A boldogság értelmezés kérdése

Nemrég jelent meg Önpusztító lélek című könyve, amelyet nemcsak a szakmabeliek, hanem a laikusok figyelmébe is ajánl. Miért?

Könyvemben azokat a mechanizmusokat írtam le, amelyek véleményem szerint hozzájárulnak az önpusztításhoz: ezekkel magunk okozunk  magunknak rossz közérzetet. Az önpusztító mechanizmusokról beszélni kell, írni kell, és tudomásom szerint, ezt így még senki nem fogalmazta meg. Azért kell odafigyelnünk ezekre a jelzésekre, hogy meg tudjuk oldani, ami megoldható, ami pedig nem, azzal meg kell tanulnunk együtt élni.

Mint említette, ilyen könyv még nem született. Milyen meggondolásból írta?

A könyv több mint húsz éves szakmai tapasztalatomat foglalja össze. Ugyanakkor fontosnak tartottam egybe gyűjteni az önpusztító mechanizmusokat, hiszen ilyen formában még senki nem foglalkozott ezzel a témával.  A mindennapokból tudom, hogy majdnem minden pszichológushoz forduló személynél – aki úgy érzi, hogy a feje fölött összecsapnak a hullámok – megjelenik az önromboló, önsorsrontó mechanizmusok közül egy-kettő vagy annál is több. Jó, ha felismerjük ezeket, és idejében segítséget kérünk. Szakemberhez kell fordulnunk, akár magunkban fedezzük fe ezeket a mechanizmusokat, akár családtagjainkban, barátainkban.

Hogyan fedezhetjük fel önmagunkban az önpusztításra utaló jelzéseket?

Mindannyiunknak lehet olyan apró gondja, amire eddig nem is figyelt. Ha valaki elolvassa a könyvet, felismerheti a hasonló jelzéseket. Nem kell feltétlenül rosszra gondolnunk, ezek a jelenségek mindennapjaink részei, továbbra is jól élhetünk velük együtt, de a felismerés javíthat az életvitelünk minőségén. Az apró gondok azonosításának önsegítő jellege is van. Nem utolsósorban, a könyvben leírtak alapján azt is felismerhetjük, ha valamelyik családtagunknak adódnak nehézségei.

Sokan tiltakoznak a pszichológiai kezelés gondolata ellen, hallani sem akarnak a szakember segítségéről. Ön ezt hogyan látja?

A 21. században még mindig sokan előítélettel gondolnak a pszichológusra. Holott a lélekgyógyászra is ugyanolyan szükség van, mint fogorvosra vagy ügyvédre. A könyv többek között azt is segít felismerni, hogy nem beteg ember az, aki pszichológus segítségét kéri. Szomorú, hogy sokan sokkal könnyebben elmennek egy kuruzslóhoz, ezoterikushoz, sarlatánhoz, aki állítólag lélekgyógyászattal foglalkozik. Az okkult szféra sokak számára érdekes, misztikus, ráadásul mostanában divatos és társadalmi elfogadottsága is van. Pedig az állélekgyógyászok által mellékösvényekre juthatnak az emberek, hiszékenységüknek negatív következményei lehetnek.

A jólét mindannyiunk vágya – írja könyvében. Még ha nem is ismerjük be mindig, valamennyien szeretnénk jól élni.

Így van. Sőt továbblépek: mindannyian szeretnénk boldognak lenni. A  boldogság nem utópia, hanem értelmezés kérdése. És bárki számára elérhető. A testi és lelki jólétet, a boldogságot a következőképpen definiálom: jól érzem magam, vannak céljaim, helyem van a világban, rendben van az életem, szépen tudok élni. Ez a boldogság, amelyet meg lehet valósítani.

Jellemzőnek látja az elmagányosodás jelenségét?

Létezik a jelenség, de meggyőződésem, hogy csak az az ember lehet magányos, aki minden körülmény között az lenne. Akinek szüksége van az emberi kapcsolatokra, ki tudja azokat alakítani, képes társas életet élni. Napjainkban sokkal kevesebb embernek van szüksége az olyan társaságokra, kapcsolatokra, amilyenek régebb alakultak ki. Korábban a társasági élet olyan kellemes és tartalmas időtöltés volt, amely egyéb foglalatosságot helyettesített, de mára kiszorították ezt más tevékenységek. De én nem tartom elmagányosodottnak az embereket. Aki sokat rohan, és emiatt van egyedül, azt kielégíti az a tevékenység, amit folytat és nem vágyik másra. De a szabad idejét családban, baráti körben, társaságban tölti, és nem érzi magányosnak magát. A magányt önmagában sem tartom rossz dolognak. Létezik vállalt magány is, amikor valaki nem akar társaságba járni, helyette egyéb tevékenységgel tölti az idejét.

A lelki egyensúly befolyásolja a fizikai jólétet – állítja a könyvének egyik fejezetében. Elképzelhető, hogy az a felnőtt ember, aki boldogtalan, jól végezze a munkáját és sikeres legyen?

Van ilyen, de nem sok. Nagyon hosszú távon nem megy. Van olyan, aki egy életen át végezte a dolgát és azt hitte, boldog. Magára maradt nyugdíjasként pedig nem tudta, mihez kezdhetne magával. Hogyan tovább? – tette fel a kérdést, amit harminc év alatt nem fogalmazott meg, mivel akkor azt hitte, hogy a konkrét feladatok elvégzése jelenti a boldogságot. Talán nem is gondolkozott ezen. Van, aki megtalálja a választ a kérdésre: társaságot talál magának, új hobbit, elfoglaltságot keres, és végre azt csinálja, amire eddig nem volt ideje. Sajnos azonban sokan nem találják a választ a hogyan továbbra…
Hogyan jellemezhető lelkileg a mai társadalom?
Az emberek nagyon sok gonddal küzdenek, de kezdik felismerni, hogy valamit tenniük kell, és hogy szakember segítségét is igényelhetik a nehézségek megoldásához.