A két-három évesek is „segédkezhetnek” a konyhában

Vagyis meg kell szervezni a hozzávalók beszerzését és az étel elkészítését, miközben a gyerekekkel is szeretnénk kihasználni az együtt tölthető időt.

A megfelelő varázsszó
Sok esetben még a rettenetesen rossz evőnek kinevezett gyerekek is mindent eltüntetnek a tányérjukról, ha a megfelelő varázsszóval tudjuk tálalni a finom falatokat. Sokkal izgalmasabb és vonzóbb lehet azonban az az ebéd, amelynek elkészítésében maguk a kicsik is tevékenyen részt vettek. Így akár „kényszerből”, akár örömből adódik a helyzet, itt a remek lehetőség: főzzünk együtt. A gyerekek többsége boldogan fog segédkezni a konyhában, ha megengedjük neki. Igen, az elkészítési idő valószínűleg a duplájára nő ezzel a segédkezéssel, de az élmény megéri.
Nem csak a közös tevékenység öröméért, de a „hosszabb távú haszon” érdekében is: a kicsik megtanulják a főzés egyes lépéseit, ismerkednek az öszszetevőkkel, látják, hogy az ebéd, a vacsora nem csak úgy „terem” az asztalon, hanem sokat kell dolgozni, hogy mindezt megteremtsük.

„Minden korban van valami…”
Kezdetben természetesen a felnőttek számára némi „macerával” jár a dolog. De már a legkisebbeknek is találhatunk érdekes „feladatokat”, amíg mi az előkészítést végezzük: lehet egyik műanyag tálból a másikba pakolni kupakokat, fakanállal kevergetni néhány darab száraztésztát, szalvétát tépegetni, és ha van babakonyhája, ő is készítheti játékból ugyanazt, amit mi. Tipegőknek már „komoly” feladatokat is adhatunk, biztosan szívesen mossák meg a zöldségeket (ha nem akarjuk, hogy a csapnál pancsoljanak, egy tálba tegyünk vizet nekik), adják a kezünkbe az előkészített dolgok közül, amire szükségünk van, dobják ki a felesleget a szemetesbe, vagy főzzenek valami saját találmányt néhány veszélytelen hozzávalóból. Az igyekvő két-háromévesekben már valódi kis kuktákra, „kézilányokra” találhatunk. Őket már megkérhetjük, próbáljanak megpucolni egy sárgarépát, krumplit a zöldséghámozóval, vegyenek elő egy meghatározott edényt, keverjenek-kavarjanak.

Tegyük érdekessé
A gyerekek boldogan fognak segíteni, de arra ne számítsunk, hogy egy-egy folyamat órákra leköti majd őket. Valószínűleg egyik „feladatból” a másikba csaponganak majd, mindent szeretnének kipróbálni, megfogdosni, tapogatni, de hamar észrevesznek egy még érdekesebb, még izgalmasabb dolgot is. Hogy mi is tudjunk haladni az elkészítéssel, próbáljunk olyan tennivalókat találni nekik, ami valóban hasznos, de valamilyen módon az ő fantáziájukat is leköti. Ilyen lehet például a panírozás: ha felváltva „dolgozunk”, elmesélhetjük, hogy az első kukta eldugja a hús színét, mintha hirtelen hó lepte volna be mindenhol, a második eltünteti a hó fehérségét, és besárgázza az egészet, aztán a harmadik eltünteti a sárgát, mintha ott sem lett volna, és bebarnázza az összes húst, és amikor majd esszük, mi tüntetjük el az egész fehéret-sárgát-barnát, húsostól. Valószínűleg nagy igyekezettel fogják fehérezni-sárgázni-barnázni a hússzeleteket, és jó étvággyal „tüntetik el” őket.

Kés, villa, olló?
Az előkészületek során sok olyan eszközzel is találkoznak, amely a néphit szerint „gyerek kezébe nem való”. Ezeket is megmutathatjuk nekik, hogy miért veszélyesek. Ugyanakkor találhatunk sokat közülük, amelyeknek egy „gyerekbarátabb” verzióját ők is használhatják (például, ha „okosan”, „nagyfiúsan”, „nagylányosan” tudnak viselkedni). Megkérhetjük őket, aprítsanak fel a vágódeszkán egy uborkát, félbevágott répát, krumplit a salátához, leveshez, mondjuk egy életlenebb kenőkéssel. Amikor pedig már a tűzön rotyog az ebéd, ahova nem akarjuk közel engedni, de ő még mindig segíteni szeretne, terítsünk meg: adjuk neki a tányérokat egyesével (kisebbeknél ez a feladat természetesen kimaradhat), a poharakat, a szalvétákat (össze is hajthatja őket), az evőeszközt, hogy pakolja az asztalra.