobb erőfeszítéseket nem vállaló viselkedés. Gyakran fantáziál arról, hogy majd nyer, így „fejes”, „nagykutya” válik belőle, aki nagy tetteket visz véghez. Ezek az álmok teszik lehetővé számára az élet elviselését. Amikor nem játszik, akkor sem konstruktív a gondolkodása, akkor is ingerlékeny, ideges, feszült, határozatlan, amivel tovább rontja az amúgy is megromlott kapcsolatait.