Lezárul a karácsonyi ünnepkör, jöhetnek a víg farsangi napok

Lezárul a karácsonyi ünnepkör, jöhetnek a víg farsangi napok

A keresztény egyházak egyik legrégebbi ünnepe a vízkereszt, amelyet január 6-án, azaz pénteken ünneplünk. A kötelező katolikus ünnep köré számos néphagyomány is kapcsolódik, amelyből már csak néhányat tartanak, azt is inkább falvakon. A legtöbb házban azonban ezen a napon bontják le a karácsonyfát, s ezzel elkezdődhetnek a víg farsangi napok.

Szász Cs. Emese

2017. január 06., 12:562017. január 06., 12:56


Táncos mulatság csak vízkereszt után

Eredetileg különben vízkeresztkor ünnepelték Jézus születését, utána lett a megkeresztelkedésének ünnepe és a háromkirályok ünnepe, valamint a kánai menyegzőn tett csodatételre is ekkor emlékeznek – mondja Barabás László néprajzkutató. Hozzáteszi: az egyházaknál mai napig fontos ünnep: igaz másként a keleti egyházakban, s másként a nyugati kereszténységben. A katolikusoknál ma is kötelező ünnep a január 6-ai vízkereszt, de van ennek azért egy szélesebb ünnepi vonatkozása is.

„A magyar népi kultúra hagyományos rendjében nagyon fontos volt ez az egyházi ünnep, mert ekkor ért véget a karácsonyi ünnepkör, és kezdődött a farsang, vannak olyan katolikus falvak, ahol karácsony idején még a 20. század végén sem lehetett táncos mulatságot tartani, csak vízkereszt után, a farsang kezdetekor. Nagyon jelentős időszak volt ez a naptárreformok miatt is, mert ugye a keleti kereszténységben két héttel később ünneplik Jézus születését, vagyis a karácsonyt, s akkor volt itt egy kéthetes átmeneti időszak, amit úgy neveztek a népi kultúrában, hogy két karácsony köze” – fogalmazott a néprajzkutató.

Két karácsony közén

Elég sok tiltás és előírás szabályozta régen a két karácsony közti időszakot, amelyekből sokat a huszadik század végéig betartottak – hangsúlyozza a néprajzkutató. Tiltották például a hüvelyesek fogyasztását, azt tartották, hogy aki hüvelyest fogyaszt ebben az időszakban, annak egész évben kelések lesznek a testén. Nem fogtak állatokat szekérbe ebben az időszakban, valamint nem vágtak ollóval sem, sőt be is kötötték az ollónak az élét, ugyanis a juhtartó gazdák úgy tartották, hogy ha az olló száját bekötik, akkor a farkas száját is ugyanezzel a mágikus erővel be tudják majd kötni, s így nem pusztít az állatok között. Nagyon jó volt az ekkor fonott fonal, de nem szabadott a guzsalyt kivinni a házból. A lányok, asszonyok csak otthon fontak, mert a fonó vízkeresztkor állt újra be.

Összességében egy igen jelentős, az ünnepre, a pihenésre koncentráló időszak volt, de sok előírással és tiltással. Éppen ezért nagyon várták a házszentelést, mert attól számították a farsang beálltát. Igaz, az is megesett a nagyobb falvakban, hogy a falu egyik felében már beállt a farsang – mert a pap eljött, és megszentelte a házat –, de a másik felében még nem. Bizonyos falvakban azzal is búcsúzott a pap házszenteléskor, hogy víg farsangi napokat kívánt, mert a házszentelés után kezdődhetett a mulatságoknak, a táncoknak, a fonóba járásnak az időszaka, s a felszabadultabb magatartásformák léptek életbe.

Vízkereszt ma

„Bár ez a szokásrend megváltozott az utóbbi években, de a házszentelés fontossága megmaradt. Annyiban módosult az is, hogy a nagyobb falvakban és városokban megkezdődik az esztendő utolsó napjaiban vagy legalább január elsejével, mert különben nem érnek a végére. Úgy látom, hogy városon inkább az egyénnek, a privát szférának a jelentős napja, de azért városi gyülekezetekben is van beosztás, közzéteszik, hogy mikor van házszentelés, és felkészülnek erre a családok ugyanazzal az áhítattal, mint évtizedekkel ezelőtt. Ez az alkalom is ugyanakkor, amikor a lelkészek is elbeszélgethetnek a családtagokkal” – mondja Barabás László. Vidéki településeken sok helyen ma is elvárják, hogy a lelkész a házszentelés alkalmával az állatokat, az istállót is megszentelje, ugyanakkor a megszentelt vízből maguk is bespriccolják időnként a házat. A szentelt vizet szentelményként faluhelyen erőteljesebben használják, mint városon.

A néprajzkutató véleménye szerint összességében széthúzódott az ünnepkör, kevesebb hagyománnyal jár, de ma is ünnepként és közösségi ünnepként tartják sokfelé. S azok, akik falun nőttek fel, de városon élnek, életük végéig ragaszkodnak a gyermekkorukban elsajátított hagyományokhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját