A halál gondolata és a gyermek

Ne keltsünk hamis reményeket

Elsõ és legfontosabb alapelv a hazugságok, a helyzet elkendõzésének elkerülése. Ne hazudjunk a gyermeknek, hanem mondjuk el neki, hogy a halál bekövetkezett vagy be fog következni. Jóllehet a gyermekek inkább csak érzelmeikkel élik meg szeretteik elvesztését, biztosan szeretnék megtudni, mi is történt igazán, és mi fog történni a jövõben, és ezt a felnõttnek kell elmondania a kicsinek. A feldolgozatlan gyász ugyanis éppen úgy lelki károsodáshoz – tévképzetekhez, csalódottsághoz, bûntudathoz („azért ment el apa, mert rossz voltam”) – vezethet. Elõbb-utóbb minden család kénytelen valahogyan szembesíteni a gyermeket egy hozzátartozó halálával. Nem árt, ha ilyenkor tudjuk, hogy mit ért meg a gyermek a halálról. Mivel az elmúlásról alkotott kép életkoronként nagyon eltérõ, fontos szem elõtt tartani a gyermek korát és fejlettségét. Már a kicsi gyermeknek is megmondhatjuk, hogy az elhunyt személyt soha többé nem fogja látni, ne hazudjuk azt, hogy elutazott, elköltözött, ne keltsünk benne hamis reményeket. Így sem valószínû, hogy fel tudja fogni a véglegességet. Óvodás gyermekkel már beszélgethetünk a halálról: mondjuk el, hogy egyszer mindenkinek véget ér az élete. Ha rákérdez, nyugodtan azt felelhetjük, hogy az õ élete is véges, de ez a vég még olyan messze van, hogy elképzelni nehéz. Az elhunyt személyrõl pedig akkor is beszélgetni kell vele, ha nagyon megrendíti a halála, hiszen a megrendülés, a sírás fontos eleme a pótolhatatlan veszteség feldolgozásának.

a halálfélelem helyét

az élettõl való félelem veszi át

Öt-hat éves kortól a gyermek figyelme arra irányul, hogy mi lesz a halottal, hová teszik a testét. Ezt sem kell tabutémaként kezelni, és megkönnyítheti a dolgunkat, ha elmagyarázzuk, azért temetik el a testet, mert már nincs rá szükség, a lélek az, ami tovább él és velünk lesz. Ha a gyermeket temetésre viszik a szülõk, elõtte alaposan készítsék fel arra, amit látni fog. A sír késõbbi látogatása is körültekintést kíván meg, hiszen a gyermeket megijesztheti a gondolat, hogy akit szeretett, az a föld alatt fekszik. Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy a sírkõ az elhunyt emlékét idézi, és aki alatta nyugszik, az már nem beteg, nem érez fájdalmat, semmirõl nem tud. S ha már ott van a gyermek, jó, ha virágot visz a sírra, részt vesz annak gondozásában. Nyolc-kilenc éves korban érti meg igazán a gyermek, hogy a halál visszafordíthatatlan. Ez a felismerés szorongásos tüneteket okozhat: egyszerre nem akar egyedül maradni, fél a sötétben, kifejezi igényét, hogy szüleivel együtt alhasson. Mindezek oka a szavakba nem foglalt, de átélt halálfélelem. Kiskamasz korára pedig a halálfélelem helyét „az élettõl való félelem” veszi át. Az önállósodás, a nyiladozó szexualitás, a sokféle kötelezettség egy-egy picike halál, hiszen a gyermekkor végét jelzik, és ezt õ is jól tudja, érzi.

A rajzfilmek elbagatellizálják a halált

Ha mi megértettük, akkor gyermekeinkkel is elõbb-utóbb el tudjuk fogadtatni, hogy együtt kell élnünk a halál gondolatával. Az élet értéke ugyanis csak a halál árnyékában magasztalódik fel, ezért nem félni kell az elmúlástól, hanem a helyére tenni magunkban ezt a gondolatot. A halál gondolatának elfogadtatását megnehezítheti a média, amely az agresszív, lövöldözõs filmek, rajzfilmek révén mintegy „bagatellizálja” a halált. A gyermek azt látja a képernyõn, hogy túl könnyû valakit lelõni, leszúrni, felrobbantani, és legtöbbször nem tudja meg a nézõ, hogy mi lesz a holttesttel. Így aztán nehéz reális képet alkotni az elmúlásról, és továbbadni a gyermeknek . A halál gondolatának elfogadását egy másik tényezõ is nehezítheti, a hagyományos európai mentalitás, amely a halált tabutémának, rettegett, távoli dolognak tekinti, amely „velünk nem történhet meg”. Ezért rémülettel és iszonyattal töltheti el az embert, ha közeli hozzátartozója elhunytát, majd temetését végig kell élnie. Az angolszász kultúrákban a temetési szertartás szerves része, hogy felidézik az elhunyt életének jelentõs, érdekes, vagy éppen mókás mozzanatait, így árnyalatnyi derût lopnak a gyászba. Afrika néhány országában pedig nem halotti tort, hanem zenés, táncos ünnepet tartanak az elhunyt emlékezetére, mondván, az életét, a jótéteményeit, a sikereit ünneplik. A halál gondolata talán könnyebben elviselhetõ, ha nem rútnak és csúfnak tekintjük, hanem fordulópontnak. az élet befejezõdik, de nem szûnik meg föltétlenül.

Forrás: www.csaladinet.hu